Megszületett Isten Fia, aki be tudja tölteni az űrt a lelkünkben – mondta Schönberger Jenő püspök szenteste, a székesegyházban bemutatott éjféli szentmise homíliájában.
Minden évben, a karácsonyi készülődés csúcspontjaként, szenteste, mikor már elcsendesednek az utcák és az otthonok, a katolikusok éjféli szentmisékre mennek, hogy az Oltáriszentségben találkozzanak Jézus Krisztussal, aki megszületik. A szatmárnémeti székesegyházban éjszaka negyed tizenkettőtől az ifjúság adta elő karácsonyi műsorát, majd a gyermekek pásztorjátéka és Nagy Norbert tenor fellépése előzte meg a legszentebb áldozat bemutatását.
Az ünnepelni összegyűlt hívek előtt, éjfélkor Schönberger Jenő püspök paptestvéreivel közösen lépett az oltárhoz. A hívek köszöntésében Isten fiának befogadására irányította a figyelmet: „Isten maga lép be a világba, hogy szeretetet, békét és fényt hozzon. Nagyon nagy szükségünk van rá ma is, mindig. De Isten nem nélkülünk akarja ezeket megvalósítani. Egyszülött Fiát küldte el és nekünk őt kell befogadnunk, hogy megteljen a szívünk és magunk is tudjunk szeretetet, békét és fényt sugározni. A legszentebb éjszaka kérjük Istentől ezt a nagy kegyelmet, töltse el a mi szívünket is azért, hogy igazi örömben élhessünk. Isten várja a mi közreműködésünket, de nem csak egy éjszakára.”
Szentbeszédében, a főpásztor az ünnep hamis képét állította szembe az igazival, vagyis a tökéletességet kereső ünneplés üressége helyett a Jézus belépése által teljessé tett élet lehetőségét mutatta fel: „Régen sem volt másképp s ma is megteszünk mindent, hogy kellemessé tegyük a karácsonyt. Azt szeretnénk, hogy a mi karácsonyunk minden problémától és nehézségtől mentes legyen. Arra vágyunk, hogy az évben legalább ez a nap legyen, amikor csak mosoly, derű, öröm és siker vesz körül minket, jól érezzük magunkat. A világ, a reklámok azt sugallják, hogy megérdemeljük, jár nekünk, széppé tehetjük az ünnepet. De vajon hányan mondhatnák el közülünk, hogy ez így van, ez sikerült? Azt hiszem, minél inkább szeretné az ember tökéletessé tenni az ünnepet, annál kevésbé sikerül. Az élet tele van problémával. A karácsony sem tudja megállítani a bajokat, a tragikus történéseket és azok következményeit. Hányan vannak ma, akik úgy gondolják, idén karácsonykor a rokonok eljönnek, nem lesznek magányosak, de aztán mégsem jön el senki. És akkor ez nem jó karácsony? Valamit érzünk, hogy hiányzik... Valami után minden kiabál bennünk... Ezt úgy nevezik, Isten utáni vákuum van bennünk és ezt nem lehet mással betölteni, mint Istennel. S aki mégis mással próbálkozik, az meg fogja tapasztalni, hogy számára idén sem volt karácsony.”
Jézus mindenkit megszólít és meghív – mondta a Püspök atya.
„Testvéreim, nagy örömet hirdetek nektek! Megszületett a Megváltó, az Úr, Krisztus, Dávid városában (v.ö.: Lk 2,10-11). Ez a nagy örömhír! Megszületett Isten fia, aki be tudja tölteni az űrt a lelkünkben, aki minden nehézség, minden szenvedés ellenére tud kiutat mutatni. Isten maga lép be az életünkbe, oda, ahova még talán mi magunk sem tuduk, a saját poklunkba, a mi bűnös voltunkba, mert az a valaki született meg, aki nem elítélni jött a világot, hanem megmenteni. Az a valaki, aki a bűnöst sem ítéli el, hanem azt mondja neki, többet ne vétkezz. Az a valaki, aki észreveszi az embert a vámasztalnál, Mátét, akit rabul ejtett a pénz és azt mondja neki, jöjj és kövess engem. Az a valaki született meg, aki ott, a kereszten meghallja a mellette szenvedő hangját, a kérő szavakat – Uram, emlékezz meg rólam, amikor országodba jutsz. Testvéreim, a karácsony azt jelenti, Isten nem hagyott magunkra bennünket, Isten be akar lépni a mi életünkbe, ha befogadjuk és az életünket megszenteljük. Minden nehézségünket, betegségünket, problémánkat úgy tekinti, mint sajátját, mert Isten magának teremtett minket.”
A homília után, a Hiszekegy elimádkozásakor, a megtestesülés misztériumáról szóló résznél a hívek ez alkalommal térdet hajtottak – ezzel is hódolva a megszületett második isteni személy előtt, hálával leborulva az emberi testet vállaló, az emberi élettel közösséget vállaló Isten előtt.
A szentmise végén a főpásztor több nyelven kívánt boldog karácsonyt híveinek – hiszen a templomban a magyar ajkú hívek mellett román, német és olasz nemzetiségű római katolikusok is követték a legszentebb áldozat bemutatását. Azt kérte, engedjék, hogy Isten megszülethessen lelkükben, majd emlékeztette őket a kántálás hagyományára. A kántálásra való hangolódásban segítette híveit azzal is, hogy a kivonulás előtt velük együtt énekelte: leszállt az ég dicső Királya!
