A Celestina Anya Oázisban is várakozva készülnek a Megváltó születésének ünnepére.
A Piarista Nővéreknél is előkészület előzte meg Karácsony ünnepét. A felnőttek a gyermekekkel együtt igyekeztek hajlékot készíteni a születendő Megváltónak: adventi koszorúval, odafigyeléssel, több türelemmel, kézzel készített figyelmességekkel. Az előző évekhez hasonlóan külön alkalmat szenteltek az advent koszorú soron következő gyertyájának meggyújtására, így készítgetik, csinosítgatják, öltöztetik örömbe lelküket.
Az első gyertya meggyújtásával beléptünk az adventbe. Ebben az időszakban kezdődik az új egyházi év. Mindent átjár a csendes várakozás lelkülete, s a szívekben, mint a gyertyák lángja, felgyullad a készület hangulata. S hogyan is készülhetünk Jézus születésének megünneplésére? Adventi utunk elején szeretnénk ráhangolni szívünket a csendre, hisz Isten hangját a csendben tudjuk meghallani.
Az indián és amerikai barátja történetén keresztül arról elmélkedhettünk, hogy mi is igazán fontos számunkra. A mindennapi élet zajában és rohanásában is meg tudjuk hallani Isten hangját, ha szívünkben Ő áll az első helyen, ha Ő a legfontosabb nekünk. Imádkozzunk azért, hogy az adventi időben oda tudjunk figyelni, el tudjunk csendesedni s a csendben találkozni tudjunk Istennel. Imádkoztunk azokért is, akik életükben még nem fedezték fel Isten jelenlétét, s akik nem hallják az Ő hangját.
Advent második vasárnapján a forrás öreg őrzőjéről hallottunk egy történetet. Egy csendesen élő ember mások számára észrevétlenül végezte a rábízott szolgálatot: a vízmedreket tisztán tartva tette lehetővé a kristálytiszta forrásvíz tovább folyását. Csodálatos ajándékot kaptunk: mindnyájan a forrás közelében élünk. A kápolnánkban, templomunkban van az Élő Víz forrása, akitől minden jó származik. Nekünk pedig a forrás őrzőinek kell legyünk, el kell juttassuk másokhoz a kegyelmet. Mi kell továbbítsuk Isten szeretetét és jóságát.
Az öröm gyertyájának meggyújtásakor annak a három tündérnek meséjét hallottuk, akik a Jóisten elé vitték az eltelt esztendőből ajándékainkat: nehézségeinket, hogy áldó kezéből vegyük újra át őket, valamint egész éves, különösen is az adventi időnek imádságait, jócselekedeteit, lemondásait. S végül az örömünket, amellyel Fia születését várjuk. Ez talán kevesebb, talán lehetne még bővebben áradó, de a legdrágább kincsünk, amit a Jóistenhez száll, hogy érezze, mennyire szeretjük.
A negyedik gyertya magáról a fényről beszél nekünk. Az öreg király három fia közül azé lesz az ország, aki a legbölcsebb, és be tudja tölteni valamivel az üres báltermet a padlótól a mennyezetig. Az első két fiú anyagi dolgokban gondolkodott, és nem járt sikerrel, a legkisebb fiú, pirkadatkor a bálterem közepén ülve, elővett egy mécsest, aminek a fénye egy szempillantás alatt betöltötte a báltermet, a padlótól a mennyezetig. Így van ez a mi életünkben is, anyagi dolgokkal nem tudjuk teljesen betölteni lelkünk „báltermét”, de a szeretet és jóság fénye betölti azt.
Ezekkel a gondolatokkal kívánnak a Piarista Nővérek és gyermekeik mindnyájunknak áldott várakozást és kegyelemben teljes, boldog karácsonyt!
Tóth Borbála piarista nővér
