Jézus Szíve ünnepén, június 8-án, a nagybányai katolikus közösség, Rosalba Gallarotti nővért is köszöntötte, rendbe lépésének ötvenedik évfordulóján.
Jézus Szíve ünnepe lesz pénteken, amikor három plébánia közössége ünnepli búcsúját, majd vasárnap a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye búcsúját tartják Szatmárnémeti régi főterén.
Milyen az Istent kereső ember és milyen az Istennek tetsző ember - ezt vizsgálták meg a június 2-án tartott bibliás programon.
A tanítványok meghívásának története, a meghívás gondolata szőtte át az idei egyházmegyei ministránstalálkozó tematikáját, történéseit.
A kenyér és a bor Jézus valóságos teste és vére azért, hogy a lelkünk tápláléka legyen – mondta Schönberger Jenő püspök Úrnapján, a Székesegyházban.
Kilenced előzi meg a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye búcsúját, vagyis kilenc napon át szentmisékkel készülnek a hívek.