Isten útján lehetünk a legboldogabbak, azon az úton, amit Ő kiválasztott a számunkra – mondta a Piarista Nővérek rendalapítójának emléknapján Böszörményi Géza piarista atya.
Celestina anya lelkisége és szerzetesi hivatásuk állt a piarista nővérek nagyböjti előkészületének középpontjában. Az elmúlt esztendőben a világon valamennyi piarista nővér, imádságos elmélyülése során szerzetesi meghívására figyelt és arra, hogy ezt a meghívást milyen kegyelemteljes úton követte. Számot vetettek azzal, hogy mindennek áldásaival hogyan éltek, rácsodálkoztak Isten kegyelmének erejére és teljes szívvel hálát adtak Isten jóságáért és gondviselő szeretetéért. A Hivatások évében – ez volt tematikus évük címe –, a piarista nővérek valamennyi közössége új hivatásokért is imádkozott, bízva az őket meghívó, emberszerető Jóisten üdvösséghozó kegyelmében.
Nagyböjt ötödik vasárnapján, este hat órától szentmisével zárták le évüket, de továbbra sem szűnnek meg új hivatásokat kérni az Úr szőlőjébe. A nagykárolyi Kalazanci Szent József templomban, a legszentebb áldozatot Schönberger Jenő püspök mutatta be, jelenlevő egyházmegyés papjaival és a meghívott szónokkal, Böszörményi Géza piarista atyával közösen. A szentbeszédet megelőzően, mivel a Piarista Nővérek alapítójának ünnepe is volt, Tóth Borbála piarista nővér letette három évre szóló fogadalmát a püspök atya kezébe, a prédikációt követően pedig minden nővér megújította szerzetesi fogadalmát.
Böszörményi Géza piarista atya, homíliájában mindenkit közös keresztény hivatása vállalására bátorított. „A Jóisten végtelenül szeret minket. Nem csak úgy, hogy elhalmoz áldásaival, hanem van egy terve az életünkről. Isten nem csak akart minket és megteremtett bennünket, hanem tervezett nekünk egy életutat. Mindenkinek, akik itt vagyunk, és minden embernek. Nagyon sokféle életutat járhatunk be. Legtöbben családosként élnek, mert erre hívja meg őket a Jóisten. Mások egyedül élnek – ez is lehet hivatás, amikor valaki teljesen Istennek adja az életét, a világban élve. Sokan papként élik meg a hivatásukat, mások szerzetesként. Nagyon sokszínű tehát ez a kép. Istennek az útja, amire meghív minket, a mi hivatásunk: ez a legjobb, amit választhatunk, a legszebb, ami velünk történhet. Ezt jó hangsúlyozni, mert talán többször is halljuk Istennek a hívását, de mi félünk azt követni. Akár családosként, akár papként, szerzetesként követjük az Isten hívását, az bizony jár majd nehézségekkel. Ugyanakkor az ettől való félelmünk nem megalapozott, mert nehézségek és örömök minden életúton vannak. Isten útján lehetünk a legboldogabbak, azon az úton, amit Ő kiválasztott a számunkra.”
A szerzetes jel, a lényegre mutató jel – mondta Böszörményi Géza. „A lényeget mutatja másoknak. Ebben a létben a lényeg pedig Isten. Erről szólnak a szerzetesi fogadalmak: lemondani mindenről, ami kevésbé fontos. A szerzetesek ezáltal csak a lényegre akarnak figyelni. Istennek, a közösségben való életre és mások szolgálatára szentelik az életüket. A szerzetesek arra törekszenek, hogy már itt a földön megéljenek valamit abból, aminek ígéretében bízva várjuk a mennyország eljövetelét: s ez az Istennel való élet teljes boldogsága.”
Celestina anya életét is felidézte a piarista atya. Mint kiemelte, Boldog Celestina Donati határtalan bizalommal hagyatkozott a Jóistenre, mert szabadon gondolkodni és bátran élni. Az alapítóanya szentségében a következő vonásokat emelte ki: a kedvességet, humorérzéket, a talpraesettségét és képességét a figyelmes kapcsolattartásra – hogy otthont tudott teremteni a rábízottaknak.
Szentbeszéde zárásában a piarista nővérek fogadalomújításáról, annak ugyancsak jel szerepéről beszélt. „A mai napon a nővérek mindannyian megújítják a fogadalmukat. Imádkozzunk értük, hogy hűségesek legyenek hivatásukban, amely Istennek a jele. Közvetítsék Istennek a mindenkihez szóló hívását!”
