2024. december. 3. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. december. 3. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Szent Vendel búcsú

2024. október. 16.

Az egyházmegyében Kisdengeleg templomának titulusa Szent Vendel. Búcsúját az ünnep napján 20-án, vasárnap délelőtt 12:00 órától tartják Ft. Hozdik Zsolt tb. kanonok, bácsalmási esperességi kerület esperese és tompai plébanos szentbeszédével tartják.

A szentmisén a Kálvária templom román személyi plébániájának az Adoremus kórusa énekel majd.

A legendák szerint Vendel, a skót királyfi, már fiatalon tanúbizonyságot tett vallásos lelkületéről és a keresztény műveltség, valamint a papság iránti érdeklődéséről, amit apja nem nézett jó szemmel. Hogy eltérítse fiát a tanulástól, azzal bízta meg, hogy őrizze nyájait. Miközben a juhokat legeltette, a mezők nyugalmában egyre inkább megerősödött benne a vágy a remeteség és az Istenre való elmélkedés iránt. Elhatározta, hogy remete lesz, de előtte zarándoklatot tesz a Szentföldre és Rómába. Hat ifjú társra lelt, akik osztoztak terveiben, és együtt vágtak neki az útnak. Rómába sikeresen eljutottak, de a háborús hírek miatt le kellett mondaniuk a Szentföldre vezető útról. Visszaindultak hazafelé, közben koldulásból éltek és az erdők csendjében remeteséghez hasonló életet éltek. Vendel életvitele hamar híressé vált, földművesek keresték fel, hogy megáldja beteg állataikat, és sokan csodákat tulajdonítottak neki. Közössége olyan nagyra nőtt, hogy Thole-i kolostorának apátjává választották, és pappá szentelték. Halála után sírja fölé kápolnát emeltek, amely körül később kialakult St. Wendel városa. A pásztorok védőszentjeként tisztelik, emléknapját október 20-án ünneplik.