A beteg embert reménytelenségében, egyedüllétében, magányában a Mindenható sokszor észrevehetetlen szeretete veszi körül - hangzott el az önkéntes beteglátogatók szombati találkozóján.
Az emmauszi tanítványok történetét dolgozta fel az önkéntes beteglátogatói kör október 20-i találkozóján. A Szent János apostol és evangélista, Hildegárda plébánián Gáspár Annamária kórházpasztorációs referens tartott előadást, melyben elemezte a tanítványok, Krisztus kereszthalálát követő és feltámadását megelőző lélekállapotát. Két tanítvány sétál Emmausz felé, kétségekkel és félelmekkel küzdve. Egymástól nem kaphatnak megoldást, mégis szükségét érzik megosztani reménytelenségüket. A beszélgetés, a fájdalmak kimondása a feldolgozásban módszer lehet, azonban a vigasztalódásnak, kiengesztelődésnek nem teljes megoldója. Ehhez Isten belépése szükséges, aki felfedi magát, megért, válaszol, vigasztal. Az emmauszi tanítványoknak időre van szükségük, hogy felfedezzék a Megváltót, bár látják őt már amikor csatlakozik hozzájuk, velük együtt halad.
Gáspár Annamária a történet kapcsán elmondta, a beteglátogatás során hasonló minták fedezhetők fel. A beteg ember sokszor kétségbeesett, nem érzi Isten jelenlétét életében, egészségi állapota alakulásában. Szüksége lehet beszélgetésre, meghallgatásra, a vigaszt azonban a beteglátogató nem adhatja, az csak Istentől jöhet. Ezért, amennyiben a beteg szeretné, lehetőséget kell teremteni számára a közös imára, a pap meghívásával gyónásra, szentáldozásra, a betegek szentségéhez való járulásra.
Az előadás után a beteglátogatók arról meséltek, melyek voltak azok az alkalmak, amikor "észrevették, felfedezték Istent" a másik emberben, valakinek a szeretetében, szavában. Többen vallottak az elcsüggedésben, magányban vagy kétségbeesésben megmutatkozó isteni szeretetről, amely minden alkalommal megerősít és felemel - a betegek sokszor tesznek tanúságot a Mindenható ilyen formában való megjelenéséről, vigasztalásáról.
Az önkéntes beteglátogatók a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye kórházaiban látogatják a betegeket heti rendszerességgel, közösséget alkotva és a betegeket is közösségbe vonva viszik a kéréseket, kétségeket, félelmeket vagy épp örömöket Isten elé.
