Huszonöt év, huszonöt búcsú. 1996. október 12-én szentelte fel Nm. és Ft. Reizer Pál püspök Nagykárolyban a Fatimai Szűz Mária-templomot, mely nem csak egyházmegyei kegytemplom, hanem a Romániai Fatimai Világapostolátus központja is egyben. A templombúcsú ünnepén Ft. Ilyés Csaba nagykárolyi főesperes-plébános a hálaadás mellett a Jóisten áldását is kérte a hívek közösségére.
„Valakinek mindig van üzenete számunkra, mert aki szól hozzánk, az szeret bennünket. Isten azáltal is megmutatja szeretetét az emberek felé, hogy száz éve elküldte a Boldogságos Szűzanyát Fatimába, hogy három gyermek közreműködésével figyelmeztesse a világot, és kifejezze, hogy az emberiség örök jólétét és örök üdvösségét akarja.” – mondta köszöntőjében a szónok.
Az ünnepi evangélium a kereszten függő Jézust állítja a középpontba, aki mellett ott áll anyja, Mária, és János, a szeretett tanítvány. Mária a tisztaságot, a bűntelenséget, a szeplőtelenséget jelképezi, míg János pedig az apostolok között azt, akit Jézus a legjobban szeretett, aki a leginkább oda tudott figyelni Jézus tanítására.
A keresztfa-férfi-nő képet szemlélve felsejlik az Ószövetségi kép, amikor szintén egy férfi és egy nő áll a fa körül: Ádám és Éva az Élet fájánál, amelynek gyümölcséről azt mondta Isten, hogy ha esznek róla, meg fognak halni (vö. Ter 3,4). De Ádám és Éva olyanok akartak lenni, mint Isten; úgy gondolták, hogy önerőből, önmaguktól olyanná válhatnak, mint Isten, ezért nyúltak a fa gyümölcse után és elkövették az eredeti bűnt. Ez nem csupán az ő bűnük, hanem minden ember ezzel születik a világra, kivéve a Boldogságos Szűzanyát, és természetesen Jézus Krisztust.
„Ahogy tapasztaltabbá válunk különböző szakterületeken, úgy egyre jobban megértjük az adott szakterület szépségét, és egyre jobban belelátunk az apróságokba. Ha valaki ért a zenéhez, megérzi, meghallja mások zenéjének az értékét és szépségét. Aki az építkezéshez ért, egészen más szemmel látja az épületeket: meglátja azok szépségét vagy hiányosságát. Így volt ezzel Szűz Mária is, aki teljesen tiszta volt, bűntől mentes, hiszen Isten megóvta őt az eredeti bűntől, és ezért képes volt átérezni a bűnnek az igazi súlyát. Ezért tudta figyelmeztetni a Fatimai látnokokat, megmutatva számukra a poklot, mint a bűn következményeinek rútságát.” – mutatott rá a főesperes.
A Boldogságos Szűzanya, a legtökéletesebb teremtmény a földön, ott áll a kereszt alatt, és ott áll Szent János apostol is, aki nem csupán önmagát képviseli, hanem minden hívő embert. Ők nem nyúlnak a kereszt után, nem úgy akarnak üdvözülni – megistenülni –, mint Ádám és Éva, akik a Tiltott fa gyümölcse után nyúltak, hanem megengedik, hogy Jézus nyúljon feléjük. Nem a kezeivel, mert azokat odaszegezték a keresztre, hanem szavaival és irgalmasságával. Az Úr Jézus leereszkedik hozzájuk és egymásra bízza őket: Jánost Máriára, Máriát Jánosra (vö. Jn 19, 26-27). Közösséget hoz létre közöttük.
Mária ezentúl minden Krisztus követőnek az édesanyja, és Máriára pedig vigyáz minden igazán Krisztus követő, ahogyan János apostol is gondoskodott Máriáról, hiszen „attól az órától magához vette őt a tanítvány” (Jn 19,27).
Nem Mária vagy János nyúl a kereszt után, hanem Jézus ereszkedik le, hogy megmutassa, csak így lehet üdvözülni. A ma embere azt gondolja, hogy önerőből mindent el tud érni. A világban a vallástalanság, a mai modern bálványimádás vagy az ateizmus mind abból eredeztethető, hogy az ember azt gondolja, hogy önmagától mindenre képes. De üdvözíteni csak Isten tud. Csak Ő tud leereszkedni és kegyelmével az üdvösségre emelni azáltal, hogy Jézus közösséget hoz létre az ő követői és szeretett Édesanyja között.
„Pünkösd alkalmával az apostolok együtt imádkoznak Máriával, tehát ez a közösség továbbra is fennáll, mert Isteni tervet képvisel. Jézus Krisztus akaratából közösségben vagyunk, ez a közösség segít bennünket tovább, az üdvösség útján. És a templom, amelynek most a felszentelését ünnepeljük, segít bennünket, hogy ezt a közösséget felismerjük. Talán nagyon sokszor azt gondoljuk, amikor a kereszt alatt vagyunk, hogy egyedül vagyunk, hogy senki nem figyel ránk. De Isten mindig ott van. Mindannyian a magunk életének a küzdelmeit vívjuk. Ezeket a küzdelmeket, örömöket jó megosztani, mert ezáltal tudunk másoknak segíteni, és ezáltal tudjuk a magunk, és mások hitét megerősíteni” – zárta homíliáját Ft. Ilyés Csaba.
