Halottak napján Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök, a hagyományokhoz híven szentmisét mutatott be Szatmárnémetiben, a hídon túli római katolikus temetőben. Bevezető gondolatában Szalézi Szent Ferenc mondását tárta a hallgatóság elé: Három ajándékot kaptunk az Istentől: az életet, hogy keressük az Istent; a halált, hogy megtaláljuk az Istent; és az örök életet, hogy egy örökkévalóságon keresztül vele legyünk.
„Elhunyt testvéreink már megtalálták az Istent. Arra a kérdésre, hogy ők mennyire keresték Istent, nem tudunk válaszolni, de arra a kérdésre válaszolnunk kell, hogy mi mennyire keressük az Istent.” – mondta a püspök atya, majd a híveket Isten irgalmába ajánlva kérte a kegyelmet, hogy egész életünk valóban Isten-keresés lehessen.
A halottak napi szentmise homíliájában Ft. Daly Attila, a Székesegyház káplánja emlékeztette a hallgatóságot, hogy az emberi életnek része a halál, mely sokszor félelemmel tölti el az ember szívét. Ezért sokan talán el is kerülik a temetőket, kerülve a gondolatát is annak, hogy az emberi lét véges. Az igazság azonban az, hogy legtöbben nem is feltétlenül a haláltól félnek, hanem attól, hogy nem sikerül megvalósítaniuk régóta dédelgetett terveiket, elképzeléseiket.
A temető azonban nem csupán az elmúlásra, az élet végességére és a halálra hivatott rámutatni, hanem felhívja a keresztény ember figyelmét arra, hogy élete szerető Atyjának a kezében van. Egy olyan Isten kezében, aki szeretett Fiában közel jött az emberekhez; egy olyan Isten kezében, aki maga a szeretet. Az élet értelmét tehát Krisztus keresztje, halála és feltámadása adja meg. Szent Pál így írt a tesszaloniki hívek megnyugtatására: „Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reményük. Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.” (1Tessz 4, 13-14).
Földi szemszögből nézve a halál test nélküli állapotban lévő alvás, de Isten felől nézve az igazi élet maga; a legigazibb és legtisztább élet: a boldog örökkévalóság. A halállal nem szűnik meg az élet, hanem teljessé válik a Krisztussal való közösség.
Halottak napja a remény megerősödésére kell, hogy szolgáljon: Krisztus legyőzte a halál hatalmát és a halál többé már nem uralkodik. Szent Pál így kiált fel a Korintusiaknak írt levelében: „Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? (…) De legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Legyetek tehát állhatatosak és kitartók, szeretett testvéreim! Tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy az Úr ügyében való fáradozástok nem hiábavaló.” (vö. 1Kor 15,55-58)
Az emberi élet a világ milliárd éveihez képest csupán csak pár másodpercnek tűnik, mégis minden élet egyedi és minden élet értékes, ezért az ember felelős a saját életéért. Sokan egy életen át terheket hordoznak. Az értelmetlen harag, irigység és a másik ember megvetése. Krisztus azonban a kiengesztelődés útját kínálja fel, mely sokszor nehéz ugyan, de nem éri meg olyan terheket hordozni, melyek csendben rombolják a lelket.
„Hiszem a test feltámadását, hiszem az örök életet. Nehéz megérteni ezeket a szavakat... Talán nem is megérteni kell, hanem elég csak elfogadni Isten szeretetét, amely megélhető és felismerhető életünkben. Értékes és egyedi a mi életünk, és hogy mit kezdünk vele, az a mi személyes döntésünk. Isten nem erőlteti ránk szeretetét, hanem odaajándékozza magát számunkra, vállalva, hogy mi visszautasítjuk az ő szeretetét, de sohasem késő kitárni szívünket iránta.” – zárta gondolatait az újmisés káplán.
