2024. május 24-én a Vatikáni Rádió magyar adása interjút készített Nm. és Ft. Schönberger Jenő szatmári megyéspüspökkel, melyet engedélyükkel alább közlünk. Ezen sorokkal kívánunk a főpásztornak születésnapja alkalmából Isten bőséges áldását. Ad multos annos!
A Szentszék május 23-án tette közzé a hírt, hogy boldoggá avatják Bódi Magdi vértanút. A Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumánál számos más magyar boldoggáavatási ügy is folyamatban van. Ezek közé tartozik Hám János szatmári püspöké is, akinek a tanúságtételéről a május 23-án és 24-én Szatmárnémetiben megrendezett Hám János Napok alkalmából beszélgettünk Schönberger Jenő szatmári püspökkel.
Somogyi Viktória - Vatikán
"Minden szentmisében érte imádkozunk, az ő boldoggá avatásáért. Nagyon szeretnénk, hogy a jó Isten megdicsőítse őt, és oltárra emelje az Egyház, mert egy igazi főpap volt, olyan értelemben is, hogy együtt érzett elsősorban a Jóistennel, aztán a fogadalmával, aztán a népével, hiszen olyan korban volt püspök 1827-től 1857-ig, amikor az egész világ forrongott" - így nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak Schönberger Jenő szatmári püspök Hám János, a korabeli Magyar Királyság legfiatalabb, II. Ferenc által alapított egyházmegyéjének egykori főpásztoráról.
A beszélgetésben szólt az egyházmegye jeles püspökeiről és immár a boldogok között tisztelt Scheffler János elődjének életszentségéről is: "A püspök urat szemelték ki, hogy a Romániában lévő katolikusoknak a vezetője legyen, olyan értelemben, hogy szakadjon el a pápától, és legyen itt egy ortodox egyházhoz hasonló katolikus egyház, amit egyetlen egy valaki vezet, de itt legyen az Romániában. Természetesen a püspök úr hűséges volt az egyházhoz, hűséges Rómához, és inkább a börtönt választotta, minthogy ennek eleget tegyen. Ott is halt meg 1952. december 6-án Zsilavában a börtönben."
A Szatmárnémetiben minden év májusa végén ünnepelt Hám János Napok alkalmával Schönberger püspök atya a beszélgetésben szólt a szatmári egyházmegye jelenlegi kihívásairól és elért eredményeiről is. Ezek között kiemelte az egyházmegye által visszakapott tulajdonok felújítását, amelyet számos támogatójuknak köszönhetnek: "segítségükkel újult meg nagyon sok olyan épületünk és lett ezekben az épületekben olyan élet, ami nemcsak a magyarságot, hanem az egész közösséget szolgálja".
Kedves Püspök Atya! Május végén tartják a Hám János Napokat Szatmárnémetiben. A jeles püspökhöz kötődik a város arculatának kialakítása. Bemutatná e híres elődjét a Vatikáni Rádió hallgatóinak?
Örömmel, hiszen a mi Hám János püspökünk nemcsak azért kiemelkedő, mert nagy építő püspök volt, hanem szentéletű is, akinek a boldoggá avatását egyik elődöm, Meszlényi Gyula püspök már az 1800-as évek végén beindíttatta. Sajnos, hogy közbejött az első világháború, majd pedig a posztulátor halála, Trianon, utána a második világháború, aztán a kommunizmus, s ezzel nem tudtunk foglalkozni, csak 1990 után, amikor itt nálunk is megtörtént a fordulat. Az elődöm, Reizer Pál püspök atya beindította, újra fölvette ezt a boldoggá avatási pert, és most Rómában van az ő boldoggá avatási eljárása, és várjuk, hogy megkapja az "Isten szolgája" címet a Szentatyától. Viszont szükségünk van csodára, hogy bizonyítsunk csodát ahhoz, hogy be is indulhasson a boldoggá avatás. Ez még várat magára.
