Közeledik a megszentelt élet napja, amikor az Egyház világszerte ünnepli azokat a férfiakat és nőket, akik a szerzetesi hivatásban életüket Istennek szentelték. E különleges alkalom idén a Szentév keretében a Szatmári Egyházmegyében a megszentelt élet jubileuma.
Szegény családban született 1815-ben. Kétéves volt csupán, amikor édesapja meghalt, így édesanyja, Margherita Occhiena egyedül nevelte három gyermekét. Jánosnak ezért már zsenge korában pásztorként kellett dolgoznia. Eleinte a helybéli plébános tanítgatta, de a család szegénysége miatt nem sok reménye volt a továbbtanulásra, noha éles elméje és jó memóriája volt. Tanulmányait 1831-ben tizenhét évesen kezdte meg Chieriben. A tandíjhoz szükséges pénzt nyomorúságos körülmények között saját maga kereste meg. 1835 és 1841 között ugyancsak Chieriben végezte teológiai tanulmányait, melynek befejezésével Torinóban pappá szentelték.
A házasság ápolásának és megerősítésének fontosságát hangsúlyozza az idei Házasság Hete, amely február 1. és 20. között kerül megrendezésre. Az esemény mottója – „Beszélgessetek a házasságotokért” – arra bátorítja a házaspárokat, hogy a mindennapok rohanásában is találjanak időt egymásra, és erősítsék kapcsolatukat a nyílt, őszinte párbeszéd által.
A Szatmári Egyházmegye tizennégy településéről érkező, mintegy nyolcvan egyháztanácsos immár huszonegyedik alkalommal gyűlt össze 2025. január 17-19 között az erdődhegyi „Domus Helga Winter” Központban. Az idei esemény középpontjában a motiváció állt: hogyan inspirálhatjuk egymást, hogyan segíthetjük társainkat a hit és a közösségi élet megerősítésében?