2024. december. 22. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. december. 22. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Közösségben a lelki úton

2020. augusztus. 24.

A Keresztény Élet Közössége szentignáci üzenetei iránt érdeklődőknek tartottak lelki napot augusztus 22-én, Szatmárnémetiben.

A természetben nyílt lehetőségük önmaguk és a Szentlélek működése felett elmélkedni mindazoknak, akik részt vettek augusztus 22-én, szombaton a Szatmári Római Katolikus Püspökség világiak irodája által szervezett lelki napon. A Keresztény Élet Közössége szellemiségében szervezett nap során a különböző külső hatásokra történő belső hangokra, gondolatokra, érzésekre figyeltek, amelyek szolgálhatják az életet, de ugyanígy eltávolíthatnak annak forrásától. Fontos ezeknek a belső rezdüléseknek, irányultságoknak a megkülönböztetése, ahogyan Loyolai Szent Ignác a lelkigyakorlatos könyvében erre külön kitért, hosszan írt a „Lelkek megkülönböztetése” módszereiről – hangzott el a Pakot Géza SJ. által vezetett lelki programon, melyen a résztvevők maguk is igyekeztek elcsendesedni, belső folyamataikat letisztázni és átlátni.

Ugyanígy elgondolkodtak, mi igazán fontos a saját életükben, az Istennel, az Egyházzal, a másokkal való kapcsolataikban. A lelkinapon résztvevők elmondták, a hétköznapokban nehéz újra és újra tudatosítani, milyen folyamatok zajlanak le bennük a különböző hatások eredményeként, illetve hogy a különböző gondolataik, érzéseik milyen úton indítják el őket. De a közösségben végzett gyakorlatok újra megerősítették bennük a folyamatos önvizsgálat fontosságát. A családban a megkülönböztetés által megtanulhatják meghallgatni egymást, beszélgetni érzéseikről, illetve együtt meghallani a Szentlelket. Ugyanúgy barátaikkal is gyakorolhatják a megkülönböztetést, amikor tanácsot kérnek egymástól.

Konklúzióként Pakot Géza SJ., a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa kiemelte, mindenki úton van, és miközben halad egy irányba, folyamatosan válik valakivé. Az ember minden találkozásban újra megszületik, ismét lehetőséget kap arra, hogy önmaga lehessen. Ezen az úton a megkülönböztetés nagy segítséget nyújthat ahhoz, hogy az ember önmaga maradhasson, vagyis az, akinek Isten szánta, teremtette.