2024. december. 22. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. december. 22. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Az idősekért mutatnak be szentmisét

2018. október. 1.

Schönberger Jenő püspök, az idősek világnapjához kapcsolódva szentmisét mutat be szombaton 11 órától a Székesegyházban.

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye már évek óta szentmisével emlékezik meg e jeles alkalomról, melyre közelről és távolról hívja egybe az időseket. Minden évben várják ugyanakkor, a nekik segítséget nyújtó, őket ellátó, -ápoló személyeket, hozzátartozókat is, mindazokat, akik együtt szeretnének imádkozni az idősekért. Az öregség gondolata sokak számára a magánnyal, a betegségektől való félelemmel, a lehetőségek beszűkülésével, az erőtlenség gondolatával párosul. Az egyház ezzel szemben az időskor értékeit, lehetőségeit mutatja fel, a hitben való kiteljesedésre bíztat.

Idén, a világnaphoz kapcsolódva október 6-án szombaton, 11 órától kerül sor a szatmárnémeti székesegyházban arra a szentmisére, amelyet Schönberger Jenő püspök az idősekért mutat be. Gyónásra már reggel fél tizenegytől lehetőség nyílik, és idén is ingyenes szállítást biztosítanak a szervezők azoknak, akiknek nehézséget jelent eljutni a Székesegyházba. Őket arra kérik, október 3-ig jelezzék igényüket Gáspár Annamária egyházmegyei kórházpasztorációs referensnél a 0743097701-es telefonszámon.

Az idősek világnapi szentmisén résztvevők teljes búcsút nyerhetnek a szokott feltételek mellett - ez a gyónást, áldozást és a szükséges imák elmondását követően, az "ideigtartó" büntetések elengedését jelenti.

Az idősek-világnapi szentmise alkalmával, tavaly készült felvétel