2024. december. 22. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. december. 22. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Jézus Szíve mi vagyunk

2022. június. 25.

Jézus Szíve ünnepén, június 24-én szentmisével ünnepeltek a Celestina anya Oázis lakói. Serényi Tamás piarista és Turi Gellért jelölt látogattak a jeles ünnepen a Gyermekotthonba.

Különlegesen szép és gazdag jelentésű az ünnep, kedves a szatmári egyházmegye valamennyi hívének. Az ünnep örömét növelte Serényi Tamás piarista látogatása, amely egy nagyobb utazás része, ennek során a piarista atya és társa a piarista intézményeket látogatják meg azért, hogy a kalazanciusi lelkiség megélt formáival találkozzanak. Ennek a napnak a harmadik meghatározó pontja pedig a Piarista Nővérek fogadalom újítása volt, amelynek hagyománya 133 évvel ezelőttre nyúlik vissza, emlékezve alapítójukra és vele együtt szerzetesi fogadalmat tett első Piarista Nővérekre. A fogadalomújítás elhangzása után következő szentbeszédben így  foglalta össze a piarista szerzetes gondolatait Jézus Szíve és a piarista karizma kapcsolatáról.

A juhász, amikor elkalandozik egy báránya a nyájból, bízik a terelő kutyájában, hogy vigyáz a nyájra, s utána ered az elveszettnek. Mert szereti, ami rá van bízva, ami az övé. A mi Istenünk ugyanilyen. Elmegy, és megkeresi azt, aki elveszett, mert mindnyájan fontosak vagyunk neki.

Mi pedig sokszor úgy érezzük magunkat, mint aki eltévedt. Szeretnénk tenni a jót, de valahogy nem megy. Önzőek, irigyek vagyunk, nem akarjuk odaadni, ami a miénk, olyanok vagyunk, mint az elveszett bárány, elvétjük az utat. Ennél rosszabb, amikor nem látjuk be, hogy rossz úton járunk, hanem megmagyarázzuk magunknak, miért is jó az a rossz, amit csinálunk. Mindeközben az Istennek a szíve olyan, h ezzel együtt szeret bennünket. Fontosabbak vagyunk neki, mint az, hogy éppen eltévedtünk. Én vagyok a fontos neki, utánam jön és megkeres. Ilyen Jézus szíve is, ezt a szeretetet ismertette meg velünk. Megszületett Betlehemben, felnőtt, velünk élt, és megmutatta az Isten szeretetét. Megmutatta a szeretetét azoknak, akik eltévedtek.

Azt szeretném, hogy a mi szívünk is alakuljon így. Ez az ünnep arról szól, hogy mi is szeretnénk olyan szívet, mint Jézusé. Hogy segítségével legyen olyan nagy szívünk, hogy túl tudjunk lépni azokon a bántásokon, amik minket érnek. Abban reménykedhetünk, hogy ehhez kapunk erőt. Nem kell nagy ugrásokat megtennünk, csak kis lépéseket, amelyeknek a segítségével egy keveset mindig hasonul a szívünk az Övéhez.

Nekünk, piaristáknak van egy közös történetünk, amely Kalazanci Szent Józsefről szól, aki szerette a gyerekeket. Amikor látta a sok szegény fiatalt az utcán, vitt nekik enni, mert éhesek voltak. Azt is látta, hogy ez jó dolog, de ettől még ők szegények maradnak, s ezen változtatni akart. Ezért tanította őket, nekik ajándékozta a tudást, hogy az életben jobban boldoguljanak. S még valamire tanította őket: imádkozni, arra, hogy bátran fordulhatnak Istenhez, mert minden vétkük ellenére nagyon szereti őket. A Piarista Nővérek rendalapítója, Celestina anyának is ilyen nagy szíve volt, ezt az jézusi szeretetet sugározta. Mi, mai piaristák pedig igyekszünk tanulni tőlük, hogyan lehet a szeretet apró jeleit tenni nap, mint nap. Hátha sikerül kicsit jobbá tenni a világot magunk körül.

A mai ünnepen Jézus köré gyűlünk, Szívével közösségben vagyunk ebben a szentmisében is. Abban bízunk, hogy a közénk érkező Szentlélek olyan közösséggé alakít bennünket, akik megjelenítjük Jézus Krisztust. Abban, ahogy mi viszonyulunk egymáshoz, ahogy a szeretet jeleit adjuk egymásnak, úgy mutatkozik meg a világban Jézus Krisztusnak a Szíve, a Személye.

A szentmisét követően a kölcsönös érdeklődés és a vidám barátkozás jegyében telt a délután. A vendégek tele voltak kíváncsisággal, a gyerekek pedig örömmel avatták be látogatókat a vakáció kezdetének örömeibe. Jézus Szíve ezzel a nappal is egy kicsit érezhetőbbé vált.

 

Tóth Borbála SchP