De még mielőtt ebbe belemennék, hadd mondjam el, hogy Szatmár, ahogyan kinéz, elsősorban Hám János püspökünknek köszönheti, hiszen azokat az igazi nagy létesítményeket, épületeket ő építtette és ő tervezte meg. Ennek köréje épült aztán majd a várost, és alakult ki a jelenlegi városkép. Hogy csak említessek egy néhányat. Ez a székesegyház épülete, a püspökség épülete, a kanonoki házak, aztán a Jézus Szíve templom a katolikus iskolával és a jezsuita konviktussal, aztán a zárda épülete a templommal és a hatalmas iskolahálózattal, vagyis iskolaépületekkel, ami melléje épült, vagy akár a városi kórház. Hám János püspökünk reméljük, hogy hamarosan az egyházmegye második boldoga lesz. Éppen ezért minden szentmise végén imádkozunk érte, az ő boldoggá avatásáért, s a Hám János Napok pedig, mivel az iskolánk is az ő nevét viseli, mindig május 25-e körül szokott lenni. Ez egy hetes ünnepség az iskolánkban, mégpedig 25-én minden szentmisében érte imádkozunk, az ő boldoggá avatásáért. Nagyon szeretnénk, hogy a Jóisten megdicsőítse őt, és oltárra emelje az Egyház, mert egy igazi főpap volt, olyan értelemben is, hogy együtt érzett elsősorban a Jóistennel, aztán a fogadalmával, aztán a népével, hiszen olyan korban volt püspök 1827-től 1857-ig, amikor az egész világ forrongott.
Amit a császárnak ő megígért, megszeghette, amit az Istennek megígért, megszeghette? Ő imádságban és ténylegesen nagyon sok, hát, hogy úgy mondjam, vezeklésben élt, mert mindennap vezekelt. A vezeklőöve még most is megvan, egy szöges öv. Azért vezekelt, hogy ő meg tudjon maradni igazán azon az úton, amelyen a Jóisten elhívta őt. Nem volt egyszerű számára, nem volt politikus, pedig a legnehezebb időkben kellett neki odaállnia a politikai és az egyházi vezetés mellé. Hűséges akart maradni a császárhoz 1848-ban és 49-ben. Hűséges akart maradni az egyházához és a hivatásához, s hűséges akart maradni a magyarságához. Ez nem volt könnyű abban az időben összeegyeztetni őt.
Ugyan kinevezték esztergomi érsekké, de soha nem foglalta el az esztergomi széket, hiszen amikor a forradalom elbukott, akkor az osztrákok számára ő nagyon magyar volt, a magyarok számára nagyon osztrákpárti volt, s éppen ezért lemondatták. Hála a Jóistennek, én mondom most, mert így visszajöhetett Szatmárra és még egy nagyon termékeny szinte tíz évet itt lehet püspök.
Neki nagyon sokat köszönünk, és mert életével, imádságával, áldozatával nemcsak saját magát, hanem az egyházmegyét és minden hívét is igyekezett megszentelni és neki példát adni, éppen ezért mondjuk el mi minden szentmise végén azt a gyönyörűszép imádságot, amelyben kérjük Istentől az Ő megdicsőülését. Hadd mondjam el itt a kedves hallgatóknak.
Igen, így a Vatikáni Rádió hallgatói is bekapcsolódhatnak ebbe az imahadjáratba a boldoggá avatásáért.
Urunk, Istenünk, Te határtalan gondviselő szeretettel adtad nekünk Hám János püspököt. Ő hűséges szolgád és nyájad gondos pásztora volt, aki az életszentség útját járva minket is egyszülött Fiad követésére buzdít. Tekints érdemeire, életszentségére és közbenjárása által hallgasd meg kérésünket ..., hogy őt mielőbb szentjeid között tisztelhessük. Ámen.
Természetesen mindenki ott, annál a kis szünetnél a saját kérését megfogalmazva rábízhatja Hám Jánosra. Csak ahogy azt mondták nekem Rómában, ha annyira alázatos püspök volt, akkor lehet, hogy ő nem akarja majd azt, hogy őt fölemeljék. De mi ennek ellenére is kérjük, hogy Hám János püspökünk győzze le saját magát, és legyen annyira alázatos, hogy ezt is elfogadja, és a Jóisten dicsőítse meg. Éppen ezért, ha valaki úgy érzi, hogy Hám János közbenjárására meghallgatta a Jóisten az imáját, úgy érzi, hogy csoda történt az életében, legyen szíves és jelezze nekünk ide, a szatmári püspökségre.
A szatmári püspökség a Magyar Királyság idejében a legfiatalabb egyházmegye lett. II. Ferenc császár hozta létre, amelyet aztán később a pápa jóváhagyott, és így született meg 1804-ben a szatmári egyházmegye. Híres elődei közül kiemelhetjük Boldog Scheffler Jánost is, akinek nagy tisztelete van az egyházmegyében. Az ő életszentségéből mi az, ami tanulság és követendő példa a mai katolikusok számára is?
