Krisztus Szent Testének és Szent Vérének ünnepén közösen ünnepeltek a hívek a Szatmárnémeti Székesegyházban. A szentmisét követő körmenetben pedig a főteret körbejárva tanúskodtak az Oltáriszentségben jelenlévő, és az emberek között a földön maradt Krisztusról.
„Úrnapján azt ünnepeljük, hogy Jézus Krisztus köztünk maradt a kenyér és bor színe alatt. Úgy szerette Isten a világot, hogy elküldte egyszülött Fiát (vö. Jn. 3,16) és Jézus úgy szeretett minket, hogy meghalt értünk és itt maradt velünk, mert közel akart lenni hozzánk. Nagy titok ez: az Oltáriszentség titka, a Szeretet titka.” – mondta Schönberger Jenő püspök ünnepi beszédében, aki szerint az erre a titokra adott helyes válasz csak az lehet, hogy a keresztény hívő közel akar lenni Krisztushoz és a szentáldozásban egyesülni szeretne vele, amelyet az Úr minden szentmisén lehetőségként kínál fel azoknak, akik hajlandóak együttműködni az Ő kegyelmével.
Úrnapja mindig kapcsolatban áll nagycsütörtök estével, amely az Oltáriszentség rendelésének ünnepe, azonban a nagypénteki gyászos események már ott lebegnek a hívők szeme előtt, és lelkükre gyászos hangulatot ültet. Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön az öröm szabadabban szállhat fel minden keresztény szívéből, és Aquinói Szent Tamás énekével együtt dicsérheti Üdvözítőjét, Jó Pásztorát, Segítőjét…
„Annyira természetes, hogy akit szeretünk, azt közel akarjuk tudni magunkhoz, és ha mégsincs a közelünkben, sokszor fáj a hiánya. Most, amikor olyan sokfelé utaznak a szülők gyermekiktől, hogy a mindennapi kenyeret elhozhassák szeretteiknek, megérezhetjük, hogy mit jelent távol lenni, mit jelent a hiány az életünkben. Isten megteheti és meg is tette, hogy sohasem hiányozzon.” – mondta Jenő püspök.
Nagy dolog a szeretet, de az ember valahol mindig arra vágyik, hogy úgy legyen szeretve, ahogy Isten szereti őt, aki úgy szereti az embert, ahogy senki más nem képes szeretni. Jézus Krisztus emberré lett, hogy tanúságot tegyen arról a szeretetről, amelyet Nikodémusnak is megfogalmazott: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (Jn 3,16), és nem csak, hogy az életét adta, hanem testi és lelki eledelévé vált az embernek, hogy „Emmanuel, velünk lévő Isten legyen; bennünk lévő Isten”. – tanított a főpásztor. – „Olyan étel és ital, amelyet nem mi magunk asszimilálunk saját testünkké, hanem Ő bennünket formál önmagává.”
Az Úrnapi körmenetben az Oltáriszentséggel az utcára vonulva, a Krisztusban hívők megmutatják hitüket a világnak, hogy az Úr Jézus a kenyér és bor színe alatt jelen van a világban, akkor is, ha a világ nem akar tudomást venni Isten szeretetéről, ha nem akarja látni az Ő gondviselő kezét a világban, a világon. Ilyenkor sátrakat készítenek, amelyeket lombos ágakkal díszítenek, virágok ezreit hordják össze, kifejezve, hogy a természet is csodálja és ujjong teremtő Istenében.
„A szeretet olyan nagy dologra késztette Isten Fiát, hogy önmagát adta a kenyér és bor színe alatt: „Vegyétek és egyétek” – mondja Jézus (Mt 26,26). Szép dolog, hogy megmutatjuk ezt a szeretetet a világnak, de még szebb lenne, ha mindannyian tudnánk olyan szentségtartók, szentségmutatók lenni, akik a szívükben, lelkükben hordják szét a világban Jézust és így sugározzák ki. Úr napja van, az Oltáriszentség napja: ideje az ujjongásnak és az örömnek, de ideje a feladatnak is: ne csak magunkban és magunk között ünnepeljük ezt az örömöt, hanem örömünket osszuk meg a testvéreinkkel; ne csak a mai napon, hanem mindig.” – zárta gondolatait Jenő püspök.
