A nagyböjt a hívek, különösen a keresztségre készülők előkészítése a húsvétra. Jézus Krisztus feltámadásában azt ünnepeljük, hogy megnyitotta az eredeti bűn következménye miatt bezárt mennyországot és megadta a feltámadás következtében újjá alkotott embernek az üdvösség lehetőségét. Ehhez szükséges első lépésként a bevezető szentség a keresztség, melyet az ősegyház hagyományosan a feltámadási szertartásban szolgáltatott ki.
Nagyböjt első napja a hamvazószerda, amikor az Egyház bűnbánati cselekményként hamuval keresztet rajzol hívei homlokára és figyelmezteti őket a következő felhívás egyikével a megtérésre („Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az Evangéliumban” Mk 1,15) és az elmúlásra („Emlékezz, ember, hogy porból vagy és porrá leszel”, Ter 3, 19). A nagyböjti időszak negyven napot ölel át. A negyvenes szám gyakran visszatér a szentírásban: negyven napig tartott a vízözön, negyven évig vándorolt a választott nép a pusztában, Mózes negyven napig tartózkodott a Sínai hegyen, Jónás próféta negyvennapos böjtöt hirdetett Ninivében, Jézus pedig szintén negyven napot töltött megkeresztelkedése után böjtben és imádságban a pusztában.
A negyvennapos böjt a 4. századra vált általánossá a keresztény világban. A 11. századig olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit sem ettek; húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak. Az egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti híveknek csak háromszor lehet étkezniük és egyszer jóllakniuk. E két napon és nagyböjt többi péntekén 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.
A nagyböjti időszak bűnbánatra hív, és az egyház törvénye is kimondja: évente gyónjál és legalább a húsvéti időben áldozzál! A húsvéti szentáldozás időszaka hamvazószerdától Pünkösdig tart.
A nagyböjt liturgikus színe a lila, amely a liturgiában a bűnbánatot jelképezi. A bűnbánat jeleként elmarad a szentmisékben a dicsőség és az alleluja, amely a liturgiában az öröm legközvetlenebb kifejezése; a templomot nagyböjtben nem díszíti virág. Az egyháznak sajátosan a nagyböjthöz kötődő szertartása a péntekenkénti keresztúti ájtatosság, amelyen a hívek végigkísérik Krisztust a kereszthalála felé vezető úton.
A böjt a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés fontosságát állítja középpontba, kifejezi az ember Isten iránt tanúsított szeretetét és az érte való áldozatvállalását.
Hamvazószerdán Schönberger Jenő püspök szentmisét mutatott be a Székesegyházban. A szentmise egyúttal a Szent József nagykilenced ötödik része volt. A püspök úr a bevezető gondolatban meghívta híveit, hogy a názáreti iskolában tanulják meg Szent Józseftől Jézus hűséges követését, amelyre nagyböjt is hív bennünket.
A szentmise szónoka Ft. Mayer Nándor spirituális atya volt, aki Szent Józsefről, mint a csönd emberéről elmélkedett és a csöndet, mint nagyböjti cselekedetet javasolta. Az atya elhangzott gondolatainak összefoglalója:
Ma, amikor elkezdjük negyvennapos böjti utunkat Húsvét felé, a liturgikus év és a hit szíve felé, akkor álljon előttünk példaként József, aki a csönd embere volt. Nagy szükségünk van a csöndre, főleg, hogy olyan korban élünk, amelyik nem értékeli a hallgatást. A csöndnek varázsa, ereje, története van. Nem csak az egyént formálja és teszi naggyá, hanem azokat is, akik ezekkel az emberekkel találkoznak.
Minden nagy isteni mű a csendben születik: a teremtés, a megtestesülés, a feltámadás. József saját csendjével tesz tanúságot a megváltást titkáról. Megerősíti hallgatásával azt, amit Szent Ágoston ír. Vagyis „amilyen mértékben növekszik bennünk a Szó – a megtestesült Ige – olyan mértékben csökkennek a szavak.” József hallgatásával arra hív minket, hogy hagyjunk teret a megtestesült Ige jelenlétének, Jézusnak.
A názáreti iskola csöndje összefüggésben volt Krisztus titkával. Erre buzdítja tanítványait is: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” (Mk 6,31). A csönd elválaszt a hangzavartól és szavak híján pedig helye születik Isten Szavának. József csöndje is arra tanít minket, hogyan keressük az Istent, aki a csendben szól hozzánk.
Ez a nagyböjti idő legyen a csönd és az imádság ideje! Néha úgy szoktuk az imát megfogalmazni: Istennel való beszélgetés. Ez így igaz. De ha igaz, akkor a hallgatással kell elkezdődjön. Mert nem mi beszélünk először, hanem Isten szól hozzánk a Szentírásban, az eseményekben, a szívünkben. A mi dolgunk, hallgatni a hozzánk szóló Istent.
A böjt alkalmas idő, hogy teret adjunk Isten Szavának. Kapcsoljuk ki a tévét és nyissuk ki a Szentírást! – Hasznos idő a nagyböjt, hogy lemondjunk haszontalan és fecsegő szavakról, és szóljunk az Istenhez. Közben megtisztíthatjuk a szívünket sok erőszakos és kártékony szótól. Ha nem gyakoroljuk a hallgatást, akkor beszédünk is megbetegedhet. Akkor szavaink ahelyett, hogy vigasztalnának és segítenének, veszélyes fegyverré válnak.
A nagyböjti idő kezdetén József a csöndre hív, azért, hogy „figyelmünket az igazán lényegesre fordítsuk. A csönd nem a halál és a pusztítás helye, hanem az életé, ahol az Istennel csendben párbeszédet lehet folytatni. A csönd a lényegesnek a helye, szemben életünk felületességével. Ennek a felfedezését segíti a böjt.
