2024. december. 22. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. december. 22. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Az apró rögtönzött kedvességek megerősítik a házasságot – lezárult a Házasság Hete a Szatmári Egyházmegyében

2022. február. 26.

Véget ért a Házasság Hete programsorozat a Szatmári Egyházmegyében is. A Püspökség Világiak Irodája a korábbi évekhez hasonlóan idén is, február hónap folyamán kibővített programsorozattal várta a párokat, házaspárokat.

Legkorábban a Házas Kalandtúra 9.0 kezdődött, amely a résztvevő párok találkozójával ért véget Szatmárnémetiben a Szent István teremben. A résztvevők öt héten keresztül, a hétvégék kivételével minden nap kaptak valamilyen feladatot, amelyet meg kellett oldaniuk. Az idei kalandtúrán összesen 39 pár vett részt, amiből több mint a fele el is végezte a feladatokat, és a beszámolók alapján sokan vannak, akik idő hiányában még nem tudtak minden feladatot elvégezni.

Az értékelő beszélgetés során kiderült, hogy milyen sokat jelenthet egy-egy közös reggeli kávézás, vagy egy hétköznapon közösen megült egyszerű vacsora is, amikor a felek egymásra figyelnek, esetleg közösen főznek. A beszámolók alapján kiderült, hogy nem ezek a kis kedvességek fogják megoldani a házasságban felmerülő problémákat. Ezek csak lehetőséget teremtenek egy közös beszélgetésre, vagy arra, hogy a párok kifejezzék egymás iránt érzett szeretetüket, amely olyan légkört teremt, ahol könnyebben megnyílhatnak egymásnak; ha az ember szeretve érzi magát, akkor szívesebben nyílik meg, bátrabban előtárja a szívében hordozott nehézségeket.

A Házasság Hete keretében több tréninget is szervezett Lepedus István, a Püspökség Világiak Irodájának referense. A szeretetnyelv témájú találkozón tíz pár vett részt, akik a házastársak közti szeretet és szerelem hatékony és szívből jövő módjait gyakorolhatták játékos formában. Míg a kevesebb játszma, több intimitás témájú találkozón részvevő kilenc házaspár, nem csak az ismétlődő, meddő házastársi játszmák kialakulásával, lefolyásával ismerkedhettek meg, hanem lehetőségük adódott különböző gyakorlatok elsajátítására, amelyekkel ezeket semlegesíteni tudják a későbbiekben, elkerülve a felesleges vitákat, veszekedéseket.

Pozitív visszacsengéssel ért véget Dr. Kiss Ferenc családorvos Mélységek, döntések reménység című elődadása, melynek a Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség adott otthont. A kalandtúrát lezáró találkozón résztvevő párok többsége örömmel fejezte ki, a Házasság Hete programsorozat kapcsán is teret nyert végre a vallások közti párbeszéd.

A keddi közös filmnézés élménye és az azt követő beszélgetés hangulata kilenc részvevő házaspárnak jelentett élményt és kikapcsolódást. Ugyancsak kilenc házaspár vett részt a Szatmárnémeti Szent János Plébánián (Hildegárda) megrendezett imaóra egymásért, házasságért elnevezésű eseményen, ahol sokkal inkább az elcsendesedés, személyesség, lelki elmélyülés került a házaspárok figyelmének középpontjába.

A Szerelemjáték nevű vetélkedő tizenöt pár számára biztosított kreatív, jó hangulatú estét, ahol a résztvevők a különféle vezetett játékok, koncert és közös pizzázás alkalmával ismerkedettek, töltekezettek a fárasztó hétköznapok után.

Az egész Házasság Hete rendezvénysorozat legszebb ünnepei a nyitó és zárószentmiséken való részvétel volt, ezen belül is talán az a pillanat, amikor a párok önmagukat, egymást és a házasságukat újra Istennek ajánlhatták, a szentmise végén pedig áldásban részesülhetett minden házaspár.