2024. december. 22. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. december. 22. Köszöntjük nevű látogatónkat.

A Bibliára építünk

2020. szeptember. 25.

Szentírás vasárnapjára a Püspökség világiak irodája bibliaóra-vázlatot készített, ugyanakkor folytatja videósorozatát a Bibliáról.

Szeptember utolsó vasárnapján, idén 27-én ünnepli az egyház a Szentírás vasárnapját. A II. Vatikáni Zsinat rendelkezése alapján lett külön ünnep, melynek napját kezdetben a nagyböjt egyik vasárnapjára, majd a biblia védőszentjének, Szent Jeromosnak az ünnepéhez, szeptember 30-ához legközelebb eső vasárnapra tették. Ezen a napon a katolikus közösségek a templomokban kiemelt helyre teszik a Szentírást, és hálát adnak Istennek azért, hogy a Biblián keresztül megismerhetik a Isten akaratát, a helyes erkölcsi értékeket és alapelveket, ugyanakkor eligazítást és erőt meríthetnek belőle egész életük folyamán, bizonyosságot nyerhetnek arról, hogy az ember boldog öröklétre kapott meghívást.

A Szatmári Római Katolikus Püspökség világiak irodája augusztus végén indította a Szentírás olvasását népszerűsítő videósorozatát, melynek címe „Gondolatok a Bibliáról”, és minden részben megvallja valaki érzéseit, gondolatait a Biblia egy-egy szövegrészletével kapcsolatban. A megszólalók ilyenkor elmondják, hogyan valósultak meg életükben az üzenetek, milyen helyzetekben merítettek ezekből a szövegekből, vagy csak egyszerűen felolvassák a Szentírásból a számukra fontos részt. Cselekedetük egyben tanúságtétel, hiszen vállalják, hogy olvassák a Bibliát, mely életük fontos részévé lett. Az eddig elkészült, megvágott videókat alább közöljük. A sorozat a jövőben folytatódik az egyházmegye Facebook és YouTube oldalain. A Világiak Irodája ugyanakkor a Szentírás vasárnapja közeledtével elkészített egy bibliaóra-vázlatot is mindazok számára, akik kicsit elmélyülnének a bibliatanulmányozás módszereiben. Ezt az vázlatot a Világiak Irodája innen elérhető szentignáci lelkiségi blogján osztotta meg.