Scheffler János püspökünk nagyon érdekes módon lett az egyházmegyénk püspöke, hiszen már kineveztek egy püspököt a szatmári egyházmegyébe előtte, csak ő mindjárt le is mondott, mert érezte, hogy valami van a levegőben, az egyházmegye ki fog egészülni. Akkor a Trianon után az egyházmegyénket az öt vármegyéből egyharmada maradt: a Szatmár, Máramaros és egy kicsi része az Ugocsának, a többit teljesen elveszítettük. A II. Bécsi döntéssel viszont az egyházmegye kiegészült, és akkor a mi egyházmegyénk teljes egészében visszakerült az anyaországhoz. Ekkor jött szóba Scheffler János, a kolozsvári jogtanár, mégpedig azért, hogy ő legyen a szatmári püspök, és ebben mindenki megegyezett, s így nevezték őt ki. Nagyon kemény idő volt. Ő már nem az építő püspökök közé tartozott, hanem inkább a romeltakarítás és a lelkek újjáépítése, meg az újjáépítés és fizikailag szólva volt a feladata, hiszen a háború itt volt. Szatmárt is lebombázták 1944 augusztusában. A bombázás következtében, akik itt a püspöki palotában az óvóhelyen voltak, egy kivételével mindenki meghalt. Hogy a püspök úr nem volt közöttük, annak köszönhető, hogy elromlott a kocsija, s nem tudott hazajönni.
Aztán következett az újjáépítés, majd pedig a kommunizmussal természetesen, hogy a küzdelem is. A püspök urat szemelték ki, hogy a Romániában lévő katolikusoknak a vezetője legyen, olyan értelemben, hogy szakadjon el a pápától, és legyen itt egy ortodox egyházhoz hasonló katolikus egyház, amit egyetlen egy valaki vezet, de itt legyen az Romániában. Természetesen a püspök úr hűséges volt az egyházhoz, hűséges Rómához, és inkább a börtönt választotta, minthogy ennek eleget tegyen. Ott is halt meg 1952. december 6-án Zsilavában a börtönben.
Mindjárt 1990 után lehetőség nyílott arra, hogy a boldoggá avatását beindítsuk, hiszen vértanú, és éppen ezért nagyon könnyen is ment az ő ügye. Persze hosszú előkészület előzte meg, és amíg az az úgynevezett Positio elkészült, rengeteget dolgoztak, hiszen az egész háttéranyagot föl kellett dolgozni. Az ő jelmondata az volt, hogy „Ut, omnes unum sint”, hogy mindannyian legyenek eggyé, hiszen kiegészült az egyházmegye és az a jó pár évtized, amit külön töltöttünk el vagy töltött el az egyházmegye különböző része, megint egybe fogni nem volt valami könnyű, de neki sikerült. Mindenütt nagy tekintélynek örvendett, és mindenütt nagyon szerették. Szigorú ember volt, de elsősorban magához volt szigorú. Halála után ugye beállt az úgynevezett fagyos csend. Nem nagyon lehetett beszélni róla. Hála Istennek, az egyházmegye Magyarországra szakadt részei kezdték először azt az imádságot publikálni és végezni, ami azért szólt, vagy arra íródott, hogy Őt boldoggá avassa az egyház. Megtörtént, és ez nagy-nagy öröm volt a szatmári egyházmegye és természetesen az egykori szatmári egyházmegyéhez tartozó részek számára.
Nagy öröm volt. 2011. július 3-án volt a boldoggá avatása itt Szatmárnémetiben, a székesegyház előtti téren, ahol Angelo Amato, a Szentatya személyes küldötte felolvasta a pápai dekrétumot, amellyel Scheffler János vértanú püspököt a boldogok közé iktatja a Szentatya. Nagyon nagy ünnep volt, és örök példa ez minden szatmári egyházmegyés pap számára az egyházhoz való hűség, az engedelmesség tekintetében és minden szatmári hívő számára, hiszen ma is nagyon sok áldozatot kell meghozni azért, hogy valaki ragaszkodjon a hitéhez, élje a hitét. Márcsak azért is, hogy nem tiltják, hanem hogy hűséges tudjon maradni ahhoz a hithez, amelyben született, amelyben keresztelték, elsőáldozó volt, bérmálkozott, hiszen a világ száz és egy módon próbál mindenkit eltántorítani ettől az úttól.
Püspök atya 2003-ban lépett e nemes elődök nyomdokába. A XXI. században nyilván újabb kihívásokkal kell szembenézni a helyi katolikusoknak is. Püspök atya, e nemes elődök után milyen kihívásokkal néz szembe? Ugye itt szórvány magyarságról beszélünk az egyházmegyében. Melyek azok a nehézségek és azok a pozitív eredmények, amelyekről beszámolhat 2023-ban már húsz éve püspökként eltöltött szolgálatában?
