2024. december. 22. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. december. 22. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Szentignáci lelkiségű közösségek találkozója Szatmárnémetiben

2022. április. 4.

Április 2-án ünnepelték a szatmári és nagykárolyi szentignáci lelkiségű közösség (Keresztény Élet Közössége) tagjai és barátaik a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéhez kötődő világnapot, mely a nemzetközi KÉK újra alakulásának születésnapja.

Ebből az alkalomból is, mint minden évben, a nemzetközi elnökség közös megfontolásra, beszélgetésre hívja meg tagjait. Idén Loyolai Szent Ignác megtérésének 500. évfordulójából kiindulva arra szólt a meghívás, hogy nézzenek rá életükre, melyek voltak azok a sebek, amelyek hozzájárultak a szeretet, a megbékélés és a gyógyulás megéléséhez.

Pakot Géza SJ, jezsuita atya bevezető gondolataiban elmondta, a sebek elkerülhetetlenek az életben, ugyanis ki lehet indulni abból, hogy az emberben háromféle gondolat van: a sajátja, mely szabadságából és akaratából származik, valamint két másik: egyik a jó szellemtől, másik a rossztól (Lgy 32). Ezek pedig ütköznek.

A résztvevők arról is elgondolkodtak és megosztották tapasztalataikat, mi segíti őket az istenkapcsolat elmélyítésében, a szolgálatban való örömteli elköteleződésben, hogyan járulnak hozzá ehhez a közösségben megtapasztalt beszélgetések, barátságok.

A megosztott tapasztalatokból leszűrhették, hogy a sebek olyan ajándékok, melyek előmozdítják az egyéni lelki érést és a másik ember iránti érzékenység mélyülését.