2024. december. 21. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. december. 21. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Szülők akadémiája

2018. november. 21.

Előadássorozatot indított a Pro Calasantius Egyesület és a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum.

Fleisz Ágota Kinga nevelési pszichológus, szakmai és oktatási tanácsadó előadásával vette kezdetét november 21-én, szerdán este hat órától a Szülők Akadémiája a Szent László Közösségi Ház dísztermében. "Bizonyítási kényszer - teljesítménykényszer" cím alatt a szülőknek igyekezett bemutatni a gyermekekre, tanulókra sokszor nehezedő megfelelési feszültséget, a stresszt, amelyet az iskolai és szülői elvárások helyeznek rájuk. Fleisz Ágota Kinga előadása része egy sorozatnak, mely öt alkalomból áll és amelyet a Pro Calasantius Egyesület illetve a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum szervez a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. támogatásával a 2018 a Külhoni Magyar Családok Éve keretén belül. Az előadásokkal a szervezők célja a szülő-gyerek kapcsolatok erősítése, a nevelési ismeretek bővítése, a gyerekek kiegyensúlyozott fejlődésének és így a családoknak a megsegítése.

A szerdai előadást követően ugyanazon a helyszínen és kezdési időpontban, december 4-én Lantos Mihály egyetemi oktató, tanulási módszertan szakember "Tanítsd meg tanulni! Tanulási stratégia szülőknek"; január 15-én Süveges Gergő Prima díjas újságíró, műsorvezető, tréner "Döntések, értékek, dilemmák"; február 12-én Uzsalyné Pécsi Rita phd neveléskutató, egyetemi oktató "Miért nem működik a százszor megmondtam? A sikeres nevelés kulcsa: az érzelmi intelligencia fejlesztése"; február 26-án Dr. Bartha Krisztina pszichológus, egyetemi előadó "Agresszió és zaklatás a gyerekek és fiatalok körében" témában tart majd előadást.

A szervezők szeretettel várják a szülőket, érdeklődőket a rendezvénysorozat minden előadására.