Vigyázni kell arra, hogy a lelkipásztori munka meg ne ölje a papságot - mondta a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye papjainak, lelkigyakorlatukon, Bíró László püspök.
Bíró László püspök, Magyarország katonai ordináriusa, a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferense tartott lelkigyakorlatot a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye papjainak augusztus 28. és 31-e között a Helga Winter közösségi házban. Előadásainak témáiról, a papság helyzetéről, -állapotáról kérdeztük erdődhegyi találkozásunkkor.
Milyen gondolatokkal érkezett az egyházmegye papjaihoz?
Örömmel jöttem, és meglepett az a nagy nyitottság, amivel a papság együtt van ezen a lelkigyakorlaton. Befogadóak voltak, lehetett velük beszélgetni. Tehát nem idegenként fogadtak, hanem nyitott szívvel és ez nagyon könnyűvé tette a lelkigyakorlatot. Ami bennem van, s amit elmondtam, így fogható egybe: előbb lenni és aztán tenni. Nem annyira a lelkipásztori tanácsokat szerettem volna adni, hanem a papi identitásban erősíteni. Fontos, hogy ne váljunk pusztán lelkipásztorokká, hanem papok maradjunk. A papságot az Úr Jézus, az utolsó vacsora termében alapította. Az Oltáriszentség és a papság szorosan összetartoznak. Ezt az igazságot, a papság lényegét próbáltuk taglalni a három utóbbi pápa üzeneteit vizsgálva.
Szent II. János Pál pápának a lelki, szellemi végrendeletéből idéztem, amit az utolsó nagycsütörtökre írt. Ebben kijelenti, hogy az Eukarisztia a papnak a létmódja. Amit kimond az Eukarisztiában, az ő maga. Jézus személyében mondhatja ki a szentmisében: "ez az én testem, ez az én vérem". Önmagáról mondja ki: "vegyétek és egyétek". A pap, miközben az emlékezetnek az őre, egyben a remény embere, aki mindig örömmel tekint a jövőbe: "hittel várjuk föltámadásodat, amíg el nem jössz". Ilyen szempontból, térben és időben Krisztus végtelenségében nagy nyitottság is a pap.
Benedek pápa is mélyen látja a papság lényegét. Azt hangsúlyozza felénk, ne funkcionálisan legyünk pusztán papok, hanem ontológiailag. Krisztusban gyökereződik a papságunk és Krisztus erejét befogadva hirdetjük az igét. Persze Benedek pápa is látja túlterheltségünket - egyre több plébániát látnak el egy időben -, ezért egy okos prioritást próbál felállítani a papoknak: a szentségek vétele, a Szentírás elmélkedése, a caritas, a személyes imádság, és a pihenést is hozzáveszi...
Aztán Ferenc pápának az irgalmasság évében, a papsággal történt találkozásakor elmondott gondolatait osztottam meg. Lényeges az, hogy éljük meg a saját fölszenteltségünk méltóságát. Arra buzdít, hogy engedjük be Isten irgalmát, kegyelmét az életünkbe.
Tehát a papságnak a gyökerébe való látást szerettem volna ebben a lelkigyakorlatban átadni, sok gyakorlati következménnyel. Az esti beszélgetésekben is erre figyeltem, amikor az Amoris laetitia-t vizsgáltuk, illetve egy másik alkalommal a párkapcsolat-, a jegyesség teológiáját, a jegyes-oktatás kiterjesztett módját tekintettük.
Milyen papokkal találkozik általában? Mennyire tudják a papok a hétköznapokban, mélységében megélni hivatásukat? Jellemző az adminisztratív ügyekkel való leterheltség?
Azt gondolom, hogy tényleg nagyon sok adminisztratív munkával kell foglalkozniuk a papoknak, sokféle koordinációs feladatuk van, de aki értelmes, az tudja, hogy nagyon kell vigyázni a papság lényegét. Ahogyan a házasságnál előfordulhat, hogy annyira él a házasság a családért, hogy előbbi erodálódik a család mögött, ugyanúgy a papságnál is előfordulhat, hogy annyira teszi a lelkipásztori feladatait, hogy közben eltűnik mögüle a pap. Ahogy Szent II. János Pál pápa a házassággal kapcsolatban kiemelte, hogy az a család kiindulópontja és célpontja, úgy a paptestvéreket én is figyelmeztettem, vigyázzanak, a lelkipásztori munka meg ne ölje a papságukat. Benedek pápa is érzékeli és mondja, nehogy kibillenjen maga a papság, mert akkor a lelkipásztori szolgálat "favágássá" válik, és sem a hívőnek, sem a papnak nem lesz benne öröme.
Milyen volt a szatmári egyházmegyés papok érdeklődése? Megkeresték, odamentek a szünetekben kérdéseikkel?
Azt kell mondanom, hogy kommunikatívak a papok, de inkább nekem kell közéjük menni. De nem elzárkózók, tényleg testvért látnak bennem. Na meg, sokukat ismertem korábban, többen a központi szemináriumban végeztek, amikor rektor voltam ott. Nem idegen papsággal álltam szemben. De olyan kicsi ez a Kárpát-medence, hogy otthon vagyunk egymásnál. Jó volt érezni ezt a közvetlenséget a szatmári papok körében is.
