Szent Maximilán Kolbe a XX. század egyik legismertebb vértanúja, aki 1941-ben az auschwitzi haláltáborban az egyik éhhalálra ítélt rab helyett önként vállalta a halált.
A kontemplatív, szemlélődő ima gyakorlására hív meg minden érdeklődőt a Szatmári Római Katolikus Püspökség Világiak Irodája augusztus 20-22. között Nagyszokondra.
Augusztus 3-5 között került sor a szatmári egyházmegye sekrestyéseinek találkozójára. Idén a nagykárolyi és a szatmár-erdőd-ugocsai esperességből vettek részt sekrestyések a programon.
Szent Lőrinc zaragózai tanulmányai során megismerkedett a későbbi II. Szixtusz pápával, akit követett Rómába. II. Szixtusz pápa megválasztása után fődiakónusnak nevezte ki Lőrincet és megbízta a római szegények gondviselésével.
Szent Donát a szőlőskertek és szőlősgazdák védőszentje is, de az ő közbenjárását kérik a villámcsapás és a jégeső távoltartásáért is. A szőlőkben gyakran szobrot vagy kápolnát állítottak neki.
Három napos rendezvénysorozatot tartott a Szatmári Egyházmegye Ifjúsági Irodája Szatmáron és Károlyban, Esperességi gyermeknapok címmel. A délelőtt 10 és 17 óra között megrendezett programon az imádság és a kiscsoportos beszélgetések mellett helyet kapnak a közösségépítő játékok is.