Páduai Szent Antal emléknapján templomuk búcsúját ünnepelték a kaplonyi hívek, ahol idén Felföldi László pécsi megyéspüspök volt a szónok, aki korábban a csíksomlyói zarándokvonaton lelkivezetőként szolgált együtt Asztrik atyával.
A pécsi megyéspüspök nagy örömmel és szeretettel érkezett Kaplonyba, köszöntőjében pedig a találkozás és különösen az Istennel való találkozás örömére hívta fel a figyelmet. Mint mondta: „Ajándék minden igaz szeretettel teli találkozás, de különösen az, amikor Istennel és azokkal az emberekkel találkozunk, akikkel ugyanúgy érzünk, gondolunk és hiszünk. Isten mindenkinek, gyermektől a felnőtt, idős testvérekig ajándékot készített, mely lehet egy szó, egy gondolat, amelyre rácsodálkozunk és magunkkal visszük.”
Felföldi László az emberi méltóság legcsodálatosabb pillanatának nevezte az ünnepet, amely akkor igazi, ha az emberek szívében történik és szeretetről, találkozásról, közösségről, az emberrel és Istennel való közösségről szól. Ezek azok a források, amelyek igazán gazdaggá teszik a keresztény ember hétköznapjait.
Megrendülés
Páduai Szent Antal életét szemlélve, a püspök úr három képet tárt a hívők elé; az első ilyen kép a megrendülés volt. Szent Antal számára fordulópontot jelentett, mikor szembesült a vértanúk sorsával. A megrendülés akkor történik, amikor az ember szembesül önmagával, szembesül Istennel.
„Talán mindenki el tudná mondani, mikor volt az, amikor igazán megrendült. Nem amikor elsírtam magam, amikor meghatódtam, hanem amikor átrendeződött a sorsom és elhatározás született a szívemben. Ez a fajta megrendülés akkor történik, amikor felfedezem az újat, a többet, a szebbet, amit Isten nekem készített. Ezt tette Páduai Szent Antal is, amikor elhatározta, hogy belép Szent Ferenc közösségébe.” – mondta a püspök.
Közösség, tanítványság
Az második fontos kép a közösség, a tanítványság. „Az ember élete olyan, amilyenek a kapcsolatai.” – vélte a főpásztor – „Édesanyák és édesapák a gyermekeikkel, vagy a nagy családdal. Az atyáknak a saját egyházközségükkel és egymással. Isten így teremtett bennünket. Nekem milyen a kapcsolatom Istennel? Milyen a kapcsolatom önmagammal? És embertársaimmal?”
A tanítványságot Felföldi László Páduai Szent Antal ábrázolásán keresztül szemléltette; akár szentképen, akár szobron a szerzetes megjelenítéséhez mindig hozzákapcsolódik a liliom, mely nem csak a tisztaságot, hanem a természettel való kapcsolatot is szimbolizálja. „Vajon a mai rohanó világban az ember képes-e meghallani azt a hangot, amellyel Isten megajándékozta? Képes meghallani a természet hangját, a fák susogását, a madarak csiripelését, vagy a szívben megszülető gondolat, üzenet hangját? Néha annyira rohanunk, sietünk, hogy nem halljuk magunkat, és nem halljuk Istent sem.” – elmélkedett a szónok.
Páduai Szent Antal kezében ott van a Biblia és ott van vele a gyermek Jézus is. Isten Igéje és Isten szava. „És én kinek vagyok a tanítványa? Magamnak? Az internetnek? Hányszor halljuk, hogy „mit szól majd a világ?”… Az Isten igéje dönt bennem és formálja a gondolataimat, érzésvilágomat? Olyan sokszor lehet hallani, hogy „majd mit szól a világ?” Én a világnak vagyok a tanítványa vagy pedig Istennek?” – kérdezett tovább a püspök.
Jézus azt mondta, hogy ő elvezet majd a teljes igazságra (vö. Jn 16,13). Ez nem csak az apostolokra vonatkozott, hanem a ma emberére is. Ha ez az Istennel való kapcsolat rendbe jön, akkor kerül helyre az ember kapcsolat önmagával is. Felföldi László szerint „amíg nem jó a kapcsolatom saját magammal, addig csak zavart keltek és háború lesz mellettem; mindegy, hogy családban, papi hivatásban, egyházközségben, iskolában vagy munkahelyen.”
Az üzenet átadása, a misszió
Az Istennel- és az embertársakkal való kapcsolatból megszülető üzeneteket pedig nem szabad elhallgatni, mert a hallgatás súlyos sebek és tragédiák forrása is lehet. A keresztény embernek lelkiismereti kötelessége tanúságot tenni mindarról, amit Isten üzen számára.
„Hogyan lehet megszólalni?” – tette fel a kérdést a szónok – „Csak úgy, ha valóban Istenből akarok beszélni. Van mondanivalónk a világban, sőt, bátran merjük kimondani: ebben a felforduló világban már csak nekünk, keresztényeknek van mondanivalónk. De el kell mondanunk, hogy Isten normálisra, szépre és jóra teremtette a világot, és ezért a világért mi felelősek vagyunk. Páduai Szent Antalt, amikor beszédre kényszerítették, akkor az Istenből akart beszélni. Ez a feladata minden édesanyának, édesapának, nagyszülőnek. Leülni és beszélni a másikkal; nem hallgathatok! Szent Antal a szívén átszűrve, a másik ember szívét nézve engedte, hogy megszólaljon az Isten.”
„Ha az életben eltévedettnek érezzük magunkat, vagy úgy érezzük, hogy szorongatja valami a szívünket, akkor üljünk le és engedjük, hogy megrendüljön a szívünk. Engedjük, hogy a dolgaink Isten akarata szerint rendeződjenek. Meg kell találnunk életünk valós üzenetét, amelyet Krisztus mondani akar. Nekünk itt kell hirdetni Isten üzenetét és itt kell megélnünk ennek az üzenetnek a örömét és gazdagságát. Folyamatosan keresnünk kell, hogy hogyan tudjuk a ránk bízottakat, családunkat, szeretteinket jobban, értékesebben nagyobb békét teremtve elfogadni, szolgálni és szeretni. – buzdított Felföldi László pécsi megyéspüspök.
