Boldog Scheffler János élete és halála a hűség és a hit példája. A kommunista diktatúra üldöztetése alatt mindvégig megőrizte lelki erejét, és nem engedett a hitétől eltérő követeléseknek. 1952. december 6-i vértanúsága mindmáig eleven tanúságtétel az embertelen körülmények között is megélt reményről, a Krisztus melletti kitartásról és a példamutató keresztény életről. Emléke ma is világító fény az egyház és a hívek számára.
1950. május 4-én a román pártállam megszüntette a szatmári egyházmegyét, és főesperességgé fokozta le. Scheffler János püspököt május 20-án a politikai rendőrség elé hívatták, másnap pedig miniszteri táviratot kapott Bukarestből, hogy azonnal Körösbányára, az ottani ferences kolostorba kell távoznia. Egy nap haladékot kért, hogy titokban kinevezhesse és meghatározhassa a helyettes ordináriusok rendjét.
1952. március 10-én Körösbányán letartóztatták, és koholt vádak alapján a Belügyminisztérium fogdájába, majd szeptember 12-én a hírhedt jilavai börtönbe szállították. A börtönben embertelen bánásmódot szenvedett el. Fizikailag és lelkileg is gyötörték, például összeesésig hordoztatták vele a nehéz, fából készült keresztet.
Scheffler János püspök közel három hónapot töltött el a jilavai börtön földalatti celláiban, ahol minimális higiéniai körülmények között éltek a foglyok. A december 4-i hideg-meleg vizes fürdetés következtében súlyosan megbetegedett. December 5-én már nem tudott felkelni, és 1952. december 6-án hajnalban elhunyt. Utolsó szavaival cellatársát, Dan Mizrahy-t bátorította, Szent Ágoston szavaival: „Domnule Dan, Ibi vacabimus et videbimus… Videbimus et amabimus / Amabimus et laudabimus / Ecce quod erit in fine… sine fine.” (Az idézet jelentése: „Amit hittem és hirdettem, azt látni fogom. Amit látok, azt örökké imádom, ez lesz a vég nélküli vég.”). Mizrahy szerint Scheffler János, bár már hatvanon túl volt, soha nem panaszkodott sem fizikai, sem lelki szenvedéseire. Cellatársaival mindig szívesen beszélgetett, és kedves, meleg mosolyával bátorította őket, hogy ne adják fel a reményt a kiszabadulásban. Kiválóan beszélt románul és németül is, és mindenkivel a saját nyelvén beszélt, erősítve ezzel a reményt és kitartást a nehéz időkben.
Temetési szertartását Vormittag Imre temesvári elítélt pap végezte. Földi maradványait a jilavai ortodox temetőben helyezték nyugalomra, egy, már mások számára kiásott sírban, keresztbe fektetve. Koporsó nem jutott neki, de a temető tulajdonosa, Teodor Totolici, aki a börtön ortodox lelkészeként is szolgált, pontosan megjegyezte a sír helyét, biztosítva ezzel, hogy emléke és nyughelye ne vesszen feledésbe.
Mivel nem érte meg saját perét, anélkül halt meg, hogy elítélték volna. 1953 márciusában tárgyalták volna a perét Nagyváradon.
Haláláról az egyházmegye csak 1953 márciusában értesült. Scheffler püspök példás élete és vértanúsága gyorsan ismertté vált a hívek körében.
1965 őszén a hivatalos szervek engedélyezték földi maradványainak exhumálását és hazaszállítását. Czumbel Lajos ordinárius megbízta Galambos Ferenc segédlelkészt, hogy utazzon Jilavára és hozza haza a püspök maradványait. Az esti órákban és másnap hajnalban kiásták a sírt, és az ortodox pap segítségével pontosan megtalálták a koporsó nélkül eltemetett holttestet. A püspök földi maradványait rövid beszentelés után Galambos Ferenc egy bőröndben hazaszállította Szatmárra. Szatmáron Scheffler János püspök csontjait lemezkoporsóba helyezték, majd a székesegyház kriptájában, Hám János püspök koporsója mellett helyezték örök nyugalomra.
A rendszerváltás után, 1990-től kezdve nyíltan lehetett beszélni Scheffler János vértanúságáról. Reizer Pál szatmári püspök 1994-ben kezdeményezte boldoggá avatási eljárását, amely során történészek és teológusok gyűjtötték össze életének és vértanúságának részleteit. A boldoggá avatási akták 1996. december 5-ikén kerültek Rómába. 2010-ben XVI. Benedek pápa jóváhagyta a vértanúságát elismerő dekrétumot, és 2011. július 3-án került sor boldoggá avatására Szatmárnémeti régi főterén, tizenötezer hívő jelenlétében, akik közösen ünnepelték Boldog Scheffler János vértanúságának elismerését és példájának felemelő tanúságtételét. A boldoggá avatási szertartást Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa vezette. Ekkor helyezték földi maradványait végleges nyughelyére, a székesegyház jobboldali mellékoltárához.
Scheffler János püspök példája ma is élő tanúság a hitről, a hűségről és az Isten iránti szeretetről. Emlékét tisztelettel és hálával őrizzük.
