Istené vagyunk és Isten soha nem fog bennünket megtagadni – mondta Gyertyaszentelő Boldogasszony napján Schönberger Jenő püspök.
Karácsony után negyven nappal Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe van az Egyházban, annak emlékére, hogy Szűz Mária, Jézus születése után pontosan ennyi időre bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. Az ünnephez kapcsolódik a gyertyaszentelés hagyománya, amely Krisztusra, a világ világosságára emlékezteti a híveket.
Schönberger Jenő püspök február 2-án, délelőtt 11 órától mutatott be szentmisét a székesegyházban. A legszentebb áldozat bemutatásának elején a püspök a jobb oldali mellékapszisnál elhelyezett asztalhoz vonult, ahol megáldotta a hívek által hozott gyertyákat, majd égő gyertyával a kezében vonult végig a templomon, szenteltvízzel hintve meg híveit.
Prédikációjában az ünnep jelentőségéről és üzeneteiről beszélt: „Urunk bemutatásának ünnepe, vagy ahogyan mi, magyarok nevezzük, Gyertyaszentelő Boldogasszony tulajdonképpen lezárja a karácsonyi ünnepkört. Azt ünnepeljük, hogy az Úr törvénye szerint, negyven nap eltelte után Mária bemutatta Jézust a templomban, elvégezve a tisztulási áldozatot is. Mária ajándékba kapta Jézust az Atyától és kész visszaadni ezt az ajándékot. Tudja, hogy nem tarthatja meg magának. Sok szülő tanulhatna a Szűzanyának a példájából. Nagyon sok szülő hibát követ el, azt gondolva, hogy a gyermek az övé, és saját magának akarja megtartani. Pedig mindannyian az Istené vagyunk. A gyermekeket Isten számára kell első sorban felnevelni. Jó tudnunk, hogy mi magunk is az Istenhez tartozunk, Istené vagyunk és Isten soha nem fog bennünket megtagadni. A mai ünnep erre is emlékeztet, és ezért ma a szerzetesek, az Istennek szentelt személyek napja is van. Mindazoké akik saját magukat fogadalommal kötelezik Isten szolgálatára, akik megfogadják, soha nem feledik: ők Istenhez tartoznak és Istenhez tartozónak akarnak is maradni. Most hivatalosan, innen a szószékről köszönöm meg a szerzeteseknek, első sorban akik egyházmegyénkben dolgoznak, az életfelajánlást, amit a szerzetesi fogadalmukkal tettek, a munkát, amit Isten iránti szeretetből végeznek.”
Szentbeszédében a püspök atya Simeonról és Annáról, a két „jámbor öregről” is szólt, akik jelen voltak a templomban, Jézus bemutatásakor, és felismerték benne a Megváltót. Kiemelte, ők csak karjukba vehették Jézust, mi azonban haza is vihetjük. A gyertyaszenteléssel kapcsolatban emlékeztetett, a szentelt gyertya Krisztust szimbolizálja, aki azt mondta magáról, én vagyok a világ világossága. „De ne feledjük el, Krisztus azt is mondja, mi vagyunk a világ világossága! És ha gyertyát, mécsest gyújtanak, nem azért teszik, hogy elrejtsék, hanem tartóra helyezik, hogy mindenkinek világítson. Mi, a keresztények, Isten új választott népe, ezt a világosságot haza vihetjük. Ez a világosság ott kell, hogy égjen a mi szívünkben. De nem csak bennünk, hanem az egész házban, az egész világban kell, hogy világítson. Maradjunk meg abban a világosságban, ami maga Krisztus!”
A szentmise végén a hívek magukkal vitték szentelt gyertyáikat, hogy azokat otthon szentelményként használják, meggyújtva imáik alatt, újszülöttnél, szükség idején és haldokló mellett egyaránt.
