2024. december. 21. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. december. 21. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. december. 20.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye templomainak miserendje karácsonytól újévig.

2024. december. 9.

 A rendezvény házigazdája Ft. Istvánfi Szilárd plébános volt, aki szeretettel és adventi reménnyel köszöntötte a híveket. Felhívta a figyelmet arra, hogy az adventi készület idején fontos a hála gyakorlása, a hálás lelkület elsajátítása. Kérte a jelenlévőket, hogy helyezzék minden kérésüket, napi nehézségeiket és örömeiket az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus elé. A Szentlélek plébánia közössége néhány hete ünnepelte a templomuk felépítésének 30. évfordulóját. Ezen az imaesten a hála hangjai csendültek fel az énekek vidám dallamaiban és a szívek csendjében, családjaik és közösségük éltető, megtartó erejéért.

2024. december. 9.

Decemberi pre-szemináriumi találkozó a gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Római Katolikus Papnevelő Intézetben.

2024. december. 6.

Boldog Scheffler János élete és halála a hűség és a hit példája. A kommunista diktatúra üldöztetése alatt mindvégig megőrizte lelki erejét, és nem engedett a hitétől eltérő követeléseknek. 1952. december 6-i vértanúsága mindmáig eleven tanúságtétel az embertelen körülmények között is megélt reményről, a Krisztus melletti kitartásról és a példamutató keresztény életről. Emléke ma is világító fény az egyház és a hívek számára.

2024. december. 3.

Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Ámen.

2024. december. 3.

A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke. Ez a nap egyben a gyermekek által annyira várt Mikulás-ünnep is.