Megkezdődött a „Keresztény családok, a szórványközösség jövőjének záloga” című előadás-sorozat második évada a Máramarosszigeti Borromeo Szent Károly Plébánián.
A Máramarosi Főesperesség támogatásának, és a Magyar Kormány, Bethlen Gábor Alap hozzájárulásának köszönhetően 2020. február elsején új évadot kezdhetett a nagysikerű előadás-sorozat, melynek első előadója Dr. Román János, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet vezérigazgatója volt.
Az előadások elsősorban a házaspárokat kívánják megszólítani, és a keresztény családmodell bemutatásával iránymutatást próbálnak adjani számukra házasságuk és családi életük evangéliumi megélésére. A családok ezeken az alkalmakon megérezhetik a közösséghez tartozás fontosságát. A szülők zavartalan részvételét biztosítja, hogy a gyermekeknek az előadások ideje alatt a plébánia kézműves tevékenységgel egybekötött gyermekfoglalkozásokat szervez.
Az idénynyitó előadás kezdetén az esemény fővédnöke, Reszler Mihály máramarosi főesperes-plébános hangsúlyozta, hogy a család a jövő záloga, továbbá felhívta a résztvevők figyelmét a közösséggé válás fontosságára. „A család és a közösség összefonódik, hiszen a közösség az, amely egyben tart bennünket.” János evangéliumára hivatkozva a főesperes kiemelte, hogy a szeretetet nem elég csak akarni, vagy épp álmodni róla, mindenkinek tennie kell érte, hogy ez a tevékeny szeretet tartsa egybe családjainkat és közösségünket.
Isten elképzelése az emberről
„Ha nincs mit égessen, fegyvertelen a láng.” – Rónay György versének soraiból idézve kezdte elmélkedését Román János, majd kiemelte: Ha a személy és a társadalom helyzetét szeretnénk megérteni, akkor először meg kell értenünk az Isteni gondolkodásmódot. Isten az ő Szentlelkének a tüzét oltotta az emberbe.
A Szentháromságos Istent úgy mutatja be az Ószövetség, mint aki van, és szereti az embert, akit saját képére és hasonlatosságára teremtett. Létezésünk nem lehet csupán a véletlen műve. A szülői szeretet pedig egy parányi szikrája annak, amit Isten irántunk érez.
Isten saját képére és hasonlatosságára, férfinak és nőnek teremti az embert (vö. Ter 1,27). Tehát a férfi és a nő ketten alkotnak egy embert – valami fantasztikusat hordoznak magukban Istenből. Ha az ember kiöli magából ezt az istenit, akkor csak az a tűz marad, amely felemészti az embert, a pokol tüze. „Ha nincs mit égessen, fegyvertelen a láng.” És ez a láng magát az embert öli meg. „Ha valami baj van a mi társadalmunkkal, hogy a tűz emészti az emberiséget és mindazt, amit alkotott.” – zárja le a képet az előadó.
A bűn, olyan, mint a tiltott gyümölcs: szép a szemnek és ízes a nyelvnek. Ezért esünk bele ma valamennyien és ezért esett bele az első ember is. A kígyó, a gonosz megkísérti az embert, hogy egyen a jó és rossz tudásának fájáról, mert akkor olyan lesz, mint Isten. Az emberben már teremtése óta benne volt az Istenképiségnek a lényege – hiszen Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert – de az ember inkább ördögi módon akart Istenhez hasonlóvá lenni, nem pedig úgy, ahogy azt Isten eltervezte.
Káin és Ábel
Az ember tehát kiűzetik a paradicsomból, és amint elhagyja az istenit, valami megszakad Isten tervében. „A Szentírás egyértelműen rávilágít: ahogy az ember kiesik az Édenkert biztonságából és vonzalmából, belülről romlottá válik. Ez leginkább az első testvérpár esetén figyelhető meg.”
