Húsvét negyedik vasárnapjának evangéliumában Jézus a jó pásztorhoz hasonlítja magát. „Én vagyok a Jó Pásztor: ismerem enyéimet és enyéim ismernek engem...” (Jn 10,14). A papi és szerzetesi hivatások vasárnapját a néphagyomány a Jó Pásztor vasárnapjaként ismeri. Ilyenkor a szentmisékben papjainkért és új hivatásokért is imádkozhatunk. A hivatások világnapja alkalmával Mayer Nándorral, a Szatmári Egyházmegye gyakorlati éves kispapjával beszélgettünk.
Mayer Nándor Csedregen született 1998-ban, majd a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum elvégzését követően a gyulafehérvári szemináriumba jelentkezett, és jelenleg hivatástisztázó, vagy közismert nevén „gyakorlati évét” tölti a Szent Alajos Konviktusban. Elmondása szerint fontosnak tartja az ifjúságpasztorációt, hiszen ezek a fiatalok lesznek az elkövetkező idő új generációi, akikkel közösen építhetik majd Krisztus Testét, az Egyházat.
A vele készült interjút adjuk közre:
Mikor ismerted fel az Úr hívását?
Az Úr hívását már gyermekkoromban éreztem, sokat ministráltam, segítettem a plébánosoknak és így lépésről lépésre közeledtem az oltár felé. Különösebb jele nem volt annak, hogy pap szeretnék lenni, bár bizonyára szüleim sejthették, hiszen otthon a szomszéd barátokkal oltárt készítettünk, ahol közösen imádkoztunk, paposdit játszottunk és mivel rajzolni és festeni is szeretek, csak szentképeket készítettem.
Jövőmről komolyabb elhatározást csak a líceumban, XI. osztályos koromban tettem. Nem volt egy konkrét pillanat, amire azt mondhatnám, hogy „na ekkor hívott meg az Úr”, hanem úgy érzem, lépésről lépésre vezetett a papi hívatás útjára. Számomra a hivatásom ajándék, amit Istentől kaptam, de ugyanakkor titok is.
Egy idézet jut eszmbe János evangéliumából, a Jó Pásztorról: „Nevükön szólítja és kivezeti őket. Amikor mindegyiket kivezeti, elindul előttük, s a juhok követik, mert ismerik a hangját...” (Jn 10, 3-4). Szívemben érzem, hogy minden nap nevemen szólít, és azt mondja: Jöjj, kövess engem! Ez a hang ad számomra életet és reményt.
Teológiai tanulmányaid megkezdése óta jó pár év eltelt. Hol tartasz most a megkezdett úton?
Boldog vagyok, hogy igent mondtam. Most az életemet egy őszinte, kihívásokkal és döntésekkel teli életnek látom. Őszinte, mert nem csak részben mondtam Neki igent, hanem teljesen. Úgy hiszem a tiszta és őszinte hivatáshoz a teljesség kell. Kihívásokkal és döntésekkel teli, mert minden nap újra és újra le kell mondjak önmagamról, hogy egyre hitelesebb életet éljek, és Ő növekedhessen bennem.
Úgy hiszem és azon fáradozom, hogy életemmel tükrözzem azt, Aki meghívott és saját képére teremtett. Arra törekszem, hogy olyan emberré váljak, aki képes a szeretetre, még akkor is, ha megvetik, kigúnyolják vagy épp megvádolják. Tudatában vagyok annak, hogy mindehhez azonban csak akkor lesz erőm, ha nem veszem le tekintetemet Jézus Krisztusról.
Mit tanácsolnál azoknak, akik szintén hívást éreznek, de még bizonytalanok? Hogyan bátorítanád őket?
Akik gondolkodnak a papi hivatáson, azoknak csak azt tudom mondani, hogy ne vegyék le tekintetüket Jézus arcáról. Vannak kísértések, melyek megrettentik a szívünket és gyakran megakadályoznak abban, hogy elinduljunk, növekedjünk és kövessük azt az utat, amelyet az Úr mutat nekünk.
Amikor arra kapunk meghívást, hogy elhagyjuk a biztonságos szárazföldet és mintegy csónakba ülve vállaljuk ezt a döntést, akkor Isten tudja, hogy mindehhez nagy bátorság kell. Olyan bátorság, mint amilyen Péter apostolban volt, mikor Krisztusra szegzett tekintettel a vízen járt.
A papi hivatás számomra nem azt jelenti, hogy kivonom magamat a világból, hanem azt, hogy a világ keretein belül élem meg a Krisztussal való szeretet-kapcsolatomat. Úgy kell élnem az életemet, hogy Istennek eszközévé válhassak abban, hogy másokat is magához hívjon.
Bátorítom a fiatalokat, hogy a nehézségek idején, vagy amikor nem tudnak dönteni, ne féljenek a Jó Pásztorhoz fordulni, hisz Ő az életét adta értünk és ma is elmegy az elveszett után.
Amit szívedben érzel, azt kövesd, ne a világ hangját. A papi hívatás ajándék, melyet elfogadni és ápolni kell, ugyanakkor egy olyan titkot hordoz magában, melyre csak a Jó Pásztor tudja megadni a választ.
Ferenc pápa szavait idézve bátoritásként, vele együtt vallom: „A Jó Pásztor mindig elkíséri nyáját: a szép és sötét pillanatokban, a csábitás perceiben is, türelemmel visszatereli őket az akolba...” Ez a Pásztor vezeti életünket, aki maga a kapu, és rajta keresztül az Atyához juthatunk.
