2024. december. 22. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. december. 22. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Imádkoznak és dolgoznak

2020. július. 27.

A plébániaudvar, a templom takarítása által volt részük közösségi élményben azoknak a fiataloknak, akik bekapcsolódtak a „tettek napja” kezdeményezésbe.

Hetedik alkalommal rendezte meg a Szatmári Római Katolikus Püspökség ifjúsági irodája a tettek napját, arra hívva meg a fiatalokat, hogy munkájukkal segítsék plébániaközösségüket. A tevékeny segítségnyújtás ugyanakkor alkalmat nyújtott a találkozásra, az élmények gyűjtésére, a közös imára is.

Idén a nagymajtényi Nagyboldogasszony, a nagykárolyi Fatimai Szűz Mária, a pusztadaróci Szent József a munkás és a kaplonyi Páduai Szent Antal egyházközösségek fiataljai kapcsolódtak a kezdeményezéshez. Előbbi három közösség temploma körül július 25-én gyűltek össze a fiatalok, hogy elvégezzék azokat a maguk által kitűzött feladatokat, amelyek által szebbé tehetik környezetüket.

Nagymajtényban a plébánia kertjét, udvarát tisztították, gyomtalanították, a Fatimai Szűz Mária plébániához tartozó fiatalok a templom körüli udvart seperték, a templomot és a hittantermet takarították és fertőtlenítették, a pusztadaróciak pedig a templomkertet gyomtalanították.

A fiatalok mindenhol lelkesek voltak, mint elmondták, hiányzott már nekik a találkozás, a közösségi élmény, hiszen az eltelt hónapokban még osztályközösségeiktől is távol kellett lenniük.

A tettek napja részeként a kaplonyi fiatalok augusztus 1-jén a Szent Imre közösségi házat takarítják majd, a temető egykori deportáltak hamvait őrző parcellájánál tisztogatnak, illetve a cinke utcai útszéli keresztet is megtisztítják, a kerítését festik majd.