Giovanni Melchiorre Bosco Ochienna olasz katolikus pap, a Szalézi Társaság, férfi szerzetesrend megalapítója.
Szegény családba született és kétéves volt mikor édesapja meghalt. Édesanyja egyedül nevelte két testvérével, így már zsenge korában pásztorként kellett dolgoznia. Eleinte a helybéli plébános tanítgatta, de éles elméje és jó memóriája ellenére a család szegénysége miatt nem sok reménye volt a továbbtanulásra. Tanulmányait 1831-ben tizenhét évesen kezdte meg Chieriben. A tandíjhoz szükséges pénzt nyomorúságos körülmények között saját maga kereste meg. 1835 és 1841 között ugyancsak Chieriben végezte teológiai tanulmányait, melynek befejezésével Torinóban pappá szentelték.
Itt határozta el, hogy életét a szegény sorsú gyermekek segítésének és nevelésének szenteli, Néri Szent Fülöp példáját követve. Az oratorióban 1842 februárjában húsz, 1846 márciusában már négyszáz fiú tanult. Az órákat eleinte a szabad ég alatt, Torino környékén sétálva tartották, majd amikor 1844 őszén Boscót a Rifugio – azaz a prostitúciótól fenyegetett leányok menedékének – káplánjává nevezték ki, felettese két termet biztosított céljaira.
Munkája folytatása többször is akadályokba ütközött, a termeket elvették tőle, így Bosco lakásokat bérelt, és ott folytatta a fiúk nevelését. Édesanyja is csatlakozott hozzá és életének utolsó tíz évében az első szaléziánus gyermekotthonban dolgozott. Utóbb a városi hatóságok is felismerték Bosco kezdeményezésének a fontosságát.
Bosco Szent János legelőször 1858. március 9-én volt kihallgatáson IX. Piusz pápánál, és mindkettőjüknek olyan benyomása volt a másikról, mintha egy szenttel találkozott volna. IX. Piusz támogatta és irányította Don Boscót a szalézi rend megalapításában. Ő ajánlotta neki, hogy nevezze „társaságnak”, lépést tartva a korral; hogy tegyenek fogadalmat, de ne ünnepélyes keretek között. Továbbá egyszerű öltözéket javasolt, a lelki életben pedig hatékony, de nem túl bonyolult gyakorlatokat. Rábeszélte Don Boscót, hogy írja le emlékiratait, lelki örökségül hagyva a szaléziaknak. Pápasága alatt jóváhagyta a Szalézi Társaságot és szervezeteit, a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményét, és a Szalézi Munkatársak Egyesületét, amelynek első tagjai között volt ő maga is.
Életének utolsó éveiben sokat szenvedett. Állandóan fájt a háta, a szeme és a feje, s mindehhez krónikus álmatlanság társult. Tevékeny életét, amelyben oly kevés időt hagyott tétlenül, s oly sok jót tett a kicsinyekért, 1888. január 31-én fejezte be itt a földön.
XI. Pius pápa 1929-ben boldoggá, 1930-ban szentté avatta. A római kalendáriumba 1936-ban vették föl ünnepét, emléknapja január 31-én van. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében a nagybányai Krisztus Király plébánia rendelkezik szalézi múlttal, ezért pénteken este 6 órától úgynevezett "kisbúcsút" tartanak Hozdik Zsolt kiskunhalasi plébános ünnepi szónoklatával. A búcsút idén is triduum előzi meg.
