Látta mindezt és hitt

Krisztusban szeretett ünneplő Testvérek!

Szívünk nagy fájdalma, hogy senki se volt jelen Jézus feltámadásánál. Csak jelek maradtak, mint az elhengerített kő, az üres sír, az otthagyott beesett lepel, melyből eltűnt a test, melyet betakart. A húsvéti örömének, az Exultet szerzője is az éjszakát mondja áldottnak, „mely méltó volt arra, hogy tudja a napot és az órát, amelyben Krisztus a halálból feltámadt”.

A mai evangéliumban arról hallottunk, hogy Mária Magdolna csak az elmozdított követ látta s szalad az apostolokhoz. Péter és János a sírhoz rohannak. A katonák, az őrök, sehol. Csak az üres sír és benn a leplek. Mi történhetett itt? Az evangélium egy rövid mondata adja meg a választ: János „Látta mindezt és hitt.”

Mi történt itt, és mit hitt János apostol?

Eszébe juthattak Jézus szavai a Tábor hegyén, ahol megdicsőülve látták. „Erről ne szóljatok senkinek, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból. Egymás közt ugyan megbeszélték mit jelent, hogy a halálból feltámad.” Meg talán az is, hogy ezért mondhatta Jézus az utolsó vacsorán, „ne nyugtalankodjék szívetek, … mert az Atyához megyek, hogy helyet készítsek számotokra.” Akkor talán hamarosan eljön, hogy magával vigyen… és még sok minden eszébe juthatott, de hinni először ő hitte, ami több volt minden tudásnál, hogy a Názáreti Jézus a Messiás, Isten Fia, él. Feltámadt a halálból, amint előre megmondta.

János látta és hitt! Ő volt a szeretett tanítvány, aki a legközelebb állt Jézus szívéhez. Az apostolok közül egyedül ő látta Jézust meghalni. Benne hamar összeállt a kép. A többi apostolnak ennyi nem volt elég. Nekik látniuk kellett, érinteni, együtt enni és inni vele, miután feltámadt a halálból. Jézus szemükre is vetette hitetlenségüket.

És nekünk, Kedves Testvérek, akik ma Húsvétot ünneplünk, mi maradt?         Egyrészt a liturgia, és többek között az apostolok és a szentek tanúságtétele.

A liturgiában mi is hallgatói lehetünk Jézus tanításának, szentségi módon megjelenített keresztáldozatának. Ahogy karácsonyi születésével bevonult az emberi történelembe, úgy most is, újra meg újra jelen akar lenni. Hiszen azt ígérte: „Veletek vagyok minden nap, a világ végéig.” Csakhogy mintha a világ ezt nem akarná. Soha nem is akarta igazán. Sajnos, ezt kell látnunk a mai Európában. Nyitott társadalom a jelszó, ami azt jelenti, hogy semleges és Isten nélküli. Mi még hálát adhatunk a jó Isten különleges kegyelméért, hogy olyan országban élhetünk, olyan nemzethez tartozhatunk, ahol a feltámadt Krisztushoz való tartozást többnyire fel is vállalják. De ez még nem elég!

Mire van még szükség Testvérek? Arra, hogy megértsük, Jézus feltámadása lehetővé teszi számunkra a legnagyobb kegyelmet, amit mindenkinek felkínál, amit ő nagyon akar, nagyon szeretne: bennünk élni!  Helyesen kell értenünk szent Pál szavait: „Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve.” De hát Pál – mondanánk – mi még nem haltunk meg! Az elég baj! – válaszolná. A feltámadt Krisztust a világ elutasíthatja, templomait lerombolhatja, de ő akkor sem hagy el minket. Bennünk akar tovább élni. De ahhoz előbb meg kell halnunk önmagunknak, önzésünknek, a bűnnek, hogy bennünk élhessen. Általunk akar belépni a világba.

Krisztus követésének három fokát ismerjük. Az első, amikor előttem áll Jézus és én követem őt erkölcsileg. Nézek a keresztre és példát veszek tőle. Nagyon szép szakasz, de kevés. Aztán a második szakasz, amikor a szentségek és a hit által kortársa leszek Jézusnak. Amikor áldozom, amikor a szentmisében itt vagyok, az nem távoli esemény, hanem értem és velem most történő valóság. És ez az, ami átlendít a harmadik síkra, amit misztikusnak nevezünk. Ez azt jelenti, hogy a legbensőbb életegységbe kerülök az Úrral. Erre a szintre kell eljutnunk, s akkor magunkra alkalmazhatjuk szent Pál szavait: „élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.”

Ez az élet lehetséges. Ennek az életnek valóságáról tesznek tanúságot az apostolok, akik nemcsak találkoztak a Feltámadottal, de életükbe is befogadták. Boldog életüket látva lettek hívőkké annyian mások, és tudták még az életüket is feláldozni a feltámadt Krisztusba vetett hitükért, boldogan, örömmel.

Kedves Testvérek! Erről van szó. Húsvét ünnepének bennünk kell megtörténnie. A mennyei Atya egyszülött Fia által minden kegyelmet megadott nekünk a Szentlélekben. Egyházmegyénk Kegyelem Évében engedjünk teret a feltámadt Krisztusnak életünkben. János apostollal mi is hisszük, hogy a Názáreti Jézus a Messiás, Isten Fia, él! Az apostolok és szentek példájára befogadhatjuk életünkbe Őt, a minden kegyelem forrását, hogy beragyogja lelkünket az Ő békéje és öröme. A kereszt ugyan kereszt marad, de hiszem, hogy Krisztussal viselve, megdicsőülésünk reménye.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok paptestvéreimnek, szerzeteseinknek, kedves Híveimnek és minden jóakaratú embernek örömteli, kegyelmekben gazdag húsvéti ünnepeket.

Szatmárnémeti, 2018 Húsvétján                                     

+Jenő püspök