A Szatmári Egyházmegye első boldoggá avatott vértanú püspökére emlékezünk ma az Egyházmegye valamennyi plébániatemplomában.
Scheffler János tízgyermekes zsellér családban született 1887. október 29-én Kálmándon. Az elemi iskolát szülőfalujában, a középiskolát a Szatmárnémeti Királyi Katolikus Főgimnáziumban végezte. 1906-1910 Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán tanult.
1910. július 6-án Boromisza Tibor püspök szentelte pappá. A Szentszék 1942. március 26-án nevezte ki a Szatmári Egyházmegye püspökévé, március 28-án pedig nagyváradi apostoli kormányzóvá.
Május 17-én a szatmári székesegyházban szentelte püspökké dr. Serédi Jusztinián hercegprímás, társszentelők: dr. Glattfelder Gyula csanádi és dr. Madarász István kassai püspök. Székfoglalása Nagyváradon május 20-án volt. 1948. április 9-től az újraegyesített szatmár-nagyváradi egyházmegye közös püspöke lett.
Felszentelt püspökként szorgalmazta a Jézus Szíve tiszteletet, és az egyházmegye fogadott ünnepévé tette. Tanítói megnyilatkozásaiban ismételten foglalkozott a mariológia kérdéseivel. Bevezette Szűz Mária Szeplőtelen Szívének ünnepét (napja: augusztus 22.) Mindennemű pártpolitikától óvta a papjait. Az állammal való szembekerülést azonban sem az egyház, sem ő nem kerülhette el. A román kormány 1948. július 19-én felmondta a Szentszékkel kötött konkordátumot, az új állami kultusztörvény pedig megszűntette a szatmár-nagyváradi egyházmegyét. A püspököt a kormány nyugdíjassá nyilvánította, és eltiltotta a püspöki funkció gyakorlásától. Azonban titokban megszervezte a kispapok úgynevezett földalatti teológiai oktatását az egyházmegye különböző plébániáin. 1949-ben letartóztatták titkárát és püspöki tanácsosát, a titokban püspökké szentelt Dr. Bogdánffy Szilárdot, fél év múltán pedig általános helynökét, Pakocs Károlyt. Scheffler püspök szembeszegül a romániai katolikus egyházat a pápától elszakítani akaró kommunista törekvésekkel, elvi kérdésekben semmilyen alkudozásra nem volt hajlandó, a pápához töretlenül hű maradt. 1950. május 23-án a Hunyad megyei Körösbányára (Baia de Criş), a ferences kolostorba kényszerlakhelyre vitték.
A román kommunista hatalom az ő személyét nézte ki a Rómától függetleníteni akart, Erdélyben egyedülinek elismert egyházmegye vezetésére. Scheffler püspök nem vállalta a neki szánt szerepet, ezért letartóztatták, 1952. március 10-től szeptember 12-ig a bukaresti belügyminisztériumban tartották fogva. Innen szállították át Jilava földalatti börtönébe. A kommunista koncepciós perek szokásos vádjával, a Vatikánnak való kémkedéssel és hazaárulással akarták megvádolni. Magas rangú állami vezetők azonnali felmentést ígértek, ha elvállalja a neki szánt szerepet. Cellatársainak elmondta: katolikus papnak nem szégyen kommunista börtönben szenvedni vagy meghalni, hiszen a kötelesség teljesítése és a hitéhez való hűség juttatta oda. Koncepciós pere tárgyalására nem kerülhetett sor, mert a kínzások és a börtön embertelen körülményei egészségét tönkre tették. 1952. december 6-án vértanúhalált halt a Jilava-i börtönben.
Szatmár vértanú püspökét 2011. július 3-án avatták boldoggá az egyházmegyei Jézus Szíve Búcsú keretében, a székesegyház előtti főtéren. Emléknapját a Szentszék május 17-ére, püspökké szentelése napjára hagyta jóvá.
A Székesegyházban, ahol Boldog Scheffler János síremléke és földi maradványai találhatók, ma, 2023. május 17- én, szerdán, este hét órától Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök mutat be szentmisét Boldog Scheffler János püspökünk emlékére, közbenjárását kérve. Szeretettel várják a kedves híveket, hogy közösen imádkozzanak az egyházmegye első boldogja közbejárásáért.
Dsida Jenő Scheffler Jánoshoz
Dsida Jenő 1907. május 17-én született Szatmárnémetiben. Tanulmányait Budapesten, Beregszászon és Szatmárnémetiben végezte, ez utóbbi helyen volt rá nagy hatással tanára, Scheffler János, aki 1917-1923 között, már a hittudomány avatott doktoraként volt a Szatmárnémeti Római Katolikus Főgimnázium hittanára és első igazgatója. A fiatal költő tizenhárom évesen köszönti fel versével 1920. november 24-én a névnapját ünneplő Scheffler Jánost. Verséből érződik a diák és tanár közötti szeretetteljes viszony, a kötődés, a hála. Ír ugyanakkor az első világháború utáni zaklatottság érzéséről, de meglátásában az ünneplésnek is helye van a szívekben, a szeretett személy névnapján. Versét alább teljes terjedelmében közöljük:
Az Igazgató Úr nevenapjára
Díszbe öltöztek ma összes tanítványid,
Lelkükben ünnepelnek a szeretteid.
Azok közt vagyok én, kik Téged szeretnek,
Tehát a szívemben én is ünnepelek.
Lehet most ünnep, mikor mindenki gyászol?
És a szívem erre emígyen válaszol;
Milyen ünnepség ez? Tán zajos mulatság?
Mely sértené e szegény, gyászoló hazát?
Ó nem! Ez százszorta szebb, sokkal nemesebb,
Mely után ifjú lelkünk még sokkalta szebb.
Azután úgy érzem, hogy szabad nekünk is,
Ha ünnepel minden, - gondolom az Ég is.
Mert Te vagy ünnepelt, Te a felköszöntött.
Nekem, hogy nem vagyok a köszöntők között,
Csak az fáj egyedül, de azt úgy gondolom,
Amennyire lehet, írásban pótolom.
Csak kérlek Téged, ne várj ékes szavakat,
Mert nem vagyok költő, s nem írtam azokat.
De a szeretetem e szókba öntöttem
Miket e darabka papírra vetettem.
Óh szeretnék költő lenni, megköszönni
Mindent. - Nem! Még akkor sem tudnám megtenni.
Ha beszélném nyelvét dicső szeráfoknak,
Vagy bírnám szólását Isten angyalinak.
De azért köszönöm, mindama jóságot,
Odaadó szeretetet s fáradtságot,
Melyekkel mostanig elhalmoztál engem,
Melyeket azonban meg nem érdemeltem.
Ezután igyekszem érdemet szerezni,
Te nagy jóságodra is méltóvá lenni.
De a szeretetet köszönöm főképpen,
Arra van énnekem legnagyobb szükségem.
Mert én amióta ismertelek Téged,
Mióta gondoztál, és ért nevelésed,
Én azóta Téged mindig szerettelek,
Mert tudtam, hogy szeretetem nem veted meg.
Most mindazok nevében kikkel vesződtél,
Szíved melegében kiket melengettél,
Elmondom Néked a kívánságaimat,
Főképp pedig Isten hallgassa azokat:
Először kívánom, hogy az Úr megáldjon,
Ő áldása legyen minden nagy munkádon.
Amely munka mindig azon fáradozott,
Hogy visszatérítse az eltévedt juhot.
És amely munkának az Ég is örvendett,
Kívánom, hogy egykoron jutalmazza meg.
Örök menyországgal, majd a másvilágon,
De már e földön is boldogságot adjon.
Jó lelki pásztora soknak legyél Te még,
Mint nekem voltál, most vagy és kérlek, hogy légy.
Az emberek mindig csak úgy szeressenek,
Csak úgy, ahogy Téged én mindig szeretlek.
Akkor körül leszel véve szeretettel,
Szeretet, - boldogság, - és Te boldog leszel!
Kívánom, viruljon szépen ez intézet,
Melynek az ügyeit Istennel végzed.
Mely hasonlítható egy kicsi csolnakhoz,
Élet óceánján cél felé úszóhoz.
S Isten eme kicsi, erős alkotmánya,
Szent cél felé törtet, s Te vagy kormányosa.
Élj meg még sok-sok igen boldog névnapot,
És tanítványaid mindig boldogságot,
Mindig örömöt szerezzenek, és soha,
Elválni ne kelljen, ezt kívánom én ma.
Kívánom, hogy még nagyon sokat taníts meg,
Hogy minden munkát Istenért végezzenek,
S e köszöntésre mely igaz, s katolikus,
Mely így szól: „Dicsértessék a Jézus Krisztus".
1920. év november 24-én,
Szerető tanítványa
Dsida Jenő
Róm.kath. főgimnasium IV. o. t.
A 2023-as megemlékező szentmise pillanatképei:
