A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust követően meghirdetett világméretű szentségimádásba a Piarista Nővérek és gyermekeik is bekapcsolódtak. Az alábbiakban Kanti Ágnes SchP nővér beszámolóját olvashatják.
…hálánkat fejezve ki az Eukarisztiában velünk levő Jézusnak, aki a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszuson még közelebb jött hozzánk, nyitogatta szívünket, hogy legdrágább, legpompásabb templommá alakíthassa. Krisztus Király ünnepének előestéjén bekapcsolódva a nemzetközi Szentségimádásba, hálát adtunk a győzelmünkért is. Győztünk, mert Ő győzött. Nem győzhetünk, nem győzni fogunk, hanem már győztünk. Mert ha egy focicsapat nyert, akkor annak a csapatnak minden tagja nyert. Akkor is, ha nem rúgott gólt. Akkor is, ha gólpasszt sem adott. Sőt, még akkor is, ha csak cserejátékos volt. Jézus már megnyerte nekünk a meccset, nekünk csak arra kell vigyáznunk, hogy a csapatban maradjunk.
Csapatban maradni, kereszténynek maradni, akinek az igen az igen, a nem az nem. Ha ezt nem tudjuk megélni, akkor „denevérek” vagyunk.
Mert a denevér egy furcsa állat. Emlős, de szárnya van és repül, akár a madarak. Téli álmot alszik, de azért fel-fel kel, és néhányszor eszik is. Szürkületben aktív, a nappal és az éjszaka határán. Mintha elégedetlen lett volna a teremtéssel, s ekképp szólt volna Istenhez:
- Persze, bezzeg milyen jó a madaraknak, mert repülnek, bezzeg én nem repülhetek. Mert csak nekik adtál szárnyat, pedig nekem is kell.
- Jól van, kis denevér, adok neked is szárnyat.
- Persze, mert a medve alhat egész télen, bezzeg én nem. Milyen jó neki. Pedig én is álmos vagyok.
- Legyen, ahogy akarod, denevérke. Aludj te is téli álmot!
- Persze, bezzeg én nem ehetek egész télen. Mindjárt éhen halok! Bezzeg a mókus vidáman ropogtatja a mogyorót!
- Hát akkor te is kelj fel néha, aztán egyél.
- Még jó, hogy a rókának nem kell lefeküdni este, hanem mehet csavarogni. … és így tovább.
Semmi nem volt jó neki, mindig mást akart. Aztán egy nap a denevér hiányolni kezdte a barátokat, rokonokat. Elment tehát a madarakhoz.
- Kismadarak, nézzétek, mennyire hasonlítunk egymásra! Nektek is van szárnyatok, meg nekem is. Tudunk repülni! Talán rokonok is vagyunk! Legyünk jóban ezentúl!
- Mi rokonok? –kérdi a madárka. Nekünk tollunk van, neked meg csupasz a bőröd. Nem vagyunk mi rokonok.
Aztán elment az egerekhez
- Egérke, tudod, hogy mi rokonok vagyunk? Majdnem olyan vagyok, mint ti, az emberek hívnak úgy is, hogy bőregér. Tartsuk ezen túl a rokonságot!
- Nem vagyunk mi rokonok! Egy ilyen madárszerű lény meg egy egér? Á, dehogy.
És bármerre is ment, nem talált közösséget. Senki nem mondta neki azt, igen, hozzánk tartozol.
Mi is sokszor ilyen denevér keresztények vagyunk. Azt akarjuk csak elfogadni, ami nekünk éppen kellemes, kényelmes, kedvünk tartja, megirigyelünk másoktól. És a kellemes és kényelmes nem ugyanazt jelenti, mint a jó. Keresztények vagyunk, de nem akarunk olyanok lenni, mint Krisztus. Nem akarunk úgy élni, ahogy ő élt. Nem hiszünk abban, hogy megkaptunk mindent, amire szükségünk van. Ettől denevérekké válunk: olyan semmilyenekké. S egy nap, amikor keresed, hogy ki vagy te, hova tartozol, kire számíthatsz, úgy jársz, mint a denevér.
Az ény hangcsoport értelmetlen. Semmit sem jelent ez: ény. Pedig ha a keresztényből elvesszük a keresztet, akkor ezt kapjuk. Valamit, aminek nincs értelme. A keresztény ember kereszt nélkül olyan, mint az az ember, aki győzni akar, de nem jár a csapattal edzésre, sőt nem megy el a meccsre sem. Esélytelen. Nem azért, mert kizárják a csapatból, hanem, mert ő zárja ki saját magát.
De egy jó csapat (Egyház), egy jó csapatkapitány (Jézus) és egy jó edző (Szentlélek) megkeresi, visszahívja, visszavárja és visszafogadja az elcsatangolt csapattagot! Ingyen.
Kanti Ágnes SchP
