A Megmaradás Háza adott otthont szombaton, május 25-én a szeretetszolgálat csoportvezetők egyházmegyei találkozójának. A program elején Ft. Jakab Norbert, az egyházmegyei szeretetszolgálatért felelős lelkész, a nagybányai Krisztus Király templom plébánosa köszöntötte a jelenlévőket. A közös ima után az elmúlt évben kinevezett egyházmegyei szeretetszolgálatért felelős lelkész mutatkozott be a jelenlévőknek.
Ezt követően Gáspár Annamária, kórházpasztorációs referens, a szeretetszolgálat munkacsoport vezetője üdvözölte az egybegyűlteket, köszöntötte a régi és az új csoportvezetőket. A jelenlévők bemutatkozása után Ft. Jakab Norbert rövid előadásában megosztotta gondolatait a szeretetszolgálat fontosságáról, kegyelmeiről és ajándékairól, illetve a jó segítségnyújtás módjairól. Konkrét tanácsokat is javasolt, a bátorítás három lépésével.
„Először nevezzük meg a segítségre szoruló személy átélt fájdalmas érzelmeit, meghallgatva és visszatükrözve azokat. Majd tegyünk fel számára olyan kérdéseket, amelyek megválaszolásával talán ötletei lesznek a probléma megoldására. Végül osszunk meg vele pozitív bátorításokat, melyek támaszt nyújtanak neki, akár saját szavainkkal, akár a Szentírást idézve: „Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket. Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek!” (Iz 35,3-4).
Bátorság és kitartás nélkül semmit sem tudunk tenni. Mert ahol nincs bátorság, ott már csak a remény marad. De Illyés Gyula írót idézve, sok esetben: „A legnagyobb bátorság a remény” gondolata adhat további segítséget. Ezek alapján öntsünk bátorságot és reményt a szegényekbe és az elcsüggedtekbe, a szükséget szenvedőkbe! Amikor válságos, nehéz helyzetbe jutnak, kézzelfogható segítséggel bizonyítsuk be nekik, hogy érdekel bennünket a sorsuk. Amikor szeretve szolgáljuk őket, akkor az Urat szolgáljuk! A szív útja a bátorság útja. Hagyjuk magunk mögött a múltat, és engedjük, hogy megérkezzen a jövő” – zárta előadását Norbert atya.
Ezt követően Gáspár Annamária vezetésével a kezekről, mint a szolgálat egyik lehetséges eszközéről elmélkedtek a résztvevők. Mélyítésként a gyógyító történetekben szemlélték Jézust, aki gyakran a kezével gyógyított, megérintve a beteg testrészt. A résztvevők a két jerikói vak meggyógyításának történetét elmélkedték át (Mt 20,29-34), megosztva egymással azt, ami érintette őket a szentírási részből.
Folytatásként Gáspár Annamária Kalkuttai Szent Teréz anya egyik idézetét osztotta meg a csoportvezetőkkel: „Hatalmunk van arra, hogy Istennel már most a paradicsomban legyünk, hogy boldogok legyünk vele akár ebben a pillanatban is, ha úgy szeretünk, ahogy ő, ha úgy segítünk, ahogy ő, ha úgy adunk, ahogy ő, ha úgy szolgálunk, ahogy ő.” Szeressünk, segítsünk, adjunk, szolgáljunk, ahogy az Úr, hogy már most Vele legyünk a paradicsomban! Tegyünk így, segítsük rászoruló embertársainkat imáinkkal és lehetőségeink szerint, és azzal a nagylelkű szeretettel, amit mi is az Úrtól kaptunk! Hivatásunkból adódóan, hiszen ezért találkozunk most mindannyian, mert az Úr meghívott minket a szolgáló szeretet gyakorlására, tudnunk kell, hogy Jézusnak ma is szüksége van a kezünkre, a lábunkra, az érző szívünkre, a reményteli, bátorító szavainkra, hogy a segítségre szorulókat felemelje, megerősítse és szolgálja. Ha ezt Jézussal együtt napról napra hűségesen vállaljuk, akkor mi is hallhatjuk a szavait: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, nekem tettétek.” (Mt 25,31-40) – zárta gondolatait a kórházreferens.
A találkozó a csoportvezetők beszámolóival folytatódott. Minden résztvevő lelkesen számolt be csoportja szolgálatáról: karácsonyra és húsvétra ajándékcsomagokkal lepik meg az általuk rendszeresen látogatottakat és a nehéz sorsúakat, betegeket és egyedülállókat látogatnak, rendszeresen szentmisével ünneplik meg a Betegek, valamint Nagyszülők és Idősek Világnapját, amit minden alkalommal szeretetvendégség követ. Adománygyűjtéseket szerveznek gyermekeknek, rászorulóknak. A csoportvezetők kihangsúlyozta, hogy ma már nem az ajándékcsomag tartalma a fontos azok számára, akiket megajándékoznak, hanem a személyes találkozás, az, hogy a plébániai közösségük gondol rájuk, számontartja és a közösséghez tartozónak tekinti őket.
A csoportvezetők beszámoltak a plébániai csoportok életében a világjárvány okozta károkról is. Új nehézségekkel és kihívásokkal kell szembenézniük azoknak, akik ezekhez a csoportokhoz tartoznak. A közösségek feladata az, hogy ismerjék azokat, akik anyagi, de legfőképpen lelki szükségben szenvednek, és lehetőségeikhez mérten segítsenek. Nagy pozitívum, hogy több vidéki helységben a polgármesteri hivatalokkal együttműködve és azok támogatásával tudnak segíteni, megajándékozni és örömet szerezni. Fontos feladatnak tartották az egymásra való odafigyelést, akár a templomban mellettük ülőkre is, mert lehet, hogy azoknak, akik egyedül élnek, elég, ha váltunk néhány szót, megkérdezzük, hogy szükségük van-e valamire?
Nehézséget jelent az új önkéntesek bevonása, de Istennek legyen hála, több csoportban is van két-három fiatal jelentkező. Néhány plébánián már megalakultak, illetve a közeljövőben szerveződnek új szeretetszolgálat csoportok.
Ahhoz, hogy a szolgálatukat jól végezzék, szükségük van a rendszeres imára, lelki napok szervezésére és a plébános atyák támogatására. Rendszeres találkozásaik alkalmával megbeszélik a plébánián a legfontosabb szeretetszolgálati teendőket és feladatokat.
Mit vittek magukkal a résztvevők a találkozóról? Bátorságot, reményt, a találkozás és összetartozás örömét, hálát, köszönetet, új lendületet, nyitottságot…
A beszámolókat követően mindenki csendben imádkozott különböző szándékokért: a plébániáért, közösségeikért, a szeretetszolgálat csoportjaikért, a plébános atyákért, családtagjaikért, békéért.
A találkozó közös imával, áldással és agapéval ért véget.
