A világiak irodája közelgő hétvégi rendezvényén a csendben történő ima által merülnek el az Isten szemlélésében és vizsgálják életüket – várják a jelentkezőket.
Szűz Mária Lourdes-i jelenése emléknapján, február 11-én a Zárda templomban mutatnak be szentmisét a betegekért és a betegekkel.
A keresztény embernek oda kell fejlődnie, hogy meg tudja tenni azt, amit Simeon, Jézus bemutatásakor a templomban.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén arra emlékezünk, hogy Szűz Mária, Jézus születése után negyven nappal bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban.
Giovanni Melchiorre Bosco Ochienna olasz katolikus pap, a Szalézi Társaság, férfi szerzetesrend megalapítója.
Vetélkedők, előadások, közös ima, filmnézés, sok vidám perc és önfeledt mulatság jellemzi idén is a Házasság hete szatmárnémeti programjait.