2024. december. 22. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. december. 22. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2021. november. 26.

A piarista iskolák minden évben, advent első vasárnapja előtti pénteken emlékeznek meg a piarista rend alapítójáról, Kalazanci Szent Józsefről, akinek emléknapja augusztus 29-re esik. Az iskolák ezen napon tartják az ún. patrociniumot, ahol a szerzetes rend pártfogóját, patrónusát ünneplik. Így történt ez a Nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceumban is.

2021. október. 18.

A Piarista Nővérek szeretettel hívnak és várnak minden 16 évnél idősebb fiatalt, aki október 23-án, szombaton, 18 órától szívesen bekapcsolódik egy online térben zajló, négy földrészt összekapcsoló eseménybe, mely online-találkozó témája: a hivatás.

2021. szeptember. 1.

Közel ötven fiatal vett részt Szentegyházán az idei Egyházmegyei Ifjúsági Táborban, ahol Isten jelenlétét keresték a természetben, felebarátaikban és az Eucharisztiában.

2021. augusztus. 5.

Három napos rendezvénysorozatot tartott a Szatmári Egyházmegye Ifjúsági Irodája Szatmáron és Károlyban, Esperességi gyermeknapok címmel. A délelőtt 10 és 17 óra között megrendezett programon az imádság és a kiscsoportos beszélgetések mellett helyet kapnak a közösségépítő játékok is.

2021. július. 26.

Utolsó állomásához érkezett a Szatmári Egyházmegye Ifjúsági Irodája által szervezett csoportvezető képző. Az eddigi, kétszer egynapos képzéseket a mostani nagyszokondi hétvége zárta le, ahol a szervezők az oktatás mellett nagy hangsúlyt fektettek a lelki programokra és a közösségépítő játékokra.

2021. június. 22.

Június 19-én, szombaton szervezte meg a „Tettek napját” az egyházmegyei Ifjúsági Iroda. A kezdeményezéssel ösztönözni szeretnék a fiatalokat arra, hogy nyitott szemmel járjanak a világban, és vállaljanak önkéntes, szociális tevékenységet környezetükben.