Áldozócsütörtökön tartják a szatmárnémeti Székesegyház, illetve a krasznaterebesi templom búcsúját.
Az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelte Urunk mennybemenetelét. Később a Szentírásból ismert, húsvét utáni 40. napra került. 1918-ig a húsvéti szentáldozás határnapja volt, ebből ered az egyedülálló magyar név, áldozócsütörtök.
Az Apostolok Cselekedetei szerint Jézus negyven napon át, többszöri megjelenésével bizonyította feltámadását, majd a negyvenedik napon megparancsolta apostolainak, hogy ne távozzanak Jeruzsálemből, míg "néhány nap múlva" meg nem kapják a Szentlélek ajándékát. Ezután szemük láttára felemelkedett, mígnem felhő takarta el Őt a szemük elől. Két angyal magyarázta meg a tényt az apostoloknak: amint Jézus a mennybe emelkedett, úgy jön el majd ismét. Az Egyház tehát a húsvét utáni negyvenedik napon - vagyis húsvét hatodik vasárnapja utáni csütörtökön - ünnepli e misztériumot.
A Szatmári Egyházmegyében a Székesegyház, valamint a krasznaterebesi templom titulusa „Urunk mennybemenetele”. Mindkét helyszínen az ünnep napján tartják a búcsút: Krasznaterebesen délelőtt tizenegy órától kezdődik a szentmise és Husztig Róbert királydaróci plébános mond szentbeszédet; a Székesegyházban este hét órától mutatják be a legszentebb áldozatot és Luczás Lóránd szaniszlói plébános tart prédikációt.
