Július 3-án, Szent Tamás apostol ünnepén, Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök Daly Attilát pappá, Tempfli Mátét pedig diakónussá szentelte. A főpásztor ugyancsak szerpappá szentelte a neokatekumenális közösség két tagját, a romani Bîndăroi Alexandru Irimiat és a barcelonai Perez Gutierrez Pablot.
Korlátozott számban lehet még jelentkezni a 2021. szeptember 11–12. között megtartott budapesti zarándoklatra.
Simon (Péter), a betszaidai Jónás fia, Kafarnaumban élt és halász volt. A tarzuszi Saul (Pál) pedig Gamaliel rabbinál tanult farizeus volt.
Szent László király 1046 körül született Lengyelországban, majd 1077-ben magyar királlyá választották. Ő avattatta szentté István királyt, Imre herceget és Gellért püspököt, valamint a kevésbé ismert Zobor hegyi remetéket, Zoerárd-Andrást és Benedeket. 1095-ben Nyitrán halt meg. Előbb Somogyváron, majd az általa alapított Váradi püspökség székhelyén, Nagyváradon temették el.
Szentignáci négynapos lelkigyakorlatnak ad otthont a Helga Winter Lelkigyakorlatos ház, Erdődhegyen, június 29 és július 3 között, melyet a Szatmári Püspökség világiak irodája szervez, Pakot Géza jezsuita atya, a Hám János Teológiai Líceum spirituálisa, és önkéntes munkatársai kísérésével.
Családos táborba várja az érdeklődőket a Szatmári Római Katolikus Püspökség Család Munkacsoportja, 2021. augusztus 18-21. között Erdődhegyre. Az idei családos tábor témája: Isten gondviselése – a család.