A mennybemenetel Jézus Krisztus megdicsőülésének utolsó földi állomása; negyven nappal feltámadása után, embersége visszavonhatatlanul belépett az Isteni dicsőségbe. „Fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján” – imádkozzuk vasárnaponként a hitvallásban. Jézus Krisztus egyszer s mindenkorra belépett a mennyei szentélybe, és szüntelenül közbenjár értünk, mint közvetítő, aki állandóan árasztja ránk a Szentlelket. A mennybemenetel a Szentlélek elküldésének és Jézus második eljövetlének megalapozója.
1916. május 13. és 1917. október 13. között Szűz Mária hat alaklommal jelent meg Lúcia Santos, Francisco Martos és Jacinta Marto gyermekeknek. A jelenések helyén 1928-ban kápolna épült, majd 23 év munkálatainak köszönhetően kialakult a ma is látható kegyhely.
Kettős ünnepre készültek május 1-jén a hívek Halmiban. Szent József, a munkás emléknapján, templomuk búcsúján, Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök atya nyolc fiatal számára szolgáltatta ki a bérmálás szentségét.
XII. Piusz pápa 1955. május 1-jén bevezette a Szent József, a munkásnak, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének, hitvallónak és a munkások védőszentjének főünnepét. 1969-től választható emléknap lett. A József név jelentése: Isten magához fűz. Az egyszerű ácsként dolgozó Szent Józsefet a Szentírás igaz emberként jellemzi. Ő kétkezi munkával teremtette elő a mindennapi kenyeret, ezért az egyház úgy tekint rá, mint a munkások védőszentjére.
Scheffler János püspök boldoggá avatásának 10. évfordulója.
A járványhelyzet pillanatnyi enyhülésének köszönhetően idén áprilisban a Szatmári Egyházmegye hitmélyítő csoportjainak vezetői megismerkedhetnek a Gondviselés évének tematikájával. A szatmárnémeti és nagykárolyi találkozókat követően sor került a Máramarosi Főesperesség hitmélyítő csoportok vezetőinek találkozójára is.