Tóth Borbála piarista nővér beszámolója az általuk nevelt gyerekek tíznapos kirándulásáról.
A Piarista Nővérek és gyermekeik egy nagylelkű felajánlásnak köszönhetően tíz napot töltöttek a Sóvidék központjának számító Parajd mellett, a hegyekben. Július második felében keltek útra, hogy több mint 300 km megtétele után további kalandoknak nézzenek elébe.
A szállás a településtől távolabb, egy kies hegytetőn, a Bucsintól alig 8 km-re található, családias kialakítású menedékházban volt. A buszról „az aljban” szálltak le, ahonnan kevés gyaloglás után jutottak a szállásra. A kies síkvidéki Szatmár gyalogos bejárásához szokott, valamint a majd egész napos utazás alatt eltunyult lábak kezdetben igencsak megérezték a szintkülönbségből fakadó komoly próbatételt. De a mindennapi edzés meghozta eredményét, és így a páratlan panoráma övezte környezetben vidáman teltek a napok.
A fenyőillatú és sóval átjárt friss levegő nem csupán az izmoknak tett jót, hanem az étvágynak is. A környék fokozatos felfedezése tele volt izgalmakkal, virágok illatával és friss szamóca ízével. Az út menti pocsolyákban béka és ebihal megfigyelése folyt, mások „békucit” láttak. Teafüvet gyűjtöttek, megint mások földigilisztával és egyéb különleges fenevadakkal ijesztgették a náluk kevésbé bátor felfedezőtársaikat. A csendes megfigyelésre hajlamosabb természetbúvár-lelkek pillangók és bogarak röptének részletes leírással szórakoztatták környezetüket. Egyszóval mindenki talált személyiségének és korosztályának leginkább megfelelő ámulni valót. Legszívesebben átölelték volna az egész világot, de ha ezt nem is sikerült maradéktalanul megvalósítani, a környező tisztások famatuzsálemeit jól esett megölelgetni. Ahhoz, hogy átérjék egyiket-másikat, kellett is hozzá jó néhány gyerkőc.
Az utazás mindig új ízeket is hoz magával. Nemcsak azért, mert a nyári melegben az útravaló szendvics az út végére olvadt sajtos, laposra vasalt melegszendviccsé változik. A szamócalegelés mellett, szamócaszörp készítésébe, s főképpen annak eredményébe is belekóstolhattak a csapat tagjai. Valamint óriási élmény volt jól lakni friss ordával és juhsajtos kenyérrel is. Kulináris élvezeteket tartogatott a bográcsban készült babgulyás. De ez már csak hab volt a tortán, mert addig lehetett fát hordani a tűzrakó helyre, aprítani, tanulni a tűzrakás mesterségét. A tűz meggyulladása után pedig a meginduló sercegésben az alapanyagok sűrűjéből megszületett a kirándulások közepette kiéhezett pocakok álma. Az eredmény mindenki megelégedésére szolgált.
Virágos jókedvükben pillangót lehetett velük fogatni. Fel is kerekedtek és meg sem álltak a parajdi trópusi lepkeházig, ahol színpompás mesevilág tárult a kíváncsi tekintetek elé. Különleges élő pillangók sokasága vette körül őket. Mindenki kiválasztottnak érezte magát, akire csak rászállt egy-egy óriási lepke, s megpihent ruhája redőin. Miközben volt, akit az érdekelt, hol és hogyan kelnek ki a pillangók, a kalandvágyók aranyhalakat figyeltek a lepkeház kis tavában, és teknősökkel fényképezkedtek.
A parajdi sóbányába való alászállás nagy izgalmakat okozott. Már amikor a busz eltűnt a bánya mélyére vezető sötét folyosón, élénkebbé vált a beszélgetés, az ováció. A hosszú lépcsősor tovább emelte a hangulatot, a kiránduló társaság legfiatalabb tagjai, az ovisok is töretlen jókedvvel szedték a lábukat a többiek között. Különös érzéseket csalt ki mindenkiből a föld alatti nagy és tágas tér: hogy labdázni és lufit kergetni itt is szélsebesen lehet.
A kirándulások ezzel nem értek véget, mint ahogy a nótaszó sem, ami újra és újra felhangzott utazás közben. A korondi vásár kínálata ezer varázslatos titkot tárt fel kisebbeknek a fából készült pisztoly vagy a furulya hangja volt izgalomkeltőbb, a nagyobbaknak a gyöngyfűzés rejtelmei és a hímzett blúzok, táskák, bugyellárisok. A nap koronájaként elfagyizott finomságot viszont mindannyian egyaránt örömmel fogyasztották el.
A szovátai Medve-tó és a Sótanösvény különleges élménnyel szolgált kisebbeknek és nagyoknak egyaránt. A látogatók számára izgalmas, új titkokat tártak fel a kialakított bemutató utak és színes magyarázatok. Jólesett a séta mindenkinek. Különösen a séta utáni közös limonádézás egy kancsóból óriás szívószálakkal. Majd a teljesen hétköznapi módon elfogyasztott fagyinak is örült mindenki.
A búcsúestén, a lányok fiúk ellen vívott örök rangadóját követően, nem maradhatott el a tábortűzgyújtás sem. A fellobbanó lángokat körülvette a sokat látott kirándulók lelkes társasága, s miközben arcukat a tűz lángjainak melege simogatta, hátukat az esteledő enyhülésnek engedték. Körül ölelte őket a lágy lanka a faóriásokkal, a távolabb erdővé sűrűsödő a fák serege, a lassan bandukoló alkonyi köd, és végül az este is mindnyájuk vállára tette a kezét.
Szép volt az út, különlegesek az élmények, kicsit erősebbek a vádlik és bár fáradtabbak, de mosolygósabbak és nótaszóval átitatottabbak az utazó arcok és szívek. Hála érte Istennek és a jóakaratú embereknek!
Tóth Borbála
piarista nővér
