Megszentelt életállapotban levőknek az a legfőbb feladatuk, hogy Isten országáról kézzelfogható módon tanúságot tegyenek – jelentette ki Simon Attila, a pisrista nővérek körében, a hivatásokért bemutatott szentmise prédikációjában.
A Piarista Nővérek Kongregációja ebben az évben a világegyház és a szatmári egyházmegye tematikus éveihez kapcsolódva dolgozta ki imádságos életének központi feladatául a hivatásokkal való elmélyültebb foglalkozást. A kongregáció minden szerzetes közössége felajánlott egy-egy szentmisét a hivatásokért. A nagykárolyi Piarista Nővérek Oázisában január 20-án, szombaton tartottak szentmisét, hálát adva minden piarista nővéri hivatásért, és új hivatásokat kérve a Jóistentől.
Izgatottsággal vegyes örömmel készültünk a Hivatásokért mondott szentmisére. A gyermekeink közül tízen vállalkoztak arra, hogy a Kongregációnkban a Hivatások Évének választott esztendőben rendszeresen találkozva, Judit nővér vezetésével, imádságaikkal adnak hálát a piarista nővéri hivatásokért és esdik ki a Teremtő atya új hivatásokat ajándékozó akaratát. A Celestina anya ünnepén, március 18-án megkezdődött évben többszöri találkozásaik, imádságaik, egyéni feladatvállalásaik fokozatosan gazdagították Oázisunk minden lakójának életét. Az ő imahadjáratuk meghatározó állomása is volt a szombati szentmise, amiben az oltárszolgálatot és legfontosabb feladatokat ők vállalták magukra.
A szentmisét Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök atya celebrálta, a szentbeszédet pedig Ft. Simon Attila spirituális tartotta. Beszédének központi gondolata Jézus első tanítványainak meghívástörténetéből bontakozott ki. Az első tanítványok meghívásáról hallottunk, amely talán a legszebb meghívástörténet és mélyen megérinti az embert. Ez talán valamennyiünk meghívástörténetének is az alapja. Keresztelő János tanítványai odamennek Jézushoz. Ő megérzi, hogy ott állnak mögötte, megfordul és megkérdezi: Kit kerestek? Itt indul el az ember hivatása, indul el mindenki a megszentelődés útján. Kit kerestek? Isten nem akarja elrejteni önmagát! Bár ő maga a titok, a megismerhetetlen, megfejthetetlen misztérium. Mégis, ha most a saját meghívás történetünkre gondolunk, mindnyájunk életében vannak olyan pillanatok, amikor úgy éreztük, hogy Isten egészen feltárja előttünk önmagát, kinyilatkoztatja magát nekünk. A kegyelemnek ezen különleges pillanatain, gyöngéd érintésein keresztül Isten egyre közelebb vonzott és mai vonz saját magához.
Megszentelt életállapotban levőknek az a legfőbb feladatuk, hogy Isten országáról kézzel fogható módon tanúságot tegyenek. Isten meghívása valamint a bűneink, korlátaink közötti feszültséget, ezt az összeegyeztethetetlennek tűnő ellentétet Jézus Krisztus megtestesülése, világba lépése oldja fel. Jézus Krisztus személyén keresztül Isten ma is hív minket.
A szerzetesi és papi hivatásban is mindig van egy nagyon határozott, nem csak átvitt értelemben veendő megérintés, amikor Isten megérinti az életünket, és ennek mindig van egy nagyon személyes jellege. Amikor úgy érezzük, hogy Isten megérint bennünket, és általunk akarja újjáteremteni ezt a világot. Isten arra hív meg bennünket, papokat, szerzeteseket, de világi keresztényeket egyaránt, hogy elsősorban a mi személyes hitünkön keresztül tegyünk tanúságot az Ő jelenlétéről. Így vagyunk mi az egyházközségünkben, szerzetes közösségünkben, a családban, a munkahelyen a közösségünknek a papjai. Másokat Istenhez vezetni, ez a küldetésünk.
A szentmise a felajánlásokkal folytatódott. Az imacsoport tagjai vitték a felajánlott tárgyakat, a kulcscsomót, mellyel szíveink megnyitásának hatalmát nyújtottuk át; az iránytűt, mellyel a gondviselő isteni útmutatásért adtunk hálát és új hivatásokat is kértünk; a kincses ládikót, mellyel lelki, szellemi és fizikai javainkat köszöntük meg; a lámpást, mely Istennel való találkozásunk vágyának jelképe; valamint a vizet, a kenyeret és a bort, hogy átváltoztatva ezek legyenek életünk forrásai és piarista szerzetesi hivatásunk táplálói.
Három imádság fogalmazódott meg a hivatásokat kérő jelenlévők segítségével. A szentmise megkezdése előtt, a Piarista Nővérek alapítójától, Boldog Celestina anyától kértük közbenjárását. Az áldozás utáni csendben pedig imával fordultunk, mi szerzetes nővérek a minket szerető és kegyelmeivel szüntelenül elhalmozó Istenünkhöz, valamint Kalazanci Szent József atyai pártfogásába vetett bizalmunkat fogalmazta meg a piarista karizmát világiként megélő barátunk. A szentmisét követően agapéra hívtuk a velünk ünneplő barátainkat, megköszönve nekik imáikat, támogatásukat.
Oltalmazzon a mennyből minket Isten anyja, Mária, Kalazanci Szent József és Boldog Celestina Donati. Segítsenek, hogy minden nap hűségesen megismételhessük örömteli és szeretetteljes Igenünket, neked, Istenünknek, és kisebb testvéreinknek. Ámen.
Tóth Borbála, piarista nővér
