A Szentháromság Plébánia búcsúját ünnepelték vasárnap Nagybányán.
„Köszönjük meg az Úr Jézusnak, hogy megengedte, hogy betekintsünk Isten belső életébe, a Szentháromságba.” – kezdte ünnepi beszédét, Szénégető István, a Marosvásárhelyi Szent Család Plébánia plébánosa, aki rámutatott, hogy a Szentháromság körbeöleli a keresztény ember életét, megkeresztelkedésétől egészen a haláláig; míg kereszteléskor először, a halál után, mikor az elhunyt testét átadják a föld porának, a pap utoljára mondja el: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
A kereszténység monoteista vallás, de a megtestesült Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus feltárta az Istennek a belső életét, amikor azt mondta: „Az én kenyerem, hogy megtegyem a Mennyei Atya akaratát” (vö Jn 4,34); vagy „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30); máshol pedig „elküldöm majd a Szentlelket…” (vö. Jn 15,26). Egy Isten tehát, de három személyben.
„Mi tartja egyben a Szentháromságot?” – tette fel a kérdést a szónok. – „Jézus kinyitotta számunkra Istennek a belső életét, és meghívót adott nekünk, mindnyájunknak, hogy belelássunk ebbe a misztériumba. Nagyon egyszerű és nagyon radikális Szent János apostol megállapítása: „Isten a szeretet” (1 Jn 4,8b). A szeretet tartja egybe a három Isteni személyt.”
„Isten nekünk adja az ő életét az Eucharisztiában, hogy bennünk legyen ez a Szentháromságos élet. Adni akarja az ő szeretetét, hogy tartsa egybe családjainkat, plébániai közösségeinket. Amit az ember nem Istenért, Isten által, Szentháromságos szeretettel tesz, az nem fog megmaradni.” – mutatott rá a plébános.
A szeretet az Atya, a Fiú és a Szentlélek sajátja, lényege és éltető ereje. Ez az igaz szeretet Istenben van meg. Szénégető István az Isteni szeretet két fő tulajdonságát emelte ki. Először is azt, hogy állandó. Mindig elérhető és sohasem változik.
A tékozló fiú történetét felelevenítve a hallgatóság előtt, rámutatott, hogy a példabeszédbeli Atya, aki a Szentháromság első személye szüntelenül várta haza a fiát, mert nem változott a szeretete, nem az érzéseiben alakult a szeretete. Benne van az állandóság. „Papszenteléskor sem azt mondjuk, hogy vállaljuk a papságot öt évre; Te pap vagy mindörökké, Melkizedek rendje szerint. Nem ilyen a házasság is?… Ez az állandóság. Isten szeretete hosszantartó szeretet.” – érvelt a szónok.
Az Isteni szeretet ugyanakkor önajándékozó szeretet. Az Atya és a Fiú és Szentlélek folyamatos áramlásban vannak. Jézus mindent az Atyától kapott, és vissza is adott neki mindent, a kereszten függve. Odaadja az életét, odaadja a testét és a vérét az Eucharisztiában, de odaadta az ő békéjét is és nem szűnik meg önmagát adni újra és újra. A Szentlélek pedig kétezer éve itt van az Egyházban az Eucharisztiában, a szentségekben, a keresztvetésben.
„Csodálatos megfigyelni, ahogy a Szentháromságos személyek szinte lesik egymás óhaját: Jézus azt mondja, hogy azért jött, hogy teljesítse az Atya akaratát. (vö. Jn 4,34), a Lélek pedig nem magától fog beszélni (vö. Jn 16,13). Vajon tudunk mi a közösségeinkben figyelni és szolgáló szeretettel jelen lenni: egymásra figyelve, jelen lenni, nem megsértődni, nem hátat fordítani, a konfliktusokban kiengesztelődni, újrakezdeni, reménykedni, az Atya teremtő munkájába belekapcsolódni, megtenni az állapotbeli kötelességeket, és adni az Istentől kapott szeretetet?”