A vízözön utáni emberiségnél jelenik meg először a törvény és a rend, amely garantálja az egyén biztonságát, azáltal, hogy szabályozza jogait és kötelességeit. A törvény megtilthatja Káinnak, hogy megölje Ábelt, de azt nem kívánhatja és nem is kérheti, hogy szeresse testvérét. Isten azonban nem hagyja magára az embert, sohasem hagyja magára.
Jézus parancsa
„A Szentírás azt írja, hogy amikor eljött az idők teljessége, Isten elküldte Fiát (Gal 4,4) a világba, hogy megváltsa azt. Minden el volt készülve az idők teljességében” – hangsúlyozza Román János. Jézus Krisztus új parancsot ad, a szeretet parancsát (Jn 15,12), és azt mondja: Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért (Jn 15,13). Továbbá kijelenti: Az én országom nem ebből a világból való (Jn 18,36). Ezt pedig Jézus a leghivatalosabb állami szervnek, Pilátusnak mondja. Fontos megjegyezni, hogy Jézus itt a „basilea” szót használja, ami annyit jelent, hogy birodalom. Tehát Jézus nem csak egy király, egy vazallus király, hanem Jézus császár, és amit Ő hoz, az birodalom, Isten birodalma.
Ez a megoldása minden olyan dolognak, amit mi problémának nevezünk az emberben, társadalomban, családban.
A Szentírás a szeretetet négy görög szóval írja le. Az egyik ezek közül az „eros”, ami a fizikai vonzalmat jelenti. Ez élet továbbadásához szükséges vonzalom, a szeretet alapja. A másik kifejezés az ún. „filia”. Ez a baráti szeretet kifejezése. Jézus azt mondja az utolsó vacsorán: Barátaimnak mondalak titeket (Jn 15, 14-15). A „stergo” a vérségi szeretet, amely a rokonokat köti össze egymással: szülő-gyermek, nagyszülő-unoka... Végül a legmagasabb szint, az „agape”, ami latinul „caritas”. Ha megnézzük a férj és feleség kapcsolatát, akkor megfigyelhetjük, hogy a fizikai vonzalmat a barátság követi, életre szóló barátság. Amint szülővé válnak, megjelenik a stergo, majd következik az agape, ami az előző hármat tökéletesíti.
A Szeretet-himnusz leírása alapján, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, minden elvisel, soha meg nem szűnik (vö. 1Kor 13). A szeretet tehát nem érzés, sokkal inkább döntés. Hiszen az ember nem csak amellett dönthet, hogy meghagyja testvére életét, hanem – ahogy Krisztus mondja – dönthet úgy is, hogy szereti őt. „Nem azért, mert testvérem annyira jó, hanem Krisztus miatt. Ez az új országnak, az új birodalomnak a törvénye, és ez kellene, hogy megváltoztasson családot, társadalmat”.
A megbocsátás
Krisztus az ellenség szeretetére is az agape szót használja. Azt kéri, hogy az ember ne azért szeresse ellenségét, mert az megérdemli, hanem azért, mert Isten kéri. Az Isten iránt való szeretetből.
A Kolosszeieknek írt levél a megbocsátásra olyan szót használ, amely a kegyelemmel van kapcsolatban (v.ö. Kol 3, 12-15). Nem elég a megbocsátás, észre kell venni a másik hiányát és pótolni azt, ahogyan Krisztus: kegyelmet adott és megbocsátott. Mert mindenki, aki az Úrral találkozott, teljesebben és boldogabban tért haza. Ezt tette Krisztus és ez a mi feladatunk is. A megvalósításra pedig Jézus nem ötleteket ad, hanem tesz egy ígéretet az apostoloknak: más vigasztalót adok nektek (vö. Jn 14, 16). Vagyis egy személyt rendel az ember mellé, mégpedig a Szentlelket. A Szentlelket küldi Egyházának és mindenkinek, aki kéri.
Az előadás után a házaspárok gyermekeikkel együtt vettek részt a szentmisén, azt követően pedig egy agapé és kötetlen beszélgetés segítette a közösséggé formálódás lehetőségét.
Lovász Dénes beszámolója