Amikor kineveztek püspöknek, akkor az egyházmegyében tartott az egyházmegyei zsinatunk. Reizer Pál püspök atya hirdette meg 2000-ben, és ez felkészülés volt a jubileumi évre. 2004-ben volt az egyházmegyénk 200 éves. A zsinatot most már az én vezetésemmel, de befejeztük.
Attól kezdve aztán minden évben tematikus éveket hirdettünk meg, hogy ezzel is tudjuk összefogni az egyházmegyét, az egyházmegyének minden plébániáját. Az az elképzelésem, hogyha mi mindannyian egy irányba tudunk lépni, tehát hasonlóan dolgozunk fel egy-egy témát, mégha nem is minden plébánián ugyan úgy, de van egy egységes vonalvezetés, az sokkal-sokkal eredményesebb, mintha mindenki a maga módján igyekezne tenni a dolgát. És ez nagyon jól működik, hála Istennek itt az egyházmegyénkben még ma is.
A kihívások sokrétűek, és természetesen ezeket a kihívásokat mindig a jelenlegi világ, meg a helyzet diktálja. Még, amikor átvettem a püspökséget nagyon sok olyan intézményünk volt, amelyek nagyon rossz állapotban voltak, amelyeket újra kellett szervezni. Nagyon sok olyan ingatlanunk volt, amelyeket még vissza kellett szerezzünk, mert még nem adták vissza. S aztán amikor visszaszereztük, mert hála Istennek kicsi az egyházmegyénk, és nem rendelkezik valami nagy-nagy tulajdonnal, éppen ezért mindent vissza is kaptunk a román államtól. Majdnem mindent, de lényegében tehát nem olyan sok az, ami elmaradt. De ezeknek célt, értelmet adni és aztán pedig felújítani, ez óriási kihívás. Úgyhogy a lelki megújulás és a lelki építkezés mellett nagyon sokat kellett nekem is azon dolgoznom, hogy ezeket az épületeket rendbe rakjuk. Ezeknek az épületeknek értelmes célt találjunk, mert nem csak rendbe kell tenni valamit, hanem tudni kell, hogy minek tesszük rendbe. S ilyen csodálatosan szép megújulások történtek az egyházmegyében.
Sajnos elmondhatom, ez nem a mi érdemünk, hanem sokkal inkább azoknak a barátoknak, azoknak a támogatóknak, azoknak a kormányoknak az érdeme, akik mellénk álltak. Ilyen mellénkállás volt kezdetben elsősorban a német segélyszervezetek részéről a Renovabis, a Kirche in Not részéről, aztán természetesen legnagyobb részben egy olyan 10-15 éve már, hogy a magyar kormány segít bennünket és azokat a terveinket, amelyeket eléjük viszünk, ténylegesen úgy támogatnak, mint ahogyan egy édesanya a gyermekét. Hiszen hát nemhiába, az anyaország Magyarország és a kormánya pedig minden magyarra úgy tekint, mint sajátjára. Istennek hála és köszönet érte!
Az ő segítségükkel újult meg nagyon sok olyan épületünk és lett ezekben az épületekben olyan élet, ami nemcsak a magyarságot, hanem az egész közösséget szolgálja. Tehát ilyenek az iskoláink, amelyek segítségükkel megújultak. Ilyenek az úgynevezett speciális munkákat ellátó intézményeink, mint a Boldog Scheffler János Intézmény, ami egy rehabilitációs intézet, vagy pedig a Hám János Diagnosztikai Központ. Ott nagyon sok orvos a legmagasabb színvonalon segít mindenkinek, akik rászorulnak. Vagy pedig a most nemrég átadott akár Máramarosszigeten bölcsőde és óvoda, vagy pedig itt nálunk a Hám János Bölcsőde és Óvoda. Csodálatosan szép épületek, csodálatosan szép létesítmények, ahol én hiszem azt, hogy a jövőt neveljük, és hiszem azt, hogy ez mind segít bennünket megmaradni nemcsak katolikus keresztényeknek, hanem magyarnak is.
Nagyon szépen köszönöm Schönberger Jenő püspök atyának ezt az átfogó, csodálatos beszámolót, és tényleg buzdíthatjuk, azt hiszem, a Vatikáni Rádió hallgatóit, hogy ha Szatmárnémetiben járnak, csodálják meg ezeket a kétszázhúsz éves épületeket, amelyek megújulva várják a látogatókat, és az itteni híveknek a gyermekeit fogadják be a nevelés szempontjából. Köszönöm szépen a beszélgetést.
Nagy örömmel. Én is köszönöm szépen a lehetőséget. Jóisten áldjon meg mindenkit!
Köszönjük. A szatmári egyházmegye híveit és papjait is!
Az interjú az alábbi linkre kattintva is meghallgatható.
