Megszületett a Megváltó!

KEDVES PAP- ÉS SZERZETES TESTVÉREK, TISZTELENDŐ NŐVÉREK, KEDVES JÓ HÍVEK!

„Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek.”

A karácsonyi angyalok ezekkel a szavakkal hirdették meg azt a boldog örömhírt, hogy megszületett a Megváltó! És ma ismét Karácsonyt ünnepelünk. Jézus Krisztus test szerinti születését.

Kedves Testvérek! Egyházmegyénk Kegyelem Éve harmadik szakaszában szemlélődő ünneplésre hívok meg mindenkit. A szemlélődő ünneplés azt jelenti, hogy Isten megnyilatkozását jelen pillanatként éljük meg. Jelenleg, azaz most akar Isten megnyilvánulni életünkben, felvéve a küzdelmet minden akadállyal, még a mi belső sötétségünkkel, homályos látásunkkal is.

Három kép tárul szemünk elé. Az első a csodálkozás. Csak az ember képes a csodálkozásra. Az első Karácsonykor volt min csodálkozni! De Istenre nap mint nap rácsodálkozhatunk. Ebből a csodálkozásból születik meg a hódolat, az imádás, ami egyedül Istené. S ha nem félelemből, hanem szeretetből születik, akkor Isten egészen közel enged magához, engedi magát átölelni, a szó szoros értelmében a tenyerünkbe helyezi magát, sőt bennünk vesz lakást, a szívünkbe költözik. Szemléljük tehát a karácsonyi eseményeket nemcsak a betlehemi pásztorok, hanem a napkeleti bölcsek és Simeon történetén keresztül is.

A pásztorok csodálkoznak

Szinte minden templomban állítanak betlehemet. Szentatyánk december elején meglátogatta a greccioi betlehemet, melyet Szent Ferenc állított fel először, és ezeket mondta: „A betlehemi pásztorokhoz hasonlóan fogadjuk el a meghívást, hogy elmenjünk a barlanghoz, hogy lássuk és felismerjük a jelet, amelyet Isten adott nekünk. A pásztorokkal együtt szemléljük a gyermek Jézus arcának szépségét, Isten Fiáét, aki egy istálló szegénységében született. Isten annyira szeret minket, hogy osztozik velünk emberségünkben és életünkben.” Milyen csodálatos, amit Isten a megtestesülésben ajándékozott nekünk. Ezt ember soha ki nem találhatta volna. Velünk az Isten, és így van velünk! A betlehemi Gyermek személyében itt van az egész mennyország. Ilyenkor, Karácsonykor, milyen sokan érzik a hívást, és eljönnek a betlehemi barlanghoz, hogy a pásztorokkal együtt lássák a csodát, mert vágynak arra, hogy szívüket eltöltse ugyanaz a csodálkozás, ugyanaz az öröm, ami a pásztorokét eltöltötte. Ámulattal teli köszönetünket fejezzük ki Istennek ez előtt a végtelen ajándéka előtt, amit kaptunk. Nagy kegyelem, hogy ebben az örömben Istent magát tapasztaljuk meg és fontos is, mert erőt ad a tovább lépéshez. Érezzük ugyanis, hogy még valami több kell!

A bölcsek hódolnak

Szemléltük a csodálkozó pásztorokat, és bennük saját magunkat is. De nem érhetjük be ennyivel. A betlehemi Gyermek előtt állva most egy kissé előbbre tekintünk, és figyelmünket a napkeleti bölcsekre fordítjuk, akik hódolnak a Gyermek előtt. Némák, hiszen ismeretlen nyelven beszéltek, de annál beszédesebbek ajándékaik: arany a királynak, tömjén az Istennek és mirha a szenvedő Megváltónak. Megható ez a néma hódolat. Megirigyeljük a bölcseket, akiknek volt mit ajándékozniuk. Ehhez képest a mi hódolatunk milyen szegényes. Ácsorgunk, még letérdelni sem merünk, csak állunk egyik lábunkról a másikra. S az ajándék is milyen sokszor elmarad. A bölcsek leborultak a Gyermek előtt. Ezt mi is megtehetnénk. Ne szégyelljük. Ez nem gyerekesség, hanem a hit aktusa. Ott van a helyünk térden állva a betlehemi jászol előtt. Ajándék gyanánt pedig egész magunkat eléje tehetnénk nem csak sikereinkkel, de félelmeinkkel, gondjainkkal, gyengeségeinkkel és kudarcainkkal együtt. Nincs mit félnünk, mert Ő azért lett emberré, hogy megkeresse, aki elveszett. Igen, engem és téged Testvérem, és nem holnap, hanem éppen ma.

