Üzenet és példa

Közelről és távolabbról is érkeztek zarándokok Nagykárolyba, a Fatimai Szűz Mária templom búcsújára, amelyet október 13-án, pontosan száz évvel az utolsó fatimai jelenést, a napcsodát követően tartottak. A templomba nem fértek be a hívek, a kapu előtt, az utcán is álltak, amikor Schönberger Jenő püspök papjaival bevonult a Szűz Mária szobor mögött – amit a hagyományoknak megfelelően előttük hordoztak, majd helyeztek el az oltár mellett.

A főpásztor, első megszólalásában a napcsodára emlékezett, mely, mint mondta meggyőzte a világot arról, hogy a Szűzanya közbenjár az emberiségért, aggódik gyermekeiért. Tőlünk pedig csak annyit kér, tegyük meg azt, amit a Fia mond.

Szentbeszéde elején a fatimai jelenések történetére tekintett, azok üzeneteire, melyek megtérésre, bűnbánatra, engesztelésre és imára buzdítottak. Az eltelt száz évben – mint mondta – az emberiség megélt világháborúkat, és bár javult az élet minősége, megalkották a demokráciát, az ember maga nem biztos, hogy jobb lett. Ezért azt kérte híveitől, Szűz Mária szavainak életre váltásán túl az ő személyéről is vegyenek példát, különösképp az Istenre való hagyatkozása tekintetében.

Kiemelte, ne a Mária-jelenések helyeit keressék, hanem a kéréseket váltsák valóra: „Jelenhet meg a Szűzanya százszor és ezerszer, ha mi nem akarjuk az ő egyszülött Fiát követni és tanítását elfogadni, akkor nekünk a Mária-jelenések helyszíneire való elzarándokolás nem használ. Ma élő emberek, mi, jó körülmények között élhetünk, de ne legyünk restek áldozatokat hozni, ne feledkezzünk meg Isten szaváról, hitünk tanításáról.”

A szentmise végén Schönberger Jenő püspök megáldotta a jelenések szentté avatott tanúit – Francisco Marto és Jacinta Marto pásztorgyermeket – ábrázoló festményeket. A most elkészült alkotások a szentély jobb és baloldalán kaptak helyet. Végül közösen elimádkozták a búcsúnyeréshez szükséges imákat, a hívek pedig a kivonulást követően még hosszan énekeltek, imádkoztak a Szűzanya közbenjárását kérve.