A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében Szárazberek templomának titulusa Szent Maximilian Kolbe. Búcsúját augusztus 18-án, vasárnap délután 14 órától tartják, Ft. Hájtájer István, halmi plébános szentbeszédével.
„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13). Kolbe atya is ezt tette: az egész életét átható Isten iránti szeretetből adta életét társáért. Maximilian Kolbe 1894. január 8-án született a lengyelországi Zduńska Wolában, szegény vallásos szülők gyermekeként. A keresztségben a Rajmund nevet kapta. Családja szűkös anyagi helyzete miatt csak a legidősebb fiú járhatott iskolába, ezért Rajmund megpróbálta otthon mindazt elsajátítani, amit testvére, Ferenc hazahozott az iskolából. Egyszer, amikor édesanyja gyógyszerért küldte, a patikus ámulva tapasztalta, milyen biztonsággal igazodik el a latin szavak között. Hosszasan elbeszélgetett vele, és felismerte tehetségét. Felajánlotta, hogy heti latinórákat ad neki. Rajmund öröme határtalan volt, és hamarosan túlszárnyalta testvérét a tudásban.
Tizenhárom éves korában lépett be a minoriták kolostorába, tanulmányait Lvivben (Lemberg, Lwów) folytatta, majd 1911-től Rómában tanult tovább. Teológiai és filozófiai doktorátust szerzett, és kiemelkedett áldozatosságával, felebaráti szeretetével, valamint a Szűzanya iránti tiszteletével. 1918. április 28-án szentelték pappá.
Egyik szemináriumi társának szavai szerint: „Rajmund volt a legtehetségesebb köztünk. Ha nem lép be a kolostorba, nagy hadvezér vagy zseniális feltaláló lett volna.”
Már növendék korában egy missziós folyóiratról álmodott. Amint krakkói tanár lett, kérvényt nyújtott be feletteseihez, hogy újságot adhasson ki. Az engedélyt megkapta, de azzal a feltétellel, hogy a forrásokat magának kell előteremtenie. Ajtóról ajtóra járva kéregetett és egy év múlva, 1927-ben elindult a nyomda. A kolostorban azonban rossz szemmel nézték tevékenységét, és munkatársaival együtt áthelyezték a félig romos grodnói kolostorba. Ezzel indokolták a döntést: „Nem felel meg alapítónk szándékának, hogy újságot szerkesszünk és terjesszünk. A mi dolgunk az imádság és a gyóntatás. Feladatunk a lelkipásztorkodás, a misszió és a prédikálás.” Kolbe atya így válaszolt: „Éppen ezért kell nekem így dolgoznom, hiszen a 20., és nem a 13. században élünk.”
1930-ban Japánba küldték misszionáriusnak, de megromlott egészsége miatt 1936-ban visszatért hazájába. 1940-ben a németek kiürítették Niepokalanówot (a „Szeplőtelen” városát), ahol elöljáróként szolgált. Kolbe atyát az auschwitzi haláltáborba vitték. Itt önként jelentkezett egy halálra ítélt családapa helyett az éhségbunkerbe. Imáival és áldásával kísérte társait, akik közül ő maradt életben a legtovább. 1941. augusztus 14-én, Nagyboldogasszony előestéjén injekcióval megölték.
Harminc évvel később, 1971. október 17-én Szent VI. Pál pápa boldoggá, Szent II. János Pál pápa pedig 1982. október 10-én szentté avatta.
Egyik fogolytársa így emlékezett: „A páter haláláról az egész táborban beszéltek. Ő nem csak egy embert mentett meg az életnek: tettével sokakban fölébresztette a bátorságot ahhoz, hogy túléljék a tábort. Fel tudta ébreszteni bennünk az emberi jóságba vetett hitet.”
Istenünk, te Szent Maximilian Kolbe áldozópapot és vértanút betöltötted a Szeplőtelen Szűz iránti odaadással, a lelkekért való buzgósággal és az emberek iránti szeretettel. Közbenjárására add, hogy a te dicsőségedre embertársainkat buzgó lélekkel szolgáljuk, és így életünkben, halálunkban szent Fiadhoz hasonlítsunk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
