P 921 / 2023.
Karácsonyi Pásztorlevél!
Nagy örömet hirdetek nektek! ...
KRISZTUSBAN SZERETETT PAP- ÉS SZERZETES TESTVÉREK, TISZTELENDŐ NŐVÉREK, KEDVES JÓ HÍVEK!
Egyházmegyénk új lelkipásztori évében, a Remény Éve kezdetén, nagy örömről adnak hírt a karácsonyi angyalok. Bár a világ jelenlegi állapotát szemlélve nincs sok okunk az örömre és még kevesebb az optimizmusra. De van okunk a reményre. Csakhogy az igazi reményt, amit az elkövetkezendő két évben megosztani és tanulmányozni szeretnénk, nagyon sokan elvesztették, s helyette illúziókat keresnek. Ez viszont veszélyes önbecsapás, mert az illúzió alap nélküli, s még inkább akadálya a reménynek, amely elfelejtett erény lett. Nem a remény természetes erényére gondolok, ami megvan abban a diákban, aki felkészült és reméli, hogy sikerülni fog a vizsgája. Az pedig illúzióban él, aki nem tanult és bízik a szerencséjében.
Arra a reményre gondolok, amiről Szent Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében Ábrahám atyánkat a hívő és reménykedő ember példájaként állítja elénk, aki "a remény ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyja lesz az ígéret szerint." Emberileg már nem lehetett reménye, hogy utóda lesz, mégis "reménykedve hitte", hogy fia születik. Ez talán illúzió volt? Egyáltalán nem! Ez bizony igazi remény volt, de már nem természetes, hanem természetfeletti, isteni erény, mert Istenen alapult, aki az ígéretet tette. Erről a reményről szeretnék szólni.
Kedves Testvérek! Akiben a remény isteni erénye él, az sohasem fog csalódni, mert reményének alapja nem mulandó dolog, hanem maga Isten, aki az örökké szilárd hűség és a kifogyhatatlan irgalom. Ez az isteni remény élt a választott nép szívében, és várta az ígéret beteljesülését a szabadulást hozó Messiásról. Mint olyan sokszor, Isten most is túlszárnyalta a választott nép elképzelését, amikor emberileg elképzelhetetlen módon teljesítette be reményüket. Az első Karácsonykor Isten csodálatos módon látogatta meg az ő népét. Erről hallottunk a mai evangéliumban Szent János evangélista tollából, amit minden Karácsonykor az ünnepi szentmisén felolvasunk. Az Ige, aki kezdetben volt, aki Istennél volt, aki által minden lett, a világba jött, testté lett, és közöttünk lakott. Ezért az igazi öröm forrása, Testvéreim, a Karácsony.
Vasadi Péter írja: „Az igazi öröm sohasem átsöpör valamin, valakin..., hanem megszületik. Beleszületik abba, ami éppen van. Nem kényeskedik, sem, ami a helyet, sem, ami az időt illeti. Az igazi öröm azonnali és kockáztat...Nem futó, nem átmeneti, nem vet lapos pillantást tartalékaira. Tetőtől talpig öröm, s egészen odaadja magát...És emberalakja van...Olyan, mint te vagy én. Jászolban született, nem emeletes kiságyban, reszketett a hidegtől, de a jóságos állatok leheletükkel fölmelegítették... Végig kitartott abban, hogy a mi örömünk teljes legyen. Végig és azon túl. Ő maga az igazi öröm...Isten Fia, a betlehemi Ige...”
Testvérek! Lehet-e nagyobb okunk az örömre, mint éppen most, amikor kiderül, Isten Fia emberré lett, hogy megszüntesse kozmikus árvaságunkat. Emmánuel, velünk az Isten! Isten megemlékezett ígéretéről és elküldte a Messiást nekünk. Tudunk-e ennek örülni? Hiszen ebből fakadnak kisebb örömeink is. Emiatt kellene örülnünk annak, hogy végre hazaértünk, végre együtt a család, végre megbocsáthattam a másiknak, végre arra figyelhetek, ami igazán fontos.
1945 karácsonyán egy német lelkész épp egy ismerős családnál járt látogatóban. Onnan a gyermekkorházba indult, mert aznap sok beteg gyermeket vittek, akiknek szülei a keleti tartományokban a háborúban elhunytak. Szét akart nézni, hátha tehetne valamit érdekükben. Ezt hallva a család 4-5 éves kislánya, odalépett a karácsonyfa alatt álló betlehemhez és kiemelte a jászolból a kis Jézus-figurát, és odanyújtotta a lelkésznek:
Ezt add oda valamelyik beteg kisgyermeknek! – A lelkész nem kis meghatottsággal tette el. A korház egyik termében rábukkant egy kislányra, aki a nővérek elbeszélése szerint amióta itt van, nem szólt egy szót sem, szinte kanalanként kell belediktálni az ételt… Csak néz mereven maga elé. A romok közül ásták ki, mindenkije meghalt. Láthatóan még mindig a sokk hatása alatt volt.
A lelkész leült az ágya szélére, de bármit kérdezett a kislány nem válaszolt, rá sem nézett, csak nézett mereven maga elé. A lelkésznek ekkor eszébe jutott a kis Jézus figura a jászolból. Kivette táskájából, és a kislány felé nyújtotta. Az ránézett. Kisimultak a vonásai, és végre megszólalt: Hozzám jöttél? Nekem adod? – majd karjára vette a bepólyált kisdedet, szorosan szívére ölelte.
Megindító a kis történet, benne a két kérdés: Hozzám jöttél? Nekem adod? Ebben rejlik karácsony egész misztériuma: Ő hozzánk jött! Isten nekünk adta Önmagát a betlehemi jászolban fekvő Gyermekben. Csak az a kérdés, hogy én mit teszek Vele. Képes vagyok-e a szívemre szorítani, vagy még inkább a szívembe befogadni?
Karácsony ünnepe a legmagasabb rendű öröm lehetőségét nyújtja.
Kapcsolatba hoz a széppel, az igazzal, a jóval, a szenttel. Ilyenkor érezzük, hogy mennyire szükségünk van a megtisztulásra, egy jó szentgyónásra, mert ez az öröm nem fér meg a bűnnel. Aztán csak hagynunk kell, hogy megérintsen az angyalok éneke. Ez adja azt az érzést, hogy jó élni, érdemes küszködni a családomért, megnyugtató és felemelő érzés megbocsátani, kibékülni.
Kedves Testvérek! Nagy örömet hirdetek nektek! Örömünknek oka van. Van okunk örülni. Megszületett a Messiás! Örüljetek, mert van remény! Reményünk alapja, ez a Gyermek, aki majd egyszer felnő és meghal értünk, hogy örök üdvöséget adjon azoknak, akik hisznek Benne és befogadják Őt.
Kedves Hívek! Megköszönöm paptestvéreim és szerzeteseink áldozatos szolgálatát. Köszönöm szeretett egyházmegyénk híveinek és minden jótevőjének anyagi támogatását, amellyel idén is lehetővé tették intézményeink zavartalan működését. Köszönöm alkalmazottjaink, önkénteseink és egyháztanácsosaink becsületes és szorgalmas munkáját, amit szerte az egyházmegye plébániáin és intézményeiben végeztek. Isten fizesse meg százszorosan!
Főpásztori áldásomat küldve kívánok mindenkinek reményteljes, örömteli és boldog karácsonyi ünnepeket és Istentől áldott új esztendőt!
Szatmárnémeti, 2023 Karácsonyán,
† Jenő püspök