Simeon a karjába veszi

Kedves Testvérek! Szép dolog a pásztorok csodálkozása, fontos a három király hódolata, de Karácsony ünneplésében a csúcs: befogadni, karjainkban tartani a Gyermeket. Mária, a „boldogságos kismama” nem féltékeny senkire. S hogy milyen készségesen átengedi Gyermekét annak, aki be akarja fogadni, ezt szemlélhetjük Simeon esetében. Bár még csak az események első napján vagyunk, de lelki szemünkkel ismét nézzünk előre. A jeruzsálemi templomban az újszülött Jézust szülei bemutatják az Úrnak. Egy öregember karjaiban látjuk a Gyermeket. Milyen sokatmondó ez a jelenet. Két nemzedék képviselője áll előttünk: az egyik átadja, a másik átveszi a fáklyát. Az öreg átöleli a Gyermeket, s ezzel mintegy saját jövőjét öleli át. Boldoggá teszi, hogy láthatja, s kezében tarthatja élete folytatásának zálogát.

Valami egészen mélyen emberi rejtezik ebben a jelenetben. Hogy örülünk egy gyermek születésének. Lesz, aki folytatja művünket. De nem könnyű dolog a bennünk levő öregembernek elfogadnia a kisgyermeket, az újat. Elfog a félelem, hogy a gyermek nem tudja, vagy nem akarja majd tovább vinni eszméinket; attól tartunk, hogy elárul minket, s kiszorít a helyünkből.

Az öreg Simeon magához öleli a Gyermeket. Látó szemet kapott Istentől, és e Gyermekben felismeri az Üdvözítőt, akit Isten küldött. Egy hosszú életen át várt erre a pillanatra. Most vágyakozása beteljesült. Uram, ennyi elég! Ez az, amire vágytam, szívem megtelt: minden vágyam teljesült. „Most bocsásd el Uram szolgádat, szavaid szerint békességben.”

Testvéreim! Most, éppen Karácsony ünnepén kell őszintén megkérdeznünk magunktól: Megtalálható-e Simeon vágyakozása bennünk? Vajon mi készek vagyunk-e átölelni, befogadni az Üdvözítőt, adunk-e neki helyet? Engedjük-e, hogy belépjen az újdonság az életünkbe?

A kérdésekre határozott válaszunk ez az imádság lehet: „Add, Uram, hogy úgy fogadjalak életem minden napján, hogy örüljek újdonságodnak. Ne féljek tőled, ne méricskéljelek saját mércémmel, ne zárjalak be életem rejtett zugába, s megengedjem, hogy jelenléted újdonsága átalakítson. Nyisd meg szememet, hogy lássam és megértsem: az üdvösség közöttünk van. Te számomra is Emmánuel, ’velünk az Isten’ vagy, és ki tudjam nyújtani karomat, hogy átölelve szívemre szoríthassalak.” – Ez a Karácsony legnagyobb kegyelme. Nem csak csodálom, nem csak imádom, hanem befogadom, szívemre ölelem a Boldogságos Szent Szűz által állandóan felém nyújtott Szent Fiát, hogy velem legyen, és én ővele egy egész életen, sőt egy örökkévalóságon át. Ehhez pedig nem is kell olyan sokáig várakoznom, mint Simeonnak, mert minden szentmisében megtehetem, a szentáldozásban befogadhatom, eggyé válhatok vele. Ezt a legnagyobb kegyelmet kívánom, hogy adja meg az idei Karácsony ünnepe mindenkinek.

Megköszönöm a paptestvéreim és szerzeteseink áldozatos szolgálatát. Köszönöm szeretett egyházmegyénk híveinek és minden jótevőjének áldozatát, amellyel lehetővé tették intézményeink zavartalan működését. Köszönöm alkalmazottaink becsületes és szorgalmas munkáját, amit szerte az egyházmegye plébániáin és intézményeiben végeztek. Isten fizesse meg!

Végül főpásztori áldásomat küldve kívánok mindenkinek kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket, és Istentől áldott, békés, boldog új esztendőt:

2019 Karácsonyán, Jézus Krisztus születésének főünnepén,

† Jenő püspök