2024. december. 3. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. december. 3. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Egyházmegyei Közlemények - V/2015

P 800 / 2015.

Meghívó a Krisztus-közösség Évére

Kérem Paptestvéreimet, hogy november 29-én minden szentmise végén olvassák fel!

Kedves Testvérem!

Isten meghívása és a vele való egyre szorosabb élet volt az Önátadás Éve nagy kalandja, amit remélem, nagyon sokan átélhettek a Hitmélyítő találkozók alkalmával. A két éves lelkipásztori tervünk lezárásával egy újabb két éves ciklus veszi kezdetét. Hasonló módszerekkel, Isten és egymás kezét megfogva szeretném, ha az újabb segédanyag a krisztusi közösség, az egyház irányába mozdítana el bennünket.

Hiszem és vallom, hogy az Isten felé való növekedésünk, önmagunk átadása, vagy másként fogalmazva, Isten beengedése, befogadása az életünkbe, nem csupán önmagunkért történik, hanem elsősorban másokért. Az isteni meghívást szükségszerűen a küldés követi. „Menjetek el testvéreitekhez, és mondjátok el nekik mindazt, amit megtapasztaltatok velem kapcsolatban." Isten szeretetközösség és azt akarja, hogy az ő képmására alkotott minden ember szeretetközösségben éljen, melynek alapsejtje a család, folytatása a közös cél elérésére alakuló kis közösségek, és aztán ezek a kis közösségek egy nagy szeretetközösséggé nőjenek, egyházzá, melyet a Szentlélek éltet. Egyházáért is külön imádkozott Jézus az Utolsó Vacsora termében, amikor ezekkel a szavakkal fordult az Atyához: „De nem csak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek" (Jn 17,20).

Nem mindegy, hogy milyen az a közösség, amelyben élünk, amelyet mi magunk is formálunk, és amelyért - még ha ritkán gondolunk is rá - felelősek vagyunk.

A 2015 advent első vasárnapjával induló Krisztus-közösség Évének lelkipásztori segédanyaga szintén két évre tervezett találkozók javasolt témáihoz kíván fogódzó pontokat nyújtani. Milyen a jézusi közösség? Hogyan válhatnak közösségeink valóban az öröm forrásaivá? Hogyan állunk a Jézus óhajtotta egységgel és a felelősségünkkel? - csak néhány a témák közül, amit hasznos lenne átbeszélgetni, és újra megfontolni, hogy ne csak imádkozzuk, „rövidesen egy akol legyen és egy pásztor", hanem ebbe az irányba konkrét lépéseket is tegyünk.

Megköszönöm munkatársaim fáradozásait, akik szorgosan utána járva és átimádkozva, a maguk kincseiből a közösbe tették a tőlük telhetőt. Ismét konkrét segítséget adunk a Kedves Paptestvérek és a Hívek kezébe, hogy ezzel is szolgáljuk Isten Országának megvalósulását a lelkekben és szeretett egyházmegyénkben.

Ebben remélve és bízva adom főpásztori áldásomat:

† Jenő

püspök

P 801 / 2015.

Lelkipásztori Napok

Szeretettel emlékeztetem Kedves Paptestvéreimet, hogy idén újra megszervezzük Egyházmegyénkben a Lelkipásztori Napokat, november 27-28. között Szatmárnémetiben, a Szent Alajos Konviktusban. Ennek keretében tekintünk vissza az Önátadás Évének eredményére és kerül sor a tematikus év ünnepélyes bezárására. Meghívott előadó vendégünk Ft. Tomka Ferenc, aki ráhangol bennünket a következő tematikus évünkre, a Krisztus-közösség Évére.

Szeretettel várom a Paptestvéreket és az elkötelezett plébániai munkatársakat a Szatmári Lelkipásztori Napokra.

 

P 802 / 2015.

Programfüzet és programnaptár a 2016-os Krisztus-közösség Évére

Hamarosan megküldjük a következő évi programfüzetet és -naptárt. A programfüzetből az idén is csak néhány példányt küldünk az elkötelezettebb hívek részére. Kérem ezeket közvetlenül azoknak osszák ki, akik a programokon részt vesznek, és a füzeteket így fel is használják.

A hívek egész közössége számára a programnaptár teszi ismertté a programokat, s ezért ezt a templomi hirdetőn függesszék ki, és havonta forgassák át.

 

P 803 / 2015.

Gyertyamatrica

Az új tematikus év gyertyamatricáját is hamarosan kézbesítjük. Ez is segít abban, hogy folyamatosan híveink tudatában tartsuk lelkipásztori évünk alapgondolatát.

P 804 / 2015.

Az Irgalmasság Éve egyházmegyénkben

Ferenc pápa f.é. március 13-án egy bűnbánati szertartás keretében, Misericordiae Vultus (Az irgalmasság arca) című bullájával az irgalmasság rendkívüli szentévét hirdette meg, mely 2015. december 8-án veszi kezdetét és 2016. Krisztus Király ünnepén zárul. Az irgalmasság rendkívüli szentéve különleges lehetőséget biztosít számunkra, hogy az isteni irgalmasságot közelebbről megismerhessük és átélhessük. A Krisztus-közösség Éve lelkipásztori programjaink mellett ragadjunk meg minden alkalmat, hogy Isten irgalmas szeretetét hirdessük híveinknek egyházmegyénkben is.

A Szentatya kérésének eleget téve a szatmári egyházmegyében a Székesegyházat, a nagykárolyi Kalazanci Szent József, a máramarosszigeti Borromeo Szent Károly és a nagybányai Szentháromság templomokat jelölöm ki, mint az „Irgalmasság Kapuit". Ezen templomok ajtaján belépve teljes búcsú nyerhető a szokott feltételek mellett (szentgyónás, szentáldozás, valamint a Szentatya szándékára végzett Miatyánk, Üdvözlégy és Hiszekegy elimádkozásával).

 

P 805 / 2015.

Köszönetnyilvánítás

A Vatikáni Államtitkárság köszönetét fejezi ki az ún. Péter fillérek-ért, amit a plébániai gyűjtések nyomán a Nunciuson keresztül Rómába juttattunk el.

 

P 806 / 2015.

Éves statisztika leadása

Tisztelettel emlékeztetem, és szeretettel kérem Paptestvéreimet, hogy a 2015-ös évben is minden filiáról külön statisztikai nyilvántartást készítsenek a materhez hasonlóan, és ezt 2016. január 15-ig juttassák el a Püspökségre, hogy időben el tudjuk küldeni Rómába a kötelező egyházmegyés statisztikai adatokat.

Pontos munkájukat őszintén köszönöm!

 

P 807 / 2015.

Bérmálások beosztása

Emlékeztetem a Paptestvéreket, hogy f.é. december 1-ig írásban jelezzék a bérmálásokat 2016-ra. Az egyeztetett beosztást 2016. január 15-ig közöljük.

 

P 808 / 2015.

Szentmise stóladíj változás

2016. január 1-i hatállyal a szentmise díja 20 lej.

 

P 809 / 2015.

"Új ember" kiadványok

Amennyiben szeretne rendelni Új ember hetilapot és Adoremust a 2016-os évre, kérem jelezze, f.é. november 20-ig a Püspökség titkárságán.

 

 

Szatmárnémeti, 2015. november 3.                                                                                                                                                            Jenő

püspök