Az új adventet ismét gyertyagyújtással köszöntötték a piarista nővérek és gyermekeik is.
Uram, taníts meg szent igédre várni! Hogy legyen időm
átgondolni, legyen bátorságom elmondani, legyen erőm
felelni rá: hogy megtaláljam az utat hirdetésére; hogy
beteljesedhessék rajtam, ha Te úgy akarod!
(Túrmezei Erzsébet)
Az új adventet ismét gyertyagyújtással köszöntötték a piarista nővérek és gyermekeik is. A Celestina anya Oázis lakói advent első és második vasárnapjának előestéjén is összegyűltek a kápolnában, hogy csendes imádságban, énekkel fogalmazzák meg szívük-lelkük várakozását.
Az első gyertya meggyújtásakor elhangzó elmélkedés a várakozás mellett az előkészületre helyezte a hangsúlyt. Egy suszter remekműnek beillő piros cipő története arról mesélt a jelenlevőknek, hogy az adventi időben érdemes még jobban odafigyelni a lelkiismeretünk szavára. „Várj és ne félj, az Úr jön már…” Mennyivel ünnepélyesebbé tehetjük szívünk templomát, ha észrevesszük, mikor jószándékú segítés, tanács helyett rosszindulatúak kezdünk lenni, amikor szigorúság helyett kegyetlenek kezdünk lenni, bölcs beosztás helyett kicsinyeskedőkké válunk. Ha meghalljuk Keresztelő Szent János szavát, készítsétek az Úr útját, akkor könnyebbé válik figyelmesebbnek, nagylelkűnek, melegszívűnek lenni mindenkivel, akivel csak találkozunk.
A második gyertya fénye egy manódombi mese tanulságára világított rá. „Fénykarika kerekedik megnyílik az Ég.” Miközben a kis Jézus születésére vágyakozunk, várakozunk szabadon és örömmel választhatjuk a jót. Nem minden nehézség nélküli ez az út, de Jézus erre hív bennünket. „Azóta már sok december,/évre év jött, s az a Gyermekember,/nyomot hagyott rajtuk, bennük,/Bár alig volt róla sejtelmük./Mert az a kicsi Jézus,/olyanná lett, mint a cédrus./Növekedett a szívükben,/gyertyát gyújtott a lelkükben./Ez a kis láng már megkettőzve,/a világot legyőzte.” Ahogy az adventi koszorú gyertyái tagolják a karácsonyig eltelt időt, kitapinthatóvá teszik karácsony fokozatos, de visszafordíthatatlan közeledtét, úgy változtatják újra és újra valósággá Krisztus születését s készítik útját az Eljövendőnek: röpke fohászaink, mélyebb imádságaink, csendes figyelmünk, jólelkű odafordulásunk, nagylelkű segítségnyújtásunk.
Uram, mutasd meg nekünk, hogyan lehet a kapukat
szélesre tárni ezen a világon! Mutasd meg, hogyan
hirdethetjük, hogy eljöttél és eljövendő vagy. Mutasd
meg, hogyan élhetünk, mint olyanok, akik Hozzád
tartoznak ma és mindörökké! Ámen.
(Túrmezei Erzsébet)
Tóth Borbála, piarista nővér
