Lantos Mihály egyetemi oktató tart előadást december 4-én, a Szülők akadémiája keretén belül, Nagykárolyban.
Az Oázis kápolnájában a nagycsalád valamennyi tagjának részvételével hagyományosan szombaton tartott szentmise után a Piarista nővérek és gyermekeik szentségimádáson vettek részt.
Mi nem csak azért énekelünk, mert ez ösztönösen jön, hanem amit mi éneklünk az egyben imádság is - mondta Ágoston Ferenc az egyházzenei énekverseny zsűriének elnöke a szombati megmérettetés nyitóbeszédében.
Előadássorozatot indított a Pro Calasantius Egyesület és a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum.
Szentmisével, visszatekintő beszélgetésekkel ünnepelte vasárnap, Kaplonyban, újjáalakulásának negyedszázados évfordulóját a Szívgárda.
Amikor segítünk, valami kölcsönös adás és kapás történik, de valamilyen nagyon mély szinten - mondta Solomalyer Sándor plébános a Szent Erzsébet-napi megemlékezésen.