2024. december. 21. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. december. 21. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Meszlényi Gyula Egyházművészeti Gyűjtemény (Múzeum)

A gyűjtemény a Szatmári Római Katolikus Püspökség tulajdonában és kezelésében áll. Nevét Meszlényi Gyula megyéspüspökről (1887 - 1905)  kapta, aki élete során megalapozta és hagyatékán keresztül az utókorra ruházta az egyházművészeti gyűjtemény gondozását.
E gyűjtemény, az évek során számos új darabbal gyarapodott, amelyek az egyházmegye területén található templomok, plébániák tulajdonát képezték, vagy pedig régebbi és újabb adományokból származnak.
Annak ellenére hogy a szatmári egyházmegye Szatmárnémeti székhellyel még nagyon fiatal, az itt található tárgyak igen változatosak, és időben több évszázadot ölelnek fel.
 
A szatmári egyházmegyét II. Ferenc osztrák császár és magyar apostoli király választotta le az egri egyházmegye területéről 18o4 március 23-án, amit VII. Pius pápa augusztus 9-én kelt apostoli bullájával szentesitett.
Az egri fennhatóság alá tartozás, a magyar és bécsi kulturális befolyások, valamint e tájak multikulturalitása és nem utolsó sorban az egyházmegye területén letelepedett német ajkú katolikusok, határozták meg és alakitották ki a kultúrális örökségünket. A kiállitásban látható votiv képek a német ajkú katolikusok hálaadó képei. Ezek a XVIII-XIX századból származó képek bepillantást nyújtanak az életük pár epizódjába. A kiállitás anyagának gerincét a képzőművészeti anyag képezi, a liturgikus tárgyak sokasága mellett. A kelyhek, úrmutatók, ereklyetartók, pásztorbotok közül, több valódi ötvösműremek - ezek a tárgyak valaha a szertartások eszközeiként szolgáltak. A festmények, valamint fafaragások feladata a templombelsők diszitése volt, amelyek évszázadokon keresztül a vallásos emberek hitéletének mindennapjaihoz tartoztak, sugallva az alkotók és a megrendelők erkölcsi, valamint szép iránti igényeit.
 
A miseruhák, himzett textiliák is a régmúlt korok gazdagságát elevenitik fel, gyönyönyörködtetvén a látogató szemét. A zárdamunkák (apácamunkák) arany,ezüst, valamint selyemszálas motivumokkal készültek. Az apácák gyöngyökkel, csiszolt üvegekkel, féldrágakövekkel ékesitett sodronydiszek közé gyakran szentek ereklyéit rejtették el, vagy miniatűr szentképeket kereteztek a diszes kézimunkákkal. Az állandó  kiállitás 2008 augusztus 20-án nyilt meg és azóta látogatható.
Az egyházművészeti gyűjtemény megalapitásánál, figyelembe véve az ide vonatkozó pápai irányzatokat is, célul tűztük ki a kúlturális értékeink megőrzését, gondozását, valamint ezen keresztül tárgyi örökségünk megismertetését, bemutatását ami a felekezeti és kulturális identitásunk megőrzését is szolgálja.
Kivánjuk hogy belépve e tárgyak közé, a látogató számára szünjön meg egy kis időre a profán „való" világ, hogy átérezhesse a végtelen szakrális idő sugallatát.
A kiállitás a Székesegyház régi sekrestyéjének, oratóriumának öt kis termében tekinthető meg. A bejárat a templom bal oldalán található.
 

 

A műhely vezetője Puskás Éva restaurátorművész
Szakvégzettség:
- kerámia és fém restaurátor
- festményrestaurátor
Képzés:
- Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Szak Bukarest
- Mesterképzés Képzőművészeti Egyetem Temesvár
Gyakorlatok:
- Nagyvárad, Temesvár, Bukarest