2024. december. 21. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. december. 21. Köszöntjük nevű látogatónkat.

A szatmári Székesegyház bemutatása

A Székesegyház Szatmárnémeti egyik legreprezentatívabb épülete. Végleges alakját a XIX. század harmincas éveiben, több szakaszban végzett átalakítások nyomán nyerte el. 
A Székesegyház főbejárata
Alapja az egykori alacsony, egytornyú (1786-1789 között épült) régi plébániatemplom. A templom végleges megoldásra törő átalakításai Szatmárnémeti püspöki székhellyé válása (1804) után kezdődtek, és Hám János püspöksége idején (1837-ben) fejeződtek be.
Az átalakítás terveit állítólag Hild József készítette, a közelmúltban többen ellenvéleményüket fogalmazták meg.
A templom kupoláját, a mellékhajókat, a portálét és a két tornyot a XIX. század harmincas éveiben építették. Ezeknek az átalakításoknak köszönhetően vált klaszszicista stílusúvá, miután külső kinézetét nyugodt monumentalitás, az antik elemek szabad alkalmazása, ünnepélyesség jellemzi.
Jellegzetesen klasszicista építészeti elemei a portálé korinthuszi oszlopfőkkel díszített oszlopsora, valamint a timpanon. A templom belső terében a barokk stílus van túlsúlyban, de felfedezhetünk benne klasszicista vonásokat és más stíluselemeket is. A főoltár képét (Krisztus mennybemenetele) Pesky József, a kupolafestményt (A 12 éves Jézus a templomban) Reidler János készítette a XIX. század harmincas éveiben.
A két mellékhajóban nagyszerű mesterségbeli tudással kivitelezett, nemes színvilágú festmények láthatók: Krisztus a kereszten és a Fájdalmas Szűz Mária. A Székesegyház főoltárát carrarai márványból Tomán Félix készítette 1905-ben. A jó mesterségbeli tudással kivitelezett munkán a klasszicista motívumokon kívül barokkos megoldásokat és keleties elemeket is láthatunk. Inkább eklektikusnak mondható stílusú, vegyes formanyelvű alkotás.
 
A régi szentély
Szinte az egész karzatot betölti az 1925-ben készült orgona, melynek formája, díszítése szervesen illeszkedik a belső tér hangulatához. Hármas tagolású, ornamentikájának alkotóelemei - az oszlopocskák, párkányok, aranyozott szalagdíszek, stb - a kanonoki stallumok és a szószék motívumvilágával rokoníthatók.
A szentély alatt kripta van, itt helyezték el Hám János és a vértanú Dr. Scheffler János püspök koporsóját. A szentélyt 2006-ban átalakították. Scheffler János földi maradványait a 2011-es boldoggá avatása előtt a templomtérbe felhozták, ahol a jobb mellékoltárnál alakítottak ki síremléket. A Székesegyház templomteréből, jobb oldalon nyílik egy a Boldognak emléket állító emlékszoba is.
Hám János koporsóját 2012 december 30-án hozták fel a kriptából és helyezték el a Székesegyház bejáratánál, bal oldalon levő mellékoltárhoz.
A templom régi sekrestyéjének hat kis szobájában található a Meszlényi Gyula Egyházművészeti Gyűjtemény, amelynek anyaggyűjtését Meszlényi Gyula püspök (1887 - 1905) kezdeményezte. Anyagának nevesebb képei: Martinus Sztankovics - Madonna (XVIII. század), (Ismeretlen:) Madonna (XVIII.sz.). Művelődéstörténeti és művészeti értéke van a képtárban található, a meghallgatott imát megköszönő képeknek, számos papi öltözéknek, kegytárgynak.
A Székesegyház előtt áll Hám János püspök egész alakos szobra, Zagyva László alkotása, amely az 1999. május 13-án felavatott, Lakatos Pál által készített mellszobrot váltotta fel 2015. január 6-